Te milyen dzsungel-vezető vagy?

Most azt képzeld el, hogy egy dél-amerikai dzsungelben fogsz kirándulni. Adnak melléd egy vezetőt. Az egyik esetben a vezető csak kísér téged, mindent kipróbálhatsz, minden bogyót megehetsz, letérhetsz az ösvényről... A másik esetben a vezetőd gyakran megtilt neked dolgokat, azt a bogyót ne edd meg, mert hasmenést okoz, arra ne menj, mert ott olyan bokrok vannak, amelyiktől csúnya és fájdalmas kiütéseket kapsz. Te melyik vezetőt választanád?
Ha végiggondolod, az első vezető mindent megenged, így a saját károdon tanulsz meg dolgokat. Ez kis mértékben nem is rossz, legalább megjegyzed, de ha akkor sem szól, amikor a vesztedbe rohansz, akkor a veszélyt túlélve, a legtöbb esetben az emberek visszahúzódóvá válnak, mert nem tudják előre, mi fog velük történni, nincs meg hozzá a megfelelő tudásuk. A második vezetővel könnyebb felfedezni az ismeretlent. Bár sokszor korlátok közé szorít, de gyorsan ráébred az ember, hogy a saját érdekében, s így az ismeretlen már nem egy félelmetes dolog, hanem egy izgalmas hely, amit biztonsággal fel lehet fedezni, mert van, aki vigyáz rád.

Tudod így van ez a gyerekekkel is. A világ, amibe beleszületik, egy ismeretlen dzsungel a számára, és te vagy a vezetője, aki segít neki eligazodni.
A szülei tanítják meg neki, mit szabad és mit nem. Persze a kétfajta vezetői stílust egyesíteni kell, hiszen az sem jó, ha valakit csak korlátoznak, s az sem, ha teljesen szabadjára engedik.
Az alapvető szabályokkal nincs is probléma, úgy mint: ne szaladj ki az útra, vagy ne nyúlj a konnektorba. A probléma a többi szabállyal van. Pl: ne rohanj a lépcsőn, mert leesel, vagy ne mássz fel arra a nagy székre, mert megütöd magad. A szabályozás rajtad múlik, te alakítod a gyereked mozgásterét. Persze el kell mondanom, hogy lényeges különbséget láthatunk a gyerekek között, akár egy családon belül is. Az egyik szinte fél ráülni a kismotorra, a másik pedig akár a lépcsőn is kipróbálja. Ez a gyerek temperamentumától függ, ami már születésekor készen van, a szabályok alakítják viselkedését. Ezért van az, hogy a testvérek között is nagy különbség lehet, pedig ugyanazt a nevelést kapják.

Popper Péter pszichológus a 70-es években végzett egy kutatást. A fiatal bűnelkövetők életét vizsgálta, arra volt kíváncsi miért jut el egy fiatal odáig, hogy megszegi az állam szabályait. A vizsgálat során kiderült, hogy a fiatalok jó és rossz anyagi és szociális körülmények között élő családokból is jönnek, tehát nem a szegénység vagy a nélkülözés az ok. A kutatás eredménye az lett, hogy azokban a családokban, ahonnan a bűnelkövető fiatal kikerült, felborult a szeretni és korlátozni egysége. Tehát ezeket a gyerekeket vagy csak korlátozták minimális szeretetet adva nekik, vagy imádták őket korlátok felállítása nélkül. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ha nem kiabálsz a gyerekkel, akkor bűnöző lesz. Csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon fontosak a korlátok és a szabályok a gyerek életében. Így fogja tudni, hogy meddig mehet, mit tehet és mit nem, és végül így érzi magát biztonságban. Gondolj vissza a dzsungeles példámra, ha érzi, hogy van, aki vigyáz rá, megvédi a bajoktól, akkor biztonságban érzi magát és a körülötte lévő világ nem olyan félelmetes.

A szabályozás viszont a szülőkön múlik, mit engednek, s mit nem. Ez nem könnyű feladat és nincs is erre igazán recept, hogy mikor, mivel, mi a teendő. Igen, néha nem is csináljuk ezt olyan tökéletesen. De nem is kell. Egy amerikai vizsgálat például kimutatta, hogy a kicsit lustább anyák gyermeke könnyebben alkalmazkodott a közösségben, mint a tökéletességre törekvő anyák gyermeke. Azért van ez, mert a ha egy anya rögtön ugrik, amikor a gyerek sír, akkor a tolerancia és türelem kicsit később, és nehezebben alakul ki a gyereknél. Illetve azon esetekben, ha egy anya a gyereke szeme villanásából is tudja, hogy mire van szüksége a gyereknek, akkor az egy kicsit késleltetheti a beszéd kialakulását, hiszen nem kell neki beszélni, anélkül is megértik. Tehát nem kell tökéletes anyának lenni.
Ezután a kísérlet után használja a pszichológia az "elég jó anya" kifejezést. Nem kell tökéletesnek lenned, az is jó, ha elég jó vagy! Ha pedig úgy érzed, hogy valamit nem jól csináltál, hát hagyd abba és változtass. Egy gyerek nagyon rugalmas, gyorsan tud alkalmazkodni. Az a lényeg, hogy a legtöbb cselekedeted egy irányba mutat, tehát nem kell mindig gépeket megszégyenítő merevséggel betartani és betartatni a szabályokat, elég, ha 10-ből legalább 7-szer ugyanaz a válasz. Azért még így is minden szabályt ezerszer fog még kipróbálni, hogy tényleg nem szabad? Ne légy ideges ez a gyerek fejlődésének velejárója, nagyon sokszor fogja kipróbálni, hogy tényleg nem lehet a homokot beledobni a másik szemébe, vagy kitépni a másik kezéből a játékot.

Ezeket megtanulni hosszú folyamat. Tudom, nagyon fárasztó tud lenni, de meglesz az eredménye.

Határok és szabályok 2. rész

Fotó: www.pixabay.com