Valójában három éves kor körül kezd el a gyerek ábrázolni. A mesék, a képeskönyvek és a világ leképezése ekkor indul el tudatában. Tisztában van vele, mit akar lerajzolni, például egy embert, de csak egy testrészt vet a papírra, viszont, azt mondja, hogy az egy teljes ember, tehát csak részletekre irányul a figyelme.
A rajzokat sokáig aránytalanság, az irányok véletlenszerűek, az érintkezési pontok távol vannak egymástól.
Öt évesen tér rá a valósághű ábrázolásra. Ábrázolását az határozza meg, hogy mit tud a dologról, amit lerajzol.
Az ábrázolt tárgyak gyakran átlátszóak, amivel a mögöttes tartalomra akarja felhívni a figyelmet.
Öt- nyolc éves kor között előfordul a rajzokon való túlzott díszítettség, színesség, egy-egy téma „túlrajzolása”, esetleg a valóságtól teljesen eltérő színhasználat. Ez általában érzelmi megtapadást jelent valamilyen dolognál.

Iskolás korig az a legjobb, ha hagyjuk saját magától rajzolni a gyereket, nem adunk neki témát, instrukciót ara, hogy mit hogyan rajzoljon. Ebben az időszakban épp az ad neki fejlődési lehetőséget, hogy saját maga jöhet rá az alkotás adta örömre, a rajzolás általi kifejezésre, a világ leképezésének ezen módjára és önmaga kifejezésére. A gyermekek még közelebb vannak az ősi ösztönökhöz, a természethez, számtalan archetípus jelenik meg rajzaikon, amiktől mi, felnőttek már eltávolodtunk.
Mindenképp adjunk a gyerekeknek lehetőséget a rajzolásra, hogy levezethessék magukból a jó és a rossz érzéseket. Figyeljük csak meg, milyen ösztönösen nyúlnak a gyerekek a rajzolási kifejezéshez mind örömüket, mind bánatukat szeretik kiadni magukból rajzaikon.

"A kisgyermek soha nem rajzol fölöslegesen, fölöslegeset, "csak úgy", oka kell, legyen a firkáján a formának és a színnek is. (...) Valahány gyermek mindannyiszor "lelke térképét" rajzolja le. El-kiűzi magából e tevékenységgel a rosszat, azt, ami bántja, rágja legbelül; szorongástól szabadulhat meg ekképpen; s megerősíti kicsi-mindenségében az eredendő jót, az Ég adta törvényt, amely nélkül biztonsága, öröme soha senkinek, semminek nem adatik. Az eszközöket ajándékba kapja ehhez a gyermek, a vele születő ősképekkel, s azok rendszerével…
Aki megérti a gyermek képírását, közelebb kerül az alkotóhoz, többet, lényegibbet tud meg róla, mint ezen üzenet nélkül. A gyermek nem titkolódzik, rajza nem titkosírás, a dolgok elmondásának eszköze csupán, hiszen még nyiladozó értelme alkalmatlan arra, hogy szóvá tegye, mondatokba formálja, ami lelkébe fészkel, ami öröme, biztonsága..." Molnár