SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Hétfőn elkezdődtek a Felsőoktatási Véradó Hetek

Családinet [cikkei] - 2024-03-19
Harmadik tavasszