Karizs Tamás - Zacher Gábor: A Zacher - Mindennapi mérgeink című könyvben olvashatjuk az elgondolkodtató sorokat.

"… próbáljunk meg minél több alkalmat találni egy jó kis beszélgetésre! A másik nagyon fontos, hogy amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!” vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!”, az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok”, bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!” „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…” Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.

Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki „a saját számítógépében"

Ki tudna többet mesélni hazánkban a függőségekről, mint Zacher Gábor? Érdemes odafigyelni az üzenetére: a főorvos már többször megfogalmazta, mire kellene odafigyelniük a szülőknek, ha szeretnék megóvni gyermekeiket. Mint mondja, szerinte az apró, pici "szeretetinjekciók" és a rendszeres kommunikáció az, ami rendkívüli módon hiányzik ma az életünkből. Pedig e két dolog segíthet, hogy egy tizenéves serdülőből ne legyen - ahogy ő fogalmaz - "egy rohadt, drogos kiskö..ög".
Egyedül a megfelelő kommunikáció segítségével alakulhat ki olyan intenzív kapcsolat szülő és gyerek között, amire támaszkodva később el tudja utasítani a fiatal a függőséget okozó szerek kipróbálását. Akik ilyen szereket fogyasztanak, azok valamilyen űrt, hiányt próbálnak betölteni: legtöbbször a szeretet, törődés, odafigyelés hiányát.

Egy magyarországi statisztika szerint naponta 7 percünk jut arra, hogy gyerekeinkkel beszélgessünk - ennyi idő alatt azonban tényleg lehetetlen utat találni hozzájuk (míg tévézéssel például napi 3,5 órát töltenek átlagosan a gyerekek). Ahogy már Zacher Gábor előtt sokan mások is megkongatták a vészharangot: ideje letennünk a telefonokat és sokkal több időt szánni a gyerekekre, ha nem akarunk egy szeretethiányos, magányos, telefon- és egyéb függőségektől szenvedő generációt felnevelni.

Kép: Ayank / Pixabay