Iskolás lesz a gyermekem?
Tudjuk, hogy a szülő mindig a legjobbat szeretné gyermekének, de nem mindig szerencsés, ha gyermeke kívánságát figyelembe sem véve, a saját vágyait beteljesítve hozza meg döntését.
A fejlődés több tényező kölcsönhatása eredményeként, a természet és társadalom: az öröklött és tanult kölcsönhatásában valósul meg. A fejlődésbe az öröklött genetikai kód visz szabályszerűséget, de egyedivé is teszi a környezettel kölcsönhatásba kerülve.
A különböző gyermekeknél más-más módon érvényesülnek ugyanazon környezeti tényezők a reakciókészségük, érzékenységük, genetikai adottságaik függvényében.
A gyermek fejlettségét az öröklött és veleszületett adottságai, a belső fejlődésének törvényszerűségei /érés/, a szűkebb és tágabb környezetének hatásrendszere, ezen tényezők kölcsönhatása határozza meg.
Minden tényező fontos, de szerepe és jelentősége nem azonos a gyermekek fejlődési folyamatában.
Az emberi adottságok, a gyermek családjától örökölt adottságai, képességei, az adott gyermek sajátos genetikai adottságai segítik a környezeti hatások érvényesülését: a gyermek tulajdonságai, képességei kialakulhassanak.
A környezeti hatások eredményességét nagyban befolyásolja, hogy megfelelő időben érik-e gyermeket a hatások: a belső fejlettségi szintje megérett-e, alkalmas-e a hatások befogadására?
Az azonos életkorban levő gyermekek különbözőek. Az egyik gyermek már ötéves korban elér egy fejlettségi szintet, a másik csak hat, hétéves korára jut el ugyanoda.
Tehát az azonos életkorú gyermekek különbözőek, de sok hasonlósággal is rendelkeznek: minden óvodáskorú aktív, mozgékony, sokat beszél, kérdez, a fantáziája élénk, az érzelmei irányítják, utánozza társait, a hozzá kötődő felnőttet, stb. Ezeket a tulajdonságokat hívja a pszichológia életkori sajátosságoknak. Az életkori sajátosságok minden gyermeknél egyedi módon nyilvánulnak meg. Minden gyermek a saját belső törvényszerűségei szerint fejlődik.
A másik hasonló korú gyermekkel való összehasonlításhoz szükséges az adott életkorra jellemző sajátosságok ismerete!
A szülő spontán segíti gyermekének fejlődését, a pedagógus felkészülten, tudatosan igyekszik hatni a gyermekre. A fejlődés és fejlesztés együtt valósul meg.
A 6-7. életév választóvonal a gyermekek fejlődésében, hiszen ebben a korban érik meg a gyermekek döntő többsége az iskolai élet megkezdésére. Nem minden ebben a korban levő gyermek!
A fejlettség elérésében a genetikai adottságoknak, a családi hatásoknak, a szülői háznak ugyanakkora szerepe van, mint az óvodai nevelésnek.
A gyermek fejlettsége vagy fejletlensége miatt egyoldalúan egyetlen tényező sem tehető felelőssé!
A gyermek fejlesztése az óvodába kerülés pillanatában kezdődik, az óvodai nevelés egész időtartamára és valamennyi gyermekre kiterjed. A három, négy éven át tartó nevelés az egész személyiség fejlesztésére irányul.
Nem a tanulási képességek, részképességek célzott fejlesztésére korlátozódik!
Az iskolai életmódra felkészítés nem funkciója, hanem eredménye az óvodai nevelésnek.
Az óvodai évek a boldog gyermekkor átélését segítik a gyermekeknek, ha fejlesztés nem öncélú gyakoroltatás!
Hagyjuk meg gyermekeinknek legalább az óvodai évek alatt a boldog gyermekkor érzésének megélését, hiszen később már erre nem lesz lehetőségük, ahogy Popper Péter mondja:
„Az indusztriális pedagógia futószalagként működik. A futószalagra hatéves korában, amikor szalagérett, ráállítják a gyermeket, és minden tanórán rászerelnek egy kis többlettudást irodalomból, fizikából, matematikából stb. Tizennyolc év múlva, mint diplomás álértelmiségi, lelép a futószalagról. Jogász, orvos, mérnök lett belőle.
Jó gyerek az, aki megadóan hagyja, hogy a tudáselemeket fokozatosan rászereljék. Rossz, aki ágál, vagy számára túl lassú, vagy túl gyors a futószalag sebessége. Ezeket, mint lelki betegeket, pszichológushoz, pszichiáterhez, nevelési tanácsadóba kell küldeni.”
Fotó: Renschgro: Museum Synagoge Groebzig, Schule
Mégis kinek a gyereke? - az Apuka írása
.jpg){kind=small}
betöltés...