A szülők gyakran szeretnek megünnepelni minden nagyobb és kisebb mérföldkövet gyermekük életében. Legyen szó az első firkáról, amely kikerül a hűtőajtóra, vagy egy győztes meccsről, anyák és apák milliói lelik örömüket ezekben a pillanatokban. Ugyanakkor nem minden ünneplés jelent feltétlenül örömteli élményt annak, akiről szól.

Erre jó példa egy 12 éves kislány története is. Édesapja nemrég megosztotta, hogy a gyermek édesanyja úgy döntött, menstruációs bulit rendez lánya első vérzése alkalmából, ami több kultúrában (jellemzően Indiában) régi hagyomány. A nyugati világban ez egy újkeletű szokás, ami azért van kialakulóban, hogy a menstruációról nyíltan, tabuk nélkül beszéljenek, és pozitív, támogató légkört teremtsenek.

A kislány a kezdetektől fogva bizonytalan volt, kellemetlenül érintette az ötlet. Az anya ennek ellenére ragaszkodott a tervhez, ami bensőséges, támogató családi közeg helyett feszültséghez vezetett. Hogyan fajult idáig a történet, és mit gondolnak erről más szülők?

A történetet a YocaLocaChoca felhasználónevű édesapa tette közzé:

Én vagyok a seggfej (AITAH), amiért megálljt parancsoltam a 12 éves lányom „menstruációs bulijának”?

Kezdem az elején. 43 éves vagyok, a feleségem 42, két lányunk van, hét év korkülönbséggel. A 19 éves akkor épp egy másik államban volt az egyetemen, amikor mindez történt.

A lányaink nagyon különbözőek. A 19 éves nyitott, kifejezetten extrovertált, imád új emberekkel találkozni, új dolgokat kipróbálni, stb. A 12 éves viszont félénk, inkább otthonülő típus, megtalálja, amiben komfortosan érzi magát, és ahhoz ragaszkodik. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 19 éves is hasonló volt úgy 16 éves koráig – lehet, hogy genetika XD)

Pár hónappal ezelőtt a 12 éves lányom bejött hozzám az otthoni irodámba, láthatóan feldúltan. Hebegett kissé, majd végül elmondta, hogy most jött meg az első menstruációja. Támogató apaként viselkedtem, megnyugtattam, odaadtam neki egy csomag egészségügyi betétet, amit a feleségem még korábban vett (sejtettem, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik), és elmagyaráztam neki, hogyan kell használni. Elment a fürdőszobájába, elintézte, amit kellett, megköszönte a segítséget. Vettem neki fagyit és Midolt, elmondtam, hogy nincs semmi, ami miatt szégyenkeznie kellene, és hogy bármikor fordulhat hozzám bármivel.

Amikor a feleségem később hazaért, a lányunk elmondta neki, mi történt. A feleségem sírni kezdett – „a kislányom felnő” stb. –, majd megkérdezte, kit kellene meghívni a „menstruációs bulira”. (Én erről csak Bert Kreischer műsoraiból hallottam; ha ez létezett akkor is, amikor a 19 évesnek megjött, ő soha nem kért ilyet.) A 12 éves azonnal bezárkózott, azt mondta, nem akar ilyen bulit, és nem akarja, hogy bárki tudjon róla. A feleségem még próbált beszélni vele, de a lányunk elzárkózott, felment a szobájába. A feleségem megpróbált engem is bevonni, hogy változtassunk a véleményén, de én azt mondtam: „Azt mondta, nem akar ilyet, ne erőltesd.”

Két nappal később, amikor jöttem haza az ügyintézésből, még a lépcsőig sem értem el, a 12 éves lányunk odarohant hozzám, és megkérdezte, hogy megcsinálhatja-e a házi feladatát az irodámban. Meglepődtem, de igent mondtam, ő pedig felrohant az emeletre. Ekkor már sejtettem, mi folyik, és bementem a nappaliba, ahol azt láttam, hogy a feleségem nemcsak úgy feldíszítette a helyiséget, hogy az simán elfért volna a MY SUPER SWEET SIXTEEN-ben, de ott volt több családi barát (mind nő), valamint néhány szomszéd anyuka is.

Intettem a feleségemnek, hogy jöjjön ki a folyosóra. Megkérdezte, hol a lányunk, én pedig mondtam, hogy az irodámban akar tanulni. A feleségem forgatta a szemét, és nekiindult, de elé léptem.

Én: „Mit csinálsz?”
Feleség: „Megyek érte, ez az ő bulija.”
Én: „Kifejezetten megmondta, hogy NEM akar ilyet.”
Feleség: „Á, nem úgy értette. Ez fontos időszak egy lánynak, tudnia kell, hogy nem kell szégyellnie a testét.”
Én: „Nem is szégyelli. Már elmagyaráztam neki mindent, egyszerűen nem akar erről többet beszélni.”
Feleség: „Ezt te nem értheted, ez csak nekünk szól, nőknek.”

Megpróbált ÁTFURAKODNI mellettem, de beléptem az ajtónyílásba, és teljesen elálltam az útját.

Feleség: „Mi bajod van?”
Én: „Neked mi bajod van? Tudod, milyen félénk, tudtad, hogy nem akarja ezt, mégis megcsináltad.”
Feleség: „Mondtam már, hogy az ő érdekében. Nem hagyhatjuk, hogy egy ennyire természetes dologhoz negatív hozzáállással nőjön fel.”
Én: „És nem is hagyjuk. Tudja, mi történik vele, kezeli a helyzetet, csak most éppen nem akar erről másokkal beszélni.”
Feleség: „Amúgy sem a te dolgod lett volna elmondani neki.”
Én: „Dolgoztál. Négy órán át figyelmen kívül kellett volna hagynom, amíg hazaérsz?”
Feleség: „Felhívhattál volna, hazajöttem volna.”
Én: „Akkor is eltartott volna egy óráig. Fel volt zaklatva, tudtam, mi történik, és átsegítettem rajta.”
Feleség: „Te nem TUDSZ erről semmit, veled soha nem történt meg.”

Ezen a ponton feladtam. Igen, elismerem, nekem soha nem volt menstruációm, de van három nővérem, volt egy velem élő barátnőm is a feleségem előtt, és közel 21 éve vagyunk házasok. Elég jól képben vagyok. Ő MEGINT megpróbált elmenni mellettem, de nem mozdultam.

Én: „Nem. Ő nem akarja ezt, és nem engedem, hogy erre kényszerítsd.”
Feleség: „…Rendben, legyen, ahogy akarod.”

Visszament a nappaliba, és közölte a többi nővel, hogy a menstruációs buli elmarad, mert én „egy seggfej vagyok”. Ekkor elvesztettem a türelmemet, utána mentem, és nyugodtan, de egyértelműen elmondtam a jelenlévőknek, hogy értékelem a szándékukat, de a 12 éves TELJESEN EGYÉRTELMŰEN kijelentette, hogy NEM akarja ezt a bulit, és a feleségem nyomást gyakorol rá. Több anyuka rosszallóan nézett a feleségemre, ő pedig mentegetőzni kezdett, hogy nem gondolta, hogy a lányunk komolyan beszél. Nem törődtem vele, és elkezdtem leszedni a díszítést. Rövid időn belül mindenki elment.

Amikor már tiszta volt a terep, a lányunk lejött az emeletről. A feleségem (szerintem) félvállról bocsánatot kért tőle, elismételve, hogy nem hitte, hogy komolyan gondolja. A 12 évesünk őt is ignorálta, és leült a megszokott helyére az asztalhoz, hogy megcsinálja a házi feladatát.

A feleségem egy hétig dühös volt rám, azt állítva, hogy aláástam a szülői tekintélyét (állítólag azzal, hogy nem segítettem rákényszeríteni a lányunkat valamire, amit nem akart), és hogy rossz színben tüntettem fel őt a szomszéd anyukák előtt (azzal, hogy elmondtam, mindezt a lányunk akarata ellenére csinálta).

Szóval: én vagyok a seggfej?

Egy lány első menstruációját a világ számos kultúrájában fontos mérföldkőnek tekintik. Nem pusztán biológiai eseményként tekintenek rá, sok családban ünneplésre ad okot. Igen, jól olvastad. Egyes kultúrákban nem kínos suttogás kíséri, hanem szertartások, lakomák, ajándékok, sőt olykor olyan ünnepségek, amelyek egy kisebb esküvővel is felérnek. Mindez nem csupán a test működéséről szól, hanem közösségről, hagyományról és (ideális esetben) támogatásról – fűzi hozzá az esethez a BoredPanda.  

Az egyik hely, ahol ez a hagyomány ma is él és virágzik, India déli részén, Tamil Naduban található. Itt egy Ritu Kala Samskara nevű felnőtté válási szertartást tartanak, amelynek célja, hogy áldásokkal, családi jelenléttel és ünnepléssel köszöntsék a fiatal lányt a nővé válás útján. Ez az esemény az ősi hagyományok és a modern családi szeretet különös elegye.

Amikor egy lánynak megjön az első menzesze, a család kisebb vagy nagyobb ünnepséget szervez. Az esemény fénypontja egy különleges hagyományos viselet: a fél szári, amelyet a lány ilyenkor visel először. Ez erős szimbóluma annak, hogy belép a felnőttkor küszöbére.

A rituális szertartás során a lányt megfürdetik kurkumás vízben, ami az indiai kultúrában a tisztulás és a védelem jelképe. Ezután felöltöztetik az új fél száriba, majd egy pooján, vagyis áldási szertartáson vesz részt, családtagok és barátok körében. Az esemény célja, hogy egészséget és boldogságot kívánjanak neki az előtte álló életúthoz. Gyakran az anyai nagybácsi egy teljes szárival is megajándékozza a lányt, amelyet a nap későbbi részében visel. A nap végére a gyermek már fiatal nőként jelenik meg a közösség előtt. 

A rituálék után közös étkezés következik: édességek, sós falatok és hagyományos fogások kerülnek az asztalra. Éneklés, nevetés, olykor játékos ugratás tölti meg a teret. Az ajándékok között ékszerek, ruhák és pénz is szerepelhet, színes borítékokba rejtve. 

A hagyományról a Bored Panda a 28 éves Srividyával beszélgetett, aki szoftvermérnökként dolgozik. Elmondása szerint 13 éves volt, amikor megjött az első menstruációja. „Láttam, hogy az idősebb unokatestvéreimnél is tartottak ilyen ünnepséget, így tudtam, hogy rám is sor kerül” – idézte fel. „Anyukám azt mondta, az egésznek az volt a célja, hogy természetessé tegye a menstruációt, büszkének érezzem magam, ne pedig szégyenkezzek.”

Sok család számára valóban ez a cél: lebontani a tabukat, és nem titkolni, hanem pozitív élménnyé formálni ezt a változást. Ugyanakkor nem minden lány éli meg ezt ugyanúgy.

„Valójában nem akartam, hogy mindenki tudjon róla” – tette hozzá Srividya. „Furcsa volt, hogy a szomszédok és rokonok megjelentek, és úgy néztek rám, mintha egyik napról a másikra felnőttem volna.” Bár az édesanyja jó szándékkal cselekedett, a túlzott figyelem zavarba ejtette. „Nekem elég lett volna egy beszélgetés anyával” – mondta.

Ez jól rávilágít a probléma lényegére: a szándék gyakran jó, de a megvalósítás nyomasztó lehet. Az ünnepségek célja az lenne, hogy a lányok magabiztosabban viszonyuljanak a testükhöz és a menstruációhoz, ami sok helyen még mindig tabu. Ám gyakran elmarad az alapvető kérdés: vajon maga a lány szeretné-e ezt a nagy figyelmet? Van, akinek felszabadító élmény, másoknak viszont kifejezetten kínos. A választás lehetősége itt kulcsfontosságú.

Ez a hagyomány nem csak Tamil Nadura jellemző. Dél-India több részén létezik hasonló szertartás: Andhra Pradesh és Telangana államokban Langa Voni néven ismert, Karnatakában Langa Davani, Keralában pedig Thirandukalyanam a neve.

A rítusok eltérnek, de az alapgondolat ugyanaz: a nővé válás ünneplése. És van ebben valami nyugtalanító is. A gyerek ettől kezdve felnőttnek számít, akár férjhez is mehet, életkortól függetlenül. A lány innentől házasíthatónak számít, eladósorba kerül. A rítus erről a státuszváltásról szól. Ez a gondolkodás főként a hagyományokhoz mereven ragaszkodó közösségekben él tovább, miközben máshol már igyekeznek lazítani rajta, és egyre többen kérdőjelezik meg a helyénvalóságát.

Vannak, akik szerint ezek a szokások patriarchális gondolkodásból erednek, és elavult elképzeléseket tükröznek a tisztaságról és a házasságról. Mások viszont örömteli családi eseményként tekintenek rájuk, amelyek segíthetnek lebontani a menstruáció körüli szégyenérzetet. Abban azonban sokan egyetértenek, hogy a legfontosabb: a lánynak legyen beleszólása abba, hogyan éli meg ezt a mérföldkövet. Hiszen az ő teste, az ő élete, az ő döntése.

Napjainkban egyre több család próbálja a régi hagyományokat a modern igényekhez igazítani. Vannak, akik csak szűk családi körben rendeznek kisebb ceremóniát, mások teljesen elhagyják azt, és inkább egy anya-lánya beszélgetéssel, apró ajándékkal, édességgel teszik emlékezetesebbé a napot. A cél ugyanaz marad: érezze magát biztonságban, támogatva a lány, hiszen végső soron az a jó szokás, ami ezt biztosítja.

A fent idézett apa és családjának története nem ért véget azzal, hogy megakadályozta a menstruációs bulit. Következő cikkünkben folytatjuk mindazzal, ami az eset kapcsán még napvilágra került, és hogy rendeződött-e vagy még tovább fajult a családi viszály.
  

Kép: depositphotos