SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az alvás rendszertelensége árthat a gyermek intelligenciájának

Családinet [cikkei] - 2013-07-10
Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét - mutatta ki egy brit kutatás.

A tanulmányban 11 ezer hétéves gyermek értelmi képességeit vizsgálták, szüleiket pedig kikérdezték a hároméves, ötéves és hétéves kori altatási szokásaikról - írta a BBC hírszolgálata a Journal of Epidemiology and Community Health című tudományos lapban megjelent tanulmány alapján. Rosszabbul teljesítették a matematika- és az olvasási, valamint a térlátási feladatlapot azok, akik nem feküdtek le aludni rendszeresen ugyanabban az időben, vagy 21 óránál később kerültek ágyba. Az alváshiány felboríthatja a test természetes életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket.

Az esti rutin hiánya a hároméveseknél fordult elő leggyakrabban: minden ötödik rendszertelen időben feküdt le. Hétéves korukra a gyerekek több mint fele rendszeresen ugyanabban az időben, 19.30 és 20.30 között ment aludni. "Lehetséges, hogy a rendszertelen lefekvés a kaotikus családi állapotokat tükrözi, és talán ez többet árt az értelmi képességeknek, mint a kevés alvás. Ezt is igyekeztünk figyelembe venni" - magyarázta Amanda Sacker, a University College of London kutatója, a felmérés vezetője. A későn vagy rendszertelen időben elalvó gyerekek jöttek a leginkább hátrányos helyzetű családokból, nekik ritkábban meséltek esténként, ők ehelyett általában - gyakran a saját szobájukban - nézték a televíziót. A társadalmi tényezők kiszűrése után is megmaradt azonban az összefüggés a rendszertelen alvásidő és a gyengébb szellemi teljesítmény között.


"Az eredmények azt sugallják, hogy a rendszeresség fontos a gyermek életében. A lefekvés pontos idejét legjobb kisgyermekkorban rögzíteni, ám sosem késő" - fogalmazta meg a kutatás üzenetét Sacker. A szakemberek arra nem találtak bizonyítékot, hogy a 19.30 előtti altatás javítaná a szellemi teljesítményt. "Első pillantásra úgy tűnhet, ha kevesebbet alszik a gyerek, kevésbé lesz okos, azonban az agyfejlődés társadalmi és biológiai tényezői ennél sokkal bonyolultabb módon hatnak egymásra. Véleményem szerint az iskolásoknak a jó teljesítmény érdekében jól kell éjjel aludniuk" - hangoztatta Robert Scott-Jupp, a brit Királyi Gyermekgyógyászati és -egészségügyi Kollégium munkatársa.

Forrás: MTI

Fotó: alexramos10 - Pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit ehet a baba 6 hónaposan? (15 legjobb első étel + tiltólista)

6 hónapos korban a baba már ehet zöldségeket, gyümölcsöket és gabonákat, de a fő táplálék továbbra is az anyatej vagy a tápszer.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja