SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így növeld gyermeked érzelmi intelligenciáját!

Héjja Edit [cikkei] - 2010-03-04
Azt már nagyon sok helyen olvashatjuk, hogy gyermekünk értelmi képességeit mivel, hogyan fejleszthetjük. De a harmonikus fejlődéshez az érzelmek is fontosak. Mit tegyünk gyermekünk érzelmi életének fejlesztéséért?

A legtöbb újságban, plakáton, reklámban csodásan mosolygó gyermekeket látunk. Legszívesebben mi is ezt szeretnénk látni gyermekeink arcán. Mégis gyakran idegesek, hisztisek, unottak, szomorúak. Nem is olyan könnyű kezelni ezeket a helyzeteket, hiszen néha el sem hisszük, hogy egy gyereknek is lehet rossz napja.

Most elsősorban az érzelmi nevelésről szeretnék írni. Hogyan alakíthatjuk gyermekeink érzelmi intelligenciáját, mivel segíthetjük mi szülők, hogy egyre könnyebben túljussanak gyermekeink a nehéz pillanatokon.
 

Első szabály: Ismerd el gyermeked érzelmeit! azaz Soha ne cáfold meg, amit érez!


Próbáld kerülni az olyan mondatokat, hogy:

  • Nem hiszem el, hogy ezt komolyan gondolod!
  • Nem is vagy fáradt!
  • Hagyd már a nyávogást!
  • Nem volt az olyan ciki, stb.

Sokáig sorolhatnám még, de azt gondolom, érthető, mire gondolok. Soha ne kételkedj gyermeked érzelmeiben, mert ha hiszed, ha nem, bizony ő azt úgy érzi, vagy úgy élte meg. Ha mindig csak kineveted, vagy butaságnak titulálod érzelmeit, azzal csak azt fogod elérni, hogy többet nem fogja neked kiönteni a lelkét. Ez kiskorban sem jó, mert fogalmad sem lesz, mi történt a gyerekeddel az oviban vagy az iskolában. De a komolyabb problémát már serdülőkorban fog okozni, mert akkor már hiába kérdezed, hova megy, és kivel van, vagy miért ilyen fáradt…nem sokat fog veled beszélgetni. Azt hiszem, azt könnyen elfogadod, hogy gyermeked problémáján csak akkor tudsz segíteni, ha tudod, mivel küzd.
 

Második szabály: Tükrözd vissza gyermeked érzelmeit.

Próbáld megérteni, mit érezhet valójában és fogalmazd meg a saját szavaiddal is. Például:

  • Elhiszem, hogy nagyon kínos volt
  • Látom, most nagyon fáradt vagy
  • Igen most mérges vagy, de nem szabad senkit megütni.
  • Tényleg nem akarod?

Mindig nevezd meg a gyerek által érzett érzelmeket. Ha tudatosítod benne, hogy ezt vagy azt a helyzetet és érzelmet, így vagy úgy hívjuk, sokat segítesz gyermekednek

Érezni fogja, hogy rosszkedvűen, idegesen is ugyanúgy szeretnek a szüleim
Minden érzelem elfogadható, csak kezdeni kell vele valamit!!!
Megtanulja az érzelmek neveit, így később sokkal könnyebben be fogja tudni azonosítani saját hangulatát.

Visszatükrözés után elegendő, ha csak meghallgatod a gyereket. Nincs szüksége kioktatásra, pszichologizálásra, csak hallgasd.
Gondolj csak bele, nekünk is sokszor az a legjobb, ha meghallgat a barátunk, vagy csak odabújunk a párunkhoz.
A nagy elfogadás közben azért figyelj oda, hogy a társadalmi szabályok most is érvényesek. Lehet a gyerek ideges, de nem verheti fejbe a padtársát. Vagy, mi megértjük, hogy szomorú, de azért iskolába el kell menni. Vagy lehet, hogy utálja a matektanárt és unja az órákat, de azért nem állhat fel és mehet ki az óráról.
Ezekkel a korlátozásokkal a való világban tartod, megtanul kezdeni valamit az érzelmeivel, a társadalmi szabályoknak megfelelően. Így válhat belőle harmonikus felnőtt.
Persze segítheted érzelmei kiélését: feszültsége elvezetését, mérge levezetését, szomorúsága oldását. A trükköket neked kell kitalálni, próbálkozni, hogy gyermeked temperamentumához mi illik a legjobban. Pl. düh levezetése történhet sporttal, mozgással, de egy visszafogottabb gyerek inkább robotokat, harcosokat, vagy vérző szájú állatokat rajzol, vagy konfliktussal teli mesét hallgat, vagy ilyen jellegű könyvet olvas.
Ha minderre odafigyelsz, segíted gyermeked érzelmi intelligenciájának növelését. Segíted, hogy megtanulja, hogy rossz hangulattal is lehet, sőt kell csinálni valamit. Ezzel fogod megelőzni, hogy súlyos depresszióba essen, mert megtanítottad küzdeni ellene.

Sok sikert és kitartást!
 

Fotó: www.foter.com

Héjja Edit


Héjja Edit
Gyógypedagógus

A nevelés titkaira és érdekes beszélgetésre vágyó szülőket a mama klubjaimban, az ügyesedni vágyó gyerekeket pedig képesség-fejlesztő csoportjaimba várom.

Elérhetőségeim:
E-mail: ehejja@freemail.hu
Honlap: http://www.szuperszulo.hu/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások (5 - 1)
kokuszpok2
#5 2010. március 05. 14:26:21 | péntek
aurelia: biztos azért gondolják ezt mert ők pont nem így csinálták!
Szuszo
#4 2010. március 05. 09:37:28 | péntek
Szeretem az ilyen típusú cikkeket olvasni, mert mindig tanulok belőle, rávilágít a hibáimra és arra, hogy csináljam másképp, hogy esetleg jobb legyen nekem is és a környezetemben élőknek is.
Aurelia, elnézést, de én szomorúnak tartom, hogy ilyenért valaki a családban feketebárány legyen. Mindig azt vallom, hogy mindenki nevelje úgy a gyerekét, ahogy azt ő jónak látja, hiszen az ő gyereke, és egy kivülálló mindig sokkal könnyebben fütyül a pálya széléről. Aztán vagy rájövünk, vagy nem, hol is rontottuk el, de csak magunkat hibáztathatjuk majd.
Signetta
#3 2010. március 05. 09:30:25 | péntek
Sose értettem meg azokat a szülőket, akik pl. nem hitték el a gyereküknek, hogy fáradtak, vagy éppen nincs kedvük semmihez. Ezek velünk felnőttekkel, szülökkel is előfordul, akkor gyerekünkkel mért ne eshetne meg? Mindig csak végig kell gondolni, mikor mi vagyunk ilyen állapotban, és rögtön rájövünk, mit érezhet a gyerekünk, esetleg segíteni is tudunk neki.
aurelia1
#2 2010. március 05. 09:02:25 | péntek
Nagyon érdekes. Felmerül egy másik kérdés mi a helyzet akkor ha pont azért feketebárány az ember a családban mert elismeri, tiszteletben tartja a gyerek érzéseit sőt véleményét is?
totya69
#1 2010. március 05. 08:52:52 | péntek
Olvasva ezeket a sorokat, sajnos rá kell jönnöm milyen könnyű ebbe a hibába esni. Én is elmondtam ezekből a mondatokból egy párat, talán végig se gondoltam?

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja