Vivi, akit nem érdekel

A másodikos Vivi egyik szünetben alkoholos filccel firkálta össze a lánymosdó falát. Amikor rajtakapták, az igazgató elé vitték, a kislány azonban semmi megbánást nem mutatott. „Nem zavar, hogy Gabi néni most nagyon mérges rád?” – kérdezték az osztálytársai, Vivi azonban nevetve megvonta a vállát: „Nem érdekel.”

Az elbeszélgetés hatástalansága után másnap a szüleit is behívatták, akik egyrészt azt ismételték, hogy „A gyerekek már csak ilyenek”, másrészt az iskola felelősségét firtatták, hogy lehet az, hogy gyermekük olyan sok ideig maradt felügyelet nélkül, hogy volt ideje kipingálni a falat. Amikor barátnői azt kérdezték, mit szóltak mindehhez a szülők, a kislány az előző napihoz hasonló választ adott: „Őket sem érdekli.”

Következmények nélkül    

A történet legijesztőbb része nem az, hogy Vivi a falra rajzolt. Nem szép dolog, de előfordul. Ami a pedagógusokat leginkább megijesztette, az, hogy egy nyolcéves gyermeket ennyire hidegen hagyjon, hogy a felnőttek haragszanak rá. A szülőkkel való találkozás után egyértelművé vált, hogy az egyébként kiemelkedően jó képességű kislány nem igazán tud mit kezdeni azzal, hogy léteznek betartandó szabályok az életben.

Gyakori panasz a pedagógusoktól és a szülőktől, hogy az iskola nem tud mit kezdeni a rendbontó gyerekekkel, mert „eszköztelen.” Pedig ha jobban belegondolunk, a mai tanító kezében pont annyi eszköz van, mint úgy 50-60 éve bármikor, amióta szerencsére kikopott a nádpálcás fegyelmezés. Csakhogy ezek az eszközök mintha egyre kevésbé működnének.

Egyre kevesebb gyereket hat meg a dicséret vagy a fekete pont. Igaz, a többséget – legalábbis alsó tagozatban – még nagyon is motiválja az, hogy a tanító szeresse vagy a szülő büszke legyen rá, évről-évre nő azok száma, akikről mindez lepereg. Akiket nem érdekel sem a dicséret sem a szankció. Hiszen eddig se szoktak hozzá az ilyesmihez.

Nem akarok olyan lenni, mint a szüleim!

Hogy a jelenség okait megértsük, érdemes visszamenni néhány évtizedet az időben, amikor a mai szülők nőttek fel. Bár vannak, akik nosztalgiával emlegetik azokat az időket, amikor „a gyerek még tudta, hol a helye”, és „már a nadrágszíj látványától is rettegett”, a legtöbben, akik ilyen légkörben nőttek fel, keserűen emlékeznek vissza a gyerekkorukra. Már akkor elhatározták, hogy az ő gyereküket nem fogja megnyomorítani a félelem. Szabad embert akarnak nevelni, aki meri vállalni a véleményét, aki egyenrangú tagja a családnak.

Azt tudják, hogyan nem szeretnék csinálni – de hogy akkor mégis hogyan kellene, arról fogalmuk sincs. Ők szenvedtek a sok tilalomtól – ezért nem állítanak a gyerekük elé korlátot. Emlékeznek a szörnyű büntetésekre – ezért az ő családjukban semminek nincs következménye. Azt remélik, hogy ha hagyják szemük fényét kibontakozni, akkor ő majd magától kitapasztalja a határokat, és felszabadult, boldog, kreatív ember lesz belőle.

Kár, hogy mindez hiú ábránd.

A szabadelvű nevelés negatív következményei

Diana Baurmind amerikai pszichológus az 1960-as években állapította meg a három fő nevelési stílust: a tekintélyelvű, a következetes és az engedékeny nevelést. Ő maga a következetes mellett tette le a voksát, a másik két szélsőséget egyaránt károsnak ítélve.

Ő maga engedékeny nevelésnek azt nevezte, amikor a gyermek életében kevés a szabály, nincsenek következmények, a családi élet kusza és átláthatatlan. A szülők a gyermek szabadságát tartják a legfontosabbnak, a felelősségvállalásra semmi hangsúlyt nem helyeznek. Ha mégis el szeretnének érni nála valamit, megvesztegetéshez (édesség, ajándékok) folyamodnak.

Meglátása szerint ennek a nevelési stílusnak többek között az alábbi káros következményei lesznek:

• Nem megfelelő iskolai teljesítmény: mivel a szabadelvű szülő nem vár el sokat a gyermekétől az ilyen gyerekek jóval gyengébben teljesítenek az iskolában, mint az a képességeik alapján indokolt lenne.
• Gyenge problémamegoldó-képesség: megfelelő szülői vezetés hiányában a gyerekek nem tanulják meg kezelni a problémáikat, és később sorozatosan rossz döntéseket hoznak.
• Agresszivitás: a szabadelvű szülők nem tanítják meg gyermekeiknek az indulataik kezelését, ami később, ha nem a szájuk íze szerint alakulnak a dolgok, gyakran vezet agresszióhoz.
• Életszervezési nehézségek: akik gyerekkorukban nem szoktak meg valamilyen napirendet, illetve azt, hogy bizonyos dolgokat kötelező megtenni, felnőttként is nehezebben fogják menedzselni az idejüket. Gyakran belőlük válnak a notórius késők, és azok, akik feje felett rendszeresen összecsapnak a hullámok.
• Szenvedélybetegségekre való hajlam: kutatások szerint a túlzottan engedékeny szülők gyerekei nagyobb valószínűséggel lesznek alkohol és kábítószer rabjai.

Valószínűleg sokan vagyunk, akik időről-időre belecsúszunk ilyesmi hibákba. Fáradtak vagyunk, egyszerűbb a gyerekre ráhagyni a dolgokat. Nem vagyunk gépek, előfordul. Mégis érdemes tudatosítani magunkban, hogy mi vagyunk a felnőttek, és nálunk van a kormány. Csak és kizárólag azért, mert a gyerekünkből így válhat egészséges felnőtt.

Kapcsolódó cikkeink:

• 7 ok, amiért a szigorú nevelés tesz a legjobbat a gyereknek
• A semmilyen korlátot nem állító szülő éppoly félelmetes a gyerek számára, mint a mindent szigorúan büntető
• Nevelési attitűdökről röviden: a meleg-engedékenytől a hideg-korlátozóig
• Mi lesz a mai gyerekekkel felnőtt korukban? A túlzottan engedékeny nevelés következményei

Kép: mohamed Abdelgaffar / pexels