A legkeményebb bélyegek, amiket nem is tudjuk, hogy honnét örököltünk, de még mindig tartják magukat, mint az óvoda folyosókon a jellegzetes szag. A gyerek csak úgy, észrevétlenül kapja őket, és beépíti önértékelésének törékeny várába. És aztán a szülő csodálkozik, hogy az inogni kezd, majd megreccsen egy ponton.

Nézzük, miket ne mondjunk mi magunk sem, de tiltsuk be örökre, nagyiknál, pedagógusoknál, meg egyáltalán mindenütt. Soha senki egy gyereknek se mondja többé ezeket:
 

1. Rossz gyerek vagy!

Nem igaz. Egy felnőtt pedig nem hazudhat. Ugye ez sem igaz? Pedig de jól hangzik! A felnőtt, amikor a gyereket rossznak nevezi, saját alkalmatlanságáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Ugyanis nincs rossz gyerek. Olyan gyerek van akire nem figyelnek eléggé, vagy aki több foglalkozást igényel. Ezzel szemben bárki tehet egy próbát, bármely tetszőleges óvodában, bármely csoportban. Kérdezze meg a gyerekeket, hogy „kik a rossz gyerekek” és máris sorolni fogják a neveket.
… és most képzeljük magunkat egy ilyen rossz gyereknek a helyébe. Vajon amit csinálunk az rossz? Vagy csak valami bajra akarjuk felhívni a figyelmet? Esetleg puszta érdeklődés, kíváncsiság hajt? Vagy éppen csak nem bír bennünket az óvó néni?
 

2. Dádázd meg az ajtót Pistike!

Amikor a gyerek beüti magát, vagy bármi apró sérülés éri a környezet tárgyaitól, még mindig szokás, hogy a gyerek vigasztalásaként hibáztatni kezdjük az ajtót, ha nekiment, a széket, ha meghorzsolt, a wc deszkát, ha becsípett…  És megdádázzuk a csúnya rossz tárgyakat. Látszólag milyen ártatlan dolog ez. Aztán csodálkozunk, ha a gyerek dühében szétüti a tárgyakat, amelyek nem engedelmeskednek eléggé. Hiszen a tárgyak a hibásak, neki magának nem kell óvatosabbnak lennie, vagy megtanulnia, hogy is működik a tárgy. Sőt, ha Katika löki meg Pistikét, akkor Katika a hibás, nosza, verjük meg! És ilyenkor már nem értjük, hogy mitől lett Pistike agresszív? A hibás soha nem a környezetünk egy tárgya. Ezek csak dolgok. Ne tanítsuk a gyereket arra, hogy a külvilágot hibáztassa, vagy verje azért, mert ő maga hibázott. A dádázás pedig babanyelv. Óvodában már ha lehet, ezeket ne használjuk.
 

3. Buta vagy!

Lásd az egyes pontot. Az a felnőtt, aki a gyereknek ilyet mond, maga a buta. Nagyon buta dolog efféle bélyeget rásütni a gyerekekre. A gyerek önbizalmának aláásásához tulajdonképpen elég ezt az egy mondatocskát gyakran mondani, s azonnal kész egy teljesítménykényszeres, vagy egy valóban buta, magát semmire nem tartó gyerek. Melyiket szeretné az a tanerő, aki ezt a mondatot sulykolja?
 

4. Ekkora gyerek már nem sír

A katona dolog, a milyen vőlegény / menyasszony lesz így belőled, és a nagy fiúk már nem sírnak tengelyen mozgó katasztrofális érzelmi terror egyik, talán legismertebb szereplője. Nem tudom, ki volt, mikor, és hol, aki kitalálta, hogy baj az, ha valaki, pláne egy gyermek sír. Mikor ennél természetesebb, egyértelműbb és pláne hatékonyabb feszültség levezető dolog nem nagyon van a világon. A felnőttek is sírnak. Mindenki. Mert sírni fontos. A lehető legkevésbé vigasztaló dolog egy gyereknek, ha azt mondjuk, hogy pusztán az életkora indokolná, hogy ő valamilyen okból már többé ne fejezhesse ki az érzéseit. Szörnyű.
 

