Ez a jelenség elég gyakori és sok anyukának okoz fejtörést, mivel a kisebb-nagyobb értékű holmik - a radírtól elkezdve akár a komplett tornacuccig - nem mindig kerülnek elő és nem mindenkinek áll módjában legyinteni a tényre: már megint beírtak, már megint újat kell venni és ezúttal sincs a talált tárgyak között az elveszett tárgy. Sok anyuka ilyenkor tajtékzik, rögtön büntetni akar, mások kétségbeesnek - de mindenki keresi a hosszú távú megoldást. Először is lássuk, mi az, ami nem használ, mi kerülendő.

Mi az, ami biztosan nem javít a helyzeten, sőt:

1. Kemény büntetés

A legnagyobb baj ezzel (amellett, hogy a kevésbé szigorú neveltetést kapott anyukák menten a szívükhöz kapnak), hogy időben igen messze esik a "bűncselekménytől". Délelőtt figyelmetlen volt a lurkó, és nem szedte össze a ceruzáit - aztán még volt tesióra, ebéd, leckeírás, szakkör, edzés, hazautazott -, este pedig nem nézheti meg a kedvenc meséjét, vagy nem ehet desszertet, mert anya észrevette az üres tolltartót. Ez csak csekély eséllyel fog eszébe jutni másnap, amikor össze kéne szedni a ceruzákat, hacsak nem a büntetés olyan erős, hogy még másnap is stresszeli a gyereket - ha pedig az amúgy is stresszel, izgalmakkal teli első iskolai hetekre rápakolunk egy plusz görcsöt, nos, sok mindent várhatunk, de az, hogy jobban fog tudni koncentrálni a holmijára, nem valószínű.

2. Hosszas beszélgetés, magyarázat

A dolgokat megbeszélni sosem fölösleges! Ez a pont jelen esetben csak azért került a haszontalanok közé, mivel - hasonlóan a büntetéshez - másnap nem fog eszébe jutni a csemetének, hogy anya tegnap este mennyire, de mennyire szomorú volt az elveszett tollak miatt, és hogy megmagyarázta, miért nem szabadna elveszíteni semmit. Sajnos az a gyermek, akinek nem jellemvonása óvni a saját holmijait és precizen elpakolni mindet, nem változtatható meg logikus magyarázattal.

3. Egyszerűen legyintünk és újravesszük ami eltűnt

A "majd megtanulja", "kicsi még, nem kell tudnia" hozzáállás hosszútávon nem vezet sehová. Hiszen melyik lesz AZ a pillanat? Mikor lesz már elég nagy, mikorra kell megtanulnia? Másodikban? Felsőben? Vagy majd csak a középiskolában? Ezzel csak elodázzuk a gondot, de egy, kettő, vagy öt év múlva épp úgy meg kell küzdenünk vele, mivel az efféle figyelem nem alakul ki az éréssel spontán.
Azon túl, hogy a pénztárcánkat megterheli ez a lehetőség, a kívánatossal épp ellenkező leckét tanítunk a gyermeknek, hiszen nyugodt lehet, nem kell figyelnie semmire, mert "anya úgyis megveszi" - ha figyelt is kezdetben valamennyire, idővel még annyira sem fog.

4. Őrült dicséret, jutalmazás

A megfelelő megoldáshoz a legközelebb járó opció, de még mindig nem tökéletes. Ha ugyanis hozzászoktatjuk a gyermeket, hogy a jelentéktelen apróságokért, alapvető dolgokért is jutalmazzuk, mindig el fogja várni, és hamarosan mielőtt bármit megtenne, azt kérdezi majd, "mit kapok érte?"

A holmijaira vigyázni nem egy alapvető készség lesz hanem egy feltételhez kötött cselekedet, és ha nem vigyázunk, úgy is marad. Ha bővebben szeretnél olvasni a jutalmazás esetleges hátulütőiről, javasoljuk ezt a cikket.
 

Akkor tehát nem csinálhatok semmit? Csak fogadjam el, hogy ez már csak így marad? A gyerekek ilyenek és kész?

Szó sincs róla. De minden cselekményt gondoljunk tovább, hová vezet, mivé fejlődik majd. Csak olyan döntést hozzunk minden esetben, melynek az évekkel később várható következményeit is szeretnénk megélni. A könnyebb út hosszabb távon nehezebb.

Természetesen - ahogy az ilyen tippgyűjtő cikkjeinkben általában leszögezzük - most sem állítjuk, hogy spanyolviasz, vagyis minden gyermekkel biztosan alkalmazható módszer birtokában vagyunk. De ha te is tanácstalan anyuka vagy az elveszett holmikkal kapcsolatban, netán a fentieken már mind túl vagytok, próbálkozz meg az alábbiakkal.

