SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Erről beszéltél már a gyerekeddel ovi/sulikezdés előtt?

- 2018-08-28
Kezdődik az ovi, az iskola és az én szívem összeszorul. És most már nem is enged. Mert a nyáron mosolygós, csacsogó, a lehetőségekhez képest haverkodó gyermekem ismét szorong, ideges, agresszív. Fél.

Fél, hogy megint bántják, hogy elküldik, hogy nem játszanak vele, hogy folyton elutasítják. Mert ezeket már mind megélte a játszótéren, a korábbi integráló óvodában.

Már többször volt róla szó a blogon, hogy a gyerekek (és felnőttek) 18%-a különleges igényű (special needs, eltérő fejlődésű). Vagyis minden hatodik: ha van diagnózisa, ha nincs. Vagy csak nem publikus. Ez bizony azt is jelenti, hogy minden osztályban, minden csoportban, minden családban(!) és minden munkahelyen van ilyen gyermek (felnőtt). Vagy csak szemüveges, husi, szeplős. Vagyis ideje felkészíteni a gyermekeket, hogy a rokon, az osztálytárs, a leendő főnöke lehet, hogy tőle különböző, s hogy ezt hogyan lehet elfogadással, kedvesen, mindannyiunk örömére kezelni.
 

Mert ne feledjük, ez nem szívesség. 

Ez a te gyerekednek is elemi érdeke. Mind szeretnénk boldog, sikeres gyereket nevelni, nem igaz? Ennek legfontosabb része (igen, kutatták) nem az IQ, hanem az EQ. Az érzelmi intelligencia, ami szintén tanulható és amelynek a legfontosabb eleme az elfogadás, a mások érzéseinek megismerése. Vagyis lehet, hogy hasznosabb – vagy legalább olyan hasznos – az angol oktatás mellett erre is odafigyelni, és napi egy percet rászánni.

Olvasd el ezt is: Hogyan fejlesztheted gyermeked érzelmi intelligenciáját?

Arra kérlek, hogy az iskolakezdés előtt beszélgess el a gyermekeddel arról, hogy mennyire különbözőek vagyunk és hogy ez nem baj, sőt, milyen jó, hogy mindenki másban jó, mert így, ha sokan vagyunk, mindenben jók tudunk lenni. Hogy mennyire fontos, hogy minél több gyerekkel játsszunk együtt, hogy őket is megismerhessük, mert lehet, hogy hihetetlen értékeket és hű barátokat fedezünk fel. Hogy nem bántjuk a másikat se szóval, se tettel. S hogy ha látjuk, hogy egy társunkat bántják, igenis ki kell állnunk érte. Mert a jóság soha nem passzív, hanem aktív cselekedet, mert ha már egy valaki kiáll a másik mellett, a bántás elveszti hatását.

És utána minden nap, amikor megkérdezed, hogy mi volt az ebéd, s hogy kivel játszott, azt is kérdezd meg, hogy kivel volt kedves aznap.
A kedvesség érték.

Köszönöm!

Forrás: zurzavaroscsalad.blog.hu
Indexkép: pixabayAlexas_Fotos

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja