SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kitiltották a kicsi gyerekeket a Macskávézóból Debrecenben

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-10-29
Kevesebb, mint 3 hét telt el a nyitás óta, amikor a debreceni macskakávézó vezetése úgy döntött, hogy korhatárhoz köti a belépést. Szomorú esemény kapcsán jutottak idáig, ugyanis néhány nappal ezelőtt egy kisgyerek az emeletről egyszerűen lehajította a kávézó egyik cicáját.

2020. szeptember 9-én nyitotta meg kapuit a Macskávézó Debrecen csendes, belvárosi részében. A hely különlegessége abban rejlik, hogy a vendégek main coon, illetve mentett cicák társaságában fogyaszthatják el kedvenc kávéjukat és süteményeiket.

A hely olyan nagy népszerűségnek örvend, hogy a nyitás után a vezetőség a Facebook oldalukon kérte meg az érdeklődőket, hogy mindenképpen foglaljanak asztalt, mert nagyon sokan szeretnék őket meglátogatni. A vendégek boldogan osztják meg az oldalon az élményeiket, áradoznak a cicusok és a vendéglátók kedvességéről.

A kávézó megfelelő működése érdekében a tulajdonos egy 15 pontból álló házirendet készített, amit mindenkinek be kell tartani. Ebben megkérik a vendégeket többek között arra, hogy be- és kijáráskor figyeljenek, hogy ne szökhessenek ki a cicák, felhívják a figyelmüket, hogy bár barátságosak a cicák, azt nem szeretik, ha húzzák és nyúzzák őket. Külön kiemelik, hogy hangoskodással ne ijesszék meg a cicusokat, illetve az alvó kedvenceket ne ébresszék fel. A házirend utolsó pontja tartalmazza, hogy a tulajdonosok fenntartják a jogot arra, hogy a problémát okozó vendégeket a kávéház elhagyására szólíthassák fel.

A vezetőség kezdeti örömét néhány család viselkedése árnyékolta be. Szomorúan tapasztalták, hogy a pontos házirend ellenére is voltak családok, ahol a kisgyerekek nem megfelelően bántak a cicákkal. Olyan gyerekek is voltak, akik fel-le dobálták a kis kedvenceket.

A tulajdonosok nem elsősorban a gyermekeket okolják, mert szerintük a szülők felelőssége felhívni a gyerekek figyelmét a felelős viselkedésre. Ennek ellenére jó néhány esetben hiába kérték a szülőket, hogy beszéljenek a gyerekeikkel, ez nem történt meg.

A múlt heti események azonban kemény elhatározásra juttatta a kávézó vezetőit. Facebook oldalukon tették közzé, hogy 2020. október 27-től nem engedélyezik a 8 év alatti gyerekek belépését a Macskávézóba. A döntést az indokolja, hogy egy kislány az emeletről dobta le a kávézó egyik cicusát, Oszkárt, aki szerencsére túlélte az esést, de mindenki nagyon megijedt. Mindenki, kivéve a szülőket, akiket az eset után felszólítottak, hogy hagyják el a kávézót, de ennek nem tettek eleget.

A tulajdonosok sajnálatukat fejezték ki, mert elmondásuk szerint a többség tiszteletben tartja a kéréseiket, 10-ből 8 esetben semmi probléma nincs. Bejegyzésükben közzé tették, hogy nekik a cicáik egészsége és biztonsága mindennél fontosabb, ezért az ő védelmük érdekében kénytelenek voltak életkorhoz kötni a belépést. Oldalukon köszönetüket fejezték ki azért, hogy sokan megértik és egyetértenek a korlátozó intézkedésekkel, és továbbra is örömmel választják a Macskávézót.

 

Képünk illusztráció, forrása: Min An fotója a Pexels oldaláról

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja