Nem volt még fogalma országokról ilyen mélységben, különös volt hallani a szájából. Óvatosan kérdezgetni kezdtem hát, meséljen mire emlékszik még a lován kívül. Szinte szemrehányóan kérdezett vissza, hogy én miért nem emlékszem, hiszen ott voltam. Megilletődtem és tudakoltam ki voltam én ott, mire elmesélt egy konkrét, kerek történetet.

Nagyon gazdag család gyermeke volt, fényűzően éltek. Az Ő szavaival élve palotában. Leírta a kedvenc ruházatát, bokáig érő kék ruha, sok fodorral, térdig érő fekete, fűzős “kopogós” cipő, Ő maga loknis szőke hajú, kék szemű, babaarcú gyerek volt. Öntelten mondta, hogy a húgainak “csak pónijuk volt”, míg neki már nagy, hátaslova. A testvéreinek a mostani unokanővéreit nevezte meg – akikkel mindig vitában volt, hogy ki az idősebb, sehogyan sem fogadta el, hogy közöttük ‘most’  a legkisebb -. Az édesanyja nem én voltam, hanem egy bizonyos Mandy, aki most nincs velünk. A legfurcsább mondat mégis az volt, amikor színezgetés közben, fel sem nézett, csak így szólt: – Tudod mit szerettem a legjobban akkor? A SZALONBAN teázni… Itt meg kellett értenem – ha addig nem tettem volna -, hogy ez bizony emlék, nem most flesseli be a sztorit. A nagy gazdagságukat elvitte egy nagy gazdasági válság, vagy hasonló, mert semmijük nem maradt, és nehezére esett, hogy nem emlékszem arra, hogy együtt dolgoztam vele a ‘pénzgyárban’, amikor elszegényedtek és neki munkába kellett állnia. Sőt, nem csak én, az édesapja is a gyárban dolgozott. Ez volt az első történet, a lájtosabbik.

A következő történetet nem sokkal ezután mesélte el, szintén rajzolás közben, a párbeszéd így zajlott:

– Amikor a sivatagban éltünk, olyan szomjas volt anyukám és a kishúgom, hogy a homokot nyalták…
(Nagy levegőt kellett vennem, hogy ne vezessem a beszélgetést csak kérdezzek és, hogy jöjjön az intuíció, beszéltethetem-e erről a témáról.)
– Hmmm… és Te? Te is szomjas voltál nagyon?
– Igen – kis szünet, közben színezget -, de egyszer csak ‘végre’ meghaltunk! És tudod milyen jó volt kirepülni a csillagok felé? Alig tudtam abba hagyni, mert ott végre hűvös volt. Csodára élveztem!
– Az jó, bár élni is nagyon jó. Sajnálom, hogy olyan melegetek volt, hogy erre kellett várni. És anyukádékat akkor láttad utoljára?
– Nem. Most is szoktam őket látni. Nem tudom miért, de mindig a sivatagba akarnak megszületni, most is ott élnek. A barátnőm is.
– És beszéltek is, vagy csak látod őket néha?
– Beszélünk is néha. Álmomban történik – valószínűleg asztrál síkon meglátogatja azokat akikhez ragaszkodik, vagy egy csoportot alkotnak.
– Érdekes. Szeretted az anyukádat nagyon ugye?
– Igen. De Te sokkal jobb anyukám vagy. A kedvenc anyukám – ez sok mindent megmagyaráz ma már arról, miért mondta mindig így… “Te vagy a kedvenc anyukám!”.
– És mi van apukáddal? Ő is újra született?
– Nem. Apukámnak “nem volt kívánság gyöngy a kezében, ezért nem született újra”.
– Az fontos az újra születéshez, a gyöngy?
– Igen. Akinek nincs, az nem jön újra. Tudod, mit nem értek anya, hogy ebben az életemben hogyan tudtad leolvasni a homlokomról a nevemet, mielőtt megszülettem!
– Hogy érted ezt, hogy a homlokodról?
– Hát úgy, hogy amíg a csillagokban vagyunk, egy szalag van a homlokunkon a nevünkkel és mindig csodálkozunk, hogy az anyukánk hogyan tudja olyan messziről leolvasni róla!

Az első két történet meghatározó marad számomra, ez tett arra az útra, hogy reinkarnációs utaztatást tanuljak és így segítsek visszamenni az embereknek blokkokba, döntésekbe, ami ma már nem szolgálja Őket, és elengedhessék.
Ma már inkább azt köti le vele kapcsolatban a figyelmemet, hogy a “látó” képességét fel tudja dolgozni. Együtt élni egy olyan gyerekkel, aki nem csak azt látja amit mi magunk, nagyon kemény feladat. Legalábbis számomra.
Ezzel kapcsolatban szívesen fogadok el tanácsokat.

Az egész gondolat sort egy videó indította el bennem, ami egyértelműen bemutat egy gyereket, aki jól begyakorolt mozdulatokkal vezényel, olyan mozdulatokkal, melyeket nem ebben az életében tanult meg. Rendkívül sok ilyen filmet találhatunk az interneten. Számomra mindig “sokkoló”, ahogyan a kis testben megnyilvánul a lélek, aki szeretettel csinált valamit egy előző életében, és ezt máris előhozza. A legkülönösebb ezekben a dolgokban, hogy sokszor később elfelejtik, csak megcsillant a lélek egy zene, egy hang, egy szín, vagy bármi hatására.

Forrás: esenuk / YouTube

(Nagyon karakter működéses mozgása van. Ráfordul a zenekar különböző szekcióira. A pálca úgy mozog a kezében, hogy az nem lehet, csak saját korábbi élet emléke. A vérvonal tehetsége nem ennyire kifinomultan jön át. Az arcát nézd, amikor nem bohóckodik. Ott van benne a karmester tekintete és arckifejezése. Biztos sokszor meghallgatta ezt a darabot ebben az életében is, de az, ahogy várja a gyors részt és pontosan mozdul rá, egy kicsit mindig előbb, azt mutatja, hogy a kottáját is ismeri – fűzte hozzá egy szakértő, aki megnézte.)

Forrás: http://zacc.cafeblog.hu/
Fotó: marimari1101 / pixabay

betöltés...