1. Hosszútávú jutalom

Minden olyan napon csokit vagy cukrot osztani, amikor a csemete holmijaival együtt tér haza, nem vezet jóra. Ha azonban egy naptárban, táblán, vagy füzetben jelöljük a sikeres hazatérés napjait, például matricákkal, nyomdával - és 5-10-20 darab matrica összegyűjtésekor pedig egy régen vágyott nagyobb ajándékot kaphat a gyermek, több sikerre számíthatunk. Így nem a büntetéstől való félelem és a szorongás tölti majd ki a kis lelkét, hanem a remény és egy pozitív gondolat, amikor elképzeli magát az új játékkal - amiért kitartóan megdolgozott. A lurkó agyát arra trenírozza ez a gyakorlat, hogy ne kelljen külön, aktívan figyelnie a holmik elpakolására, hanem automatikusan, készségszinten elpakoljon.

2. Ne vegyük újra, amit elhagyott

Ez egy drasztikusabb megoldás, notórius elhagyóknak, akiknek a szülei már mindennel megpróbálkoztak a kalodán kívül. Természetesen a tanító nénivel meg kell beszélnünk, hogy épp nevelés zajlik, ezért nincs ceruzája, tolltartója, tornanadrágja a gyereknek - ha ugyanis mindenért beírást, fekete pontot kap, egy életre szóló szorongást, az iskolától való félelmet alakítunk csak ki a gyermekben, ami senkinek sem jó és tönkreteheti a jövőjét. Remélhetőleg egy-két olyan élmény, amikor a padtársa radírját, vagy a kincstári tornapólót kell használnia, elegendő ahhoz, hogy megpróbáljon jobban odafigyelni a gyermek.
 

3. Fapadosítás

A kettes módszer kevésbé erős válfaja. Bizonyára mindenkinél akad otthon több-kevesebb menő cucc, amit nagy izgalommal válogattatok össze augusztusban: verdás tolltartó, hercegnős tornazsák, mancsos ceruzák és így tovább. Nos ha ezek közül bármi elvész, vegyetek újat - fapadosat. A gyerekkorunkból ismerős okkersárga borítású grafitceruzát, sima fekete tornazsákot, egyszínű uncsi tolltartót, a füzetekre, tankönyvekre (mert az nem megúszható) sima nejlont, alkoholos filccel írt névvel. A gyermekkel beszéljük meg, hogy a divatos mesefigurás rettentő drága és amíg nem bizonyítja be, hogy tud vigyázni az egyszerűbbekre, addig nem kap új, menő darabot.
 

4. Pakolás

Az a gyerek nem fog tudni vigyázni a holmijára, aki nem tudja, mije van. Óvónőként én már az oviban kezdem annak tanítását, hogy nem anya hibája, hogy otthon maradt a tornacucc - nagycsoportosoknál már nem.
A legjobb, ha az iskola első napján már magának pakol. Persze, anya ott állhat, figyelhet, segíthet és válaszolhat ha a lurkó kérdez, elakad. De a kisgyermekek mindennemű tanulásának kulcsa a mozgás, a mozdulatok. Ha a tudatalattijában ott a mozdulat, hogy este eltette a tolltartóját, nagyobb eséllyel fogja megtenni másnap is az iskolában. Ha azonban matekóra előtt veszi észre, hogy bekerült egy plusz vonalzó a táskába, természetesen nem fogja keresni óra után, ha menet közben a pad alá esik, hiszen nem lesz hiányérzete. Ő maga vegye sorra és ellenőrizze, mit kell eltennie, szokjon hozzá, hogy a táskája tartalma az ő dolga, az ő felelőssége, hiszen az iskolában a tanítónéni sem fog odamenni hozzá minden alkalommal segíteni bepakolni.  

+1: A követendő példa

Légy te magad is összeszedett! Nem vagy hiteles, ha magad is folyton elhagysz, elfelejtesz mindent, miközben gyermekedet napi szinten megszidod érte. Persze tudjuk, mondani könnyű - de hidd el, csak elhatározás és megfelelő eszközök kérdése. Az Anyamentő és az Anyanaptár segítenek abban hogy te is rendezettebb tudj lenni és jó példával járhass elől. A Családi rendszerező, vagy az új Feladatszervező táblán pedig csemetédnek segíthetsz azzal, hogy beütemezed számára a táskapakolást a teendők közé.

Az első osztály kritikus pont minden kisgyermek életében. Ekkor ugyanis eldől a tanuláshoz való viszony: vagyis akár a gyermek egész élete, jövője foroghat kockán. Szülőként a mi dolgunk, hogy megkönnyítsük-megszerettessük az iskolát ebben az érzékeny időszakban. A saját holmi felelőssége az egyik legnagyobb feladat, amivel egy kis elsősnek szembesülnie kell, ezért legyünk segítőek és partnerek benne. Így a tanévkezdés mindenkinek élmény lesz!

Indexkép: pxhere