5. Anya / apa szomorú lesz, ha te …

Ez klasszikus óvodai, iskolai mondat, de szülőktől is hallottam már, másik szülővel való burkolt fenyegetés formájában. Figyelem, van olyan helyzet, ahol ez a mondat helyén van. (Ha eltöröd apa kedvenc pecabotját, ő nagyon szomorú lesz. Az ő tárgya, fontos neki, kérlek ne nyúlj hozzá. Te sem szereted, ha az alvórongyodhoz más gyerekek hozzányúlnak. Apa azt nem szereti, ha a pecabotját piszkáljuk. Játssz mással! – ebben a kontextusban oké) Akkor van vele hatalmas, lélekgyilkos gond, hogyha érzelmi zsarolásra használjuk. Például: Mit fog szólni az anyukád, ha elmondom neki, hogy ma sem etted meg a főzeléket. Nagyon szomorú lesz. Vagy: Apukád nagyon szomorú lenne, ha látná, hogy csak állsz itt és nem játszol, a többiekkel mint az ügyes nagy fiúk szoktak.
Először is árulkodni nem szokás. Másodszor is a gyereket megtanítjuk, hogy a szülő nem az ő oldalán áll, és hogy mi bármikor kiadjuk őt annak a szülőnek, aki nem védené meg őt. Ettől a gyerek szülő viszony is súlyosan romlik és a gyerek biztonságérzetét is aláássa.
 

6. Senki sem fog szeretni, ha így viselkedsz

Senki nem fog szeretni… Mindenki azt gondolja majd, hogy… Senki nem fog veled barátkozni, ha…. Mindenki azt mondja rólad, hogy …
Most képzeljük el azt a kollégát, aki a munkahelyen ezeket mondja nekünk. Mit éreznénk? Mennyire akarnánk egy pörgő rúgással a Holdra küldeni az illetőt? A rejtőzködve ellenséges személyek típusmondata ez. A kisgyermek nehezen veszi ezeket észre, ő igaznak fogadja el, és végképp leértékeli saját magát. Szerethetetlennek, tehetetlennek fogja érezni magát ezektől a mondatoktól. Ki az a gonosz személy, aki ezt akarja?

Mit tehetünk, ha olyan személy van a gyerek körül, aki ezeket az ócska, régi, csökevényes mondatokat rendre használja? Először is az illetőt tegyük helyre, ha tetten érjük. Ha szóhasználata egyszerű megszokásból ered – hiszen őt is így nevelték, mégis lám, milyen rendes ember lett belőle – akkor egyszerűen beszélgessünk el vele a szóhasználatáról, hogy változtathasson rajta. Ha a szóhasználata direkt bántó, direkt a gyereket akarja ezzel megalázni, őt akarja rombolni, akkor, ha lehet, vigyük el abból a közegből minél előbb. Ha nem lehet, akkor álljunk ki a gyerek mellett.
Bátran tegyük vissza az állítást:

• Az én gyerekem nem rossz, aki ilyet mond egy gyerekről, az rossz, mert nem tud vele mit kezdeni!
• Pistikém, nem az ajtó a hibás. Ez csak egy ajtó. Máskor majd jobban figyelsz, gyere adok egy puszit!
• Aki azt mondja egy gyerekre, hogy buta, az saját maga buta, mert nem tudja még egy gyerekkel sem megértetni, amit szeretne. Kicsim, szerintem te okos vagy, a néni/bácsi rosszul tudja.
• Gyere ide, és sírd ki magad! Sírj nyugodtan, foglak, tartalak.
• Ha az óvónő, nagyszülő, vagy bármely nevelő a gyereket alázva próbálja elérni, hogy egymás ellen forduljunk. (Példát statuálva abban, hogy beárulja a gyereket valami vélt mulasztásért)   Engem inkább az szomorít el, ha árulkodni akarnak nekem a gyerekemről. Napközben Ön van vele, az Ön feladata, hogy megegye az ételt, vagy játsszon. (Nyilván nem akkor mondunk ilyet, ha jó szándékkal és tisztességgel tájékoztat.)
• Olyan, hogy valakit senki nem szeret, vagy senki nem játszik vele, ritkán van. Ha szeretnél több pajtást, akkor inkább azt csináld, hogy ….

Biztosan sokan vagyunk, akit óvodában, iskolában, vagy odahaza ilyen szavakkal bántottak. Sőt olyanok is sokan vannak, akik a gyerekeiket féltik ezektől. Kommentben várjuk a személyes történeteket, hogy ha lehet, kevésbé kövessük el ezeket!