SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A tanító Nyihahák (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Bósa Diána [cikkei] - 2011-04-29
A lovaglás ideális sport a gyerekek számára, mert így nemcsak mozognak, hanem tanulnak is a lótól.

Manapság a legtöbb családban felüti a fejét a probléma: ,,mitévő legyek, nem sportol a gyerek?!” Hiába a szép szó, a rimánkodás, sőt néha a veszekedés; az ifjabb generáció mégsem hajlandó kimenni a szabad levegőre mozogni. Ehelyett inkább tovább görnyednek a számítógépnél, illetve tespednek a tévé előtt.
Az egyik leginkább mozgásra csábító sport a lovaglás. Sok szülő biztos most csóválja a fejét, hogy ez bizony igencsak drága mulatság, de érdemes elgondolkozni azon, mi mindent tanulhat belőle a gyerek. Kicsit költségesebb az átlagnál, de tényleg megéri.
Hogy miért is érdemes ezen sport mellett letenni a voksot? A gyerekeknek elsősorban testmozgásra van szükségük. Nos, egy ló mellett egy perc nyugtuk sem lesz. Észre sem veszik, és egy-két óra alatt többet fognak mozogni, mint gondolnák.
A gyerekek azáltal, hogy rá vannak kényszerítve a lóval való foglalkozásra, rendszerességet tanulnak. Kialakul a felelősség tudat, a precizitás. Bizony nem mindegy, hogy hogyan kell felcsatolni egy nyerget, vagy hogy mennyire alaposan lesz lecsutakolva a paci.


A lovaglás fejleszti a koncentrációs készséget. Ez különösen előnyös a koncentráció zavarral küszködő gyerekeknél, akik ezáltal képesek lesznek összpontosítani. Egy ló lelki fejlődést, kiegyensúlyozottságot ad. Nem hiába használják őket terápiás célra, például az autisták gyógyításánál. Vagy épp ott van a javítóintézetekből kikerült emberek rehabilitációja, kiket éppen azért visznek lovak közé, hogy általuk megtalálják visszautat a társadalomba.
Sok városi gyerek ilyen, vagy olyan okokból (például, hogy szűk panellakásban él) nem tarthat saját házi állatot. A lovaglás viszont hozzá segíti őket egy saját, hozzájuk tartozó állat közelségéhez. Nem beszélve arról, hogy külön élményt jelent, ha végre testközelből láthatják a könyvből, illetve tévéből ismert lovat.
Nagy előnye van annak, ha a lovarda kivételesen valahol vidéken található. A gyerek el tud szakadni egy kicsit a zajos várostól, és nagy erdei sétákat tehet a tiszta, friss levegőn.
A lovaglás egy kapocs: egy fantasztikus lelki összetartozás ló és lovasa között; egyfajta elhivatottságot ad. És a gyerek végre a szabad levegőn van.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja