Mindig is az a hit mozgatott, hogy mi, óvodapedagógusok sokkal többet tehetünk a gondozási feladatok elvégzésénél és az ismeretátadás, szokásalakítás munkájánál is, amelyek kétség kívül fontosak. Mégis hihetetlen mértékben többre képes az óvodai nevelés, azontúl is, hogy felkészít az iskolára.
Meggyőződésem, hogy a csoportra szabottan (és itt a csoport összes összefüggéséről beszélek,) jól megtervezett-megszervezett, jól kihasznált egymásra épülő évek alatt, mögé- és előrelátó gondolkodásmódot, kreatív és rugalmas életszemléletet alakíthatunk ki a kisgyermekekben. Ezek segítségével pedig boldogabbá tehetjük őket, s általuk a világot. Azt hiszem ezért lettem óvónő.

A szent cél eléréséhez vezető utam nem egyenes és széles, amiért nagyon hálás vagyok. A pályámat egy nehéz összetételű csoportban kezdtem, amelyet szikrázó elméjű, de többnyire viselkedészavarral küzdő gyerekek alkottak. Így hát mindannyiunknak elkelt a saját csoportunkra szabott segítség. Eleinte a problémamegoldó-konfliktuskezelő képességem fejlesztése és kreatívabb, rugalmasabb hozzáállásom kialakítása érdekében kerestem új megoldásokat. Ennek módszerei pedig a lábam előtt hevertek, mint kövek a porban, azt kiabálva:

- Vegyél fel, nézz meg jól, s lásd mekkora kincs van a kezedben, de aztán adj tovább!

Ami működött számomra, azt a gyerekekkel is kipróbáltuk, akik úgy tették magukévá, mint ha mindig a sajátjuk lett volna. Én pedig telepakoltam a pedagógiai boszikonyhámat olyan csodaszerekkel, melyek közül itt is bemutatok egyet, s amelyek legalább olyan használhatóak, mint a háztartásban a szódabikarbóna.

Hát jöjjön akkor az egyik kedvencem; a „Szemszög váltás”, vagy „Új szemszög technika”, ez a pofonegyszerű gyakorlat, ami mégis csodákat művelt velünk.

Ahogy már említettem, a kezdetekben nekem segített olyan kicsik szemszögébe helyezkedni, akiknek nehézséget okozott néhány szituáció, ami a többi gyerek számára teljesen komfortos.
Mivel nekem bevált, kidolgoztam a technika elsajátításához segítségemre szolgáló játékokat, lehetőségeket, amelyekről itt hosszabban nem tudok írni, de hogy érthető legyen: amikor néhány nagyon egyszerű és szórakoztató játék során a gyerekek megérezték a nézőpont váltás összefüggéseit (minden ponton mást veszünk észre, közelebbről több látszik, stb.), tovább léptünk.
Ekkor már pár szereplős szituációs játékok során szerepcsere segítségével élhették át a gyerekek a szemszög váltás, illetve az új nézőpont lehetőségének izgalmát, játékossága által nyújtott feszültségoldó hatását.

Később, vadabb összetűzések után, ők kérték az új nézőpont játékot, amik során vitatkoztunk, nevettünk, véleményt cseréltünk, szóval nagyon jól szórakoztunk. Közben megtanultunk kreatívabb módon, rugalmasabban, több szemszögből nézni a dolgokra, személyekre, helyzetekre. Megszoktuk, hogy hogyan helyezkedjünk a másik helyébe egy kialakulóban lévő konfliktus közben. Aztán mire nagyobbak lettek, elég volt szóban megbeszélni a felvázolt helyzetet. Mindig a nyitottság és az elfogadás jellemezte a csoportjaimat, amit ennek a lassan felfedezett, éveken át gyakorolt módszernek is biztosan köszönhetünk. Így neveltük egymást kreativitásra, s tettük képessé magunkat a sokszor oly nehéz nézőpont változtatásra.

Köszönet minden egyes percért a gyerekeknek, akik mindig arra motiváltak, hogy keressek, fejlődjek.
 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.