Pedig nem ők a hibásak. Ez nem egyéni kudarcok sorozata. Ez egy egész korosztály története, akik nem azért küzdenek, mert kevésbé okosak vagy szorgalmasak lennének, hanem mert a legfontosabb alapokat nem akkor és nem úgy tudták begyakorolni, amikor annak biológiailag és pedagógiailag ott lett volna az ideje.

Mi történt valójában?

Hat, hét, nyolc, kilenc éves gyerekek ültek laptop előtt. Az első osztályosok olvasni tanultak képernyőről. Nem volt padsor, nem volt tábla, nem volt tanítói jelenlét. Nem volt meg az a biztonságos, ismétlődő ritmus, amire az iskolakezdéskor a gyerek idegrendszerének szüksége van.

Sok szülő most csak annyit lát, hogy a gyerek otthon ül a könyv felett, tanul, mégsem halad.

Nem elsősorban tananyag maradt el. Az igazi hiány a biztonságos környezet volt, ahol gyakorolni lehet azokat a logikai rendszereket, amik nélkül nem lehet tudást építeni később. Nem volt ritmus, nem volt türelmes tanító, aki újra magyaráz, megdicsér. Nem volt meg az a folyamat, amiben az olvasás, az írás és a számolás automatizmussá válik.

Ezek az alap logikai rendszerek nem pusztán tananyagok. Ezek a gyerekek idegrendszerének fejlődési alapjai. A kéznek meg kell tanulnia a finom mozdulatokat az íráshoz. Az agynak meg kell tanulnia dekódolni a betűket. Ki kell alakulnia a logikai rendszernek, amiben automatikussá válnak a számtani alapműveletek.

Ez az időszak sok gyereknél megszakadt, vagy el sem indult igazán.

A jelek most, 5-8. osztályban

Sok szülőnek összeszorul a szíve, mert látta, hogy 6 éves koráig micsoda fejlődést produkált a gyerek, de most legfeljebb csak árnyéka önmagának.

Az olvasás lassú és bizonytalan.

Írás közben nem a gondolataival van elfoglalva, hanem a betűkkel. Ezért tűnik figyelmetlennek, miközben valójában túlterhelt.

És ennek következménye gyorsan megjelenik: kudarcélményként, csökkenő önbizalomként, egy csendes meggyőződésként: "Másoknak megy. Nekem nem."

A legnagyobb veszély

A felső tagozat már önálló tanulást feltételez. Gyorsabb tempót, több anyagot, kevesebb magyarázatot. Az oktatási rendszer abból indul ki, hogy az alapok készen vannak.

De ha ezek az alapok gyengék, akkor minden új tudás csak újabb kudarc forrása. A gyerek tanul, mégsem halad. Próbálkozik, mégsem sikerül. És egy idő után nem a feladatot hibáztatja, hanem önmagát. És feladja.

Ez a legnagyobb probléma: amikor a gyerek végleg elhiszi magáról, hogy nem képes tanulni. Ez az a pont, ahol egy tanulási nehézség egész életre szóló tanulási kudarcélménnyé válhat.

A jó hír: van megoldás

Ezek a gyerekek még pont jó időben vannak. Tíz-tizennégy éves korban az idegrendszer rendkívül rugalmas. A tanulási képesség fejleszthető. Nem késtünk el, de nem mindegy, mit csinálunk.

Nem több feladat kell. Nem több idő, energia, könyv, különóra, munkafüzet. Az csak még nagyobb nyomást jelentene.

Egy jól működő tanulási módszer kell.

Évek óta látom: azoknál a gyerekeknél, akiknél nem tovább erőltetjük a tananyagot, hanem lépésről lépésre újraépítjük a tanulás alapjait, nagyon gyorsan megváltozik valami. Nem a jegyekkel kezdődik a változás, hanem azzal, hogy a gyerek először érti, mit csinál. És amikor érti, akkor már nem fél tőle.

Meg kell tanítani őket tanulni. Felépíteni azt a tanulási rendszert, ami a COVID alatt nem tudott megszilárdulni. Megmutatni, hogyan kell olvasni tanulás közben. Hogyan kell feldolgozni egy szöveget. Hogyan kell jegyzetelni úgy, hogy az gondolkodást segítsen, ne terheljen.

Mit jelent ez valójában?

A tanulás megtanulása nem egy újabb tantárgy, nem egy újabb elvárás, hanem egy személyre szabott rendszer.

Meg kell keresni az egyéni tanulási problémákat, ki kell alakítani a személyre szabott tanulási szokásokat. Eszközöket és praktikákat kell megtalálni, amivel hatékonnyá és biztonságossá tudjuk tenni az információk feldolgozását, a jegyzetelést és az önálló tanulást.

De ez mégsem egyszerű praktikák sorozata, hanem olyan eszközök, amivel átírjuk a tanulás fogalmát: a tudás megszerzése élvezetes folyamat, nem naponta keserűséget okozó kényszer.

Sikerélmény. Ez a kulcs. Ha ez nincs, akkor a gyermek újra és újra elveszíti a talajt a lába alól.

A tanulási képesség egyúttal életképesség is. Egy olyan biztonság, ahol a gyerek érti, mit csinál. Tudja, mi miért történik. Mer hibázni, tud újra próbálni. Ahol visszatér a sikerélmény, és vele együtt az önbizalom.

És amikor az önbizalom visszatér, a tanulás már nem ellenség, hanem az élete legfontosabb eszköze lesz.

Nem vagy elkésve

Ha most ebben a korban vagy, vagy ilyen korú gyermek szülője vagy, és azt érzed, hogy valami nem stimmel, fontos, hogy tudd: nem vagy elkésve. Csupán olyan helyzetben kezdődött az iskola, amire senki nem volt felkészülve.

Ha most adunk ezeknek a gyerekeknek egy működő, biztonságos tanulási módszert, akkor nemcsak a következő dolgozatra készítjük fel őket. Hanem visszaadjuk nekik azt a hitet és tudást, hogy képesek tanulni.

És ezzel megadtuk nekik a jövőjüket.