SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Leitatta 11 éves kislányát, majd végignézte, ahogy párja megerőszakolja

Tóth Nikolett [cikkei] - 2025-12-13
A kislány az anya korábbi házasságából született, a nagymamájánál élt, és csak ritkán találkozott az édesanyjával és annak új férjével.

15 év fegyházbüntetésre ítélték a párt

Jogerős ítéletet hozott másodfokon a Győri Ítélőtábla annak a házaspárnak az ügyében, amelynek tagjai éveken át elhanyagolták, majd szexuálisan bántalmazták a nő 11 éves kislányát. A bíróság kétrendbeli szexuális erőszak bűntette és háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit és a nőt, és kizárta őket a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is.

A férfi és a nő 2011-ben kötött házasságot. Közösen nevelték a nő korábbi kapcsolataiból született fiúkat, valamint a 2017-ben született közös kislányukat. A család gyakran költözött, az aktuális lakóhelyeiken több alkalommal is embertelen körülmények uralkodtak: előfordult, hogy rágcsálók jelentek meg a lakásban, a falak, a ruhák és a használati tárgyak penészesek voltak.

A vádlottak között rendszeresek voltak a veszekedések és a tettlegesség, a gyerekekkel gyakran kiabáltak, és bántalmazták is őket. Többször előfordult, hogy a gyerekek hosszabb időre egyedül maradtak otthon, ilyenkor a legnagyobb fiú vigyázott a testvéreire. Az anya zavart, kiszámíthatatlan viselkedése miatt a gyerekek folyamatos félelemben éltek.

A nő korábbi házasságából 2007 januárjában született lányát 2010 októberétől a nagymamája nevelte, az anyával a kapcsolattartás ritka volt. Egy ilyen alkalom során, 2018-ban a nő és a férfi a gyermek jelenlétében létesítettek szexuális kapcsolatot, majd megpróbálták a kislányt is bevonni ebbe. A gyermek tiltakozott, ennek ellenére a férfi szexuális cselekményt végzett vele, amit az anya végignézett, majd arra kényszerítette a lányát, hogy eltűrje, hogy a férfi vele további, más jellegű szexuális cselekményeket is végezzen.

Egy másik alkalommal, 2019-ben az anya alkoholt itatott a gyermekkel, majd a férfi – a kislány tiltakozása ellenére, az anya tudtával – ismét szexuális cselekményt végzett vele.

"A gyerek tiltakozott, azonban ennek ellenére a férfi vele szexuális cselekményt végzett, amit az anya is látott, aki ezt követően arra kényszerítette a lányát, tűrje, hogy a férfi vele további, más jellegű szexuális cselekményt is végezzen. Egy újabb kapcsolattartás során az anya alkoholt itatott a lányával, majd a gyerek jelenlétében közösültek a vádlottak, utána pedig a férfi a gyerek tiltakozása ellenére, az anya tudtával ismét szexuális cselekményt végzett a lánnyal"

– fogalmazott az ügyészség.

A Győri Ítélőtábla az első fokon eljáró Győri Törvényszék ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra. A bíróság megszüntette a szülői felügyeleti jogukat, és végleges hatállyal eltiltotta őket minden olyan foglalkozástól, amelynek során tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülhetnének kapcsolatba.

Indexkép: Pixabay fotója a Pexels oldaláról

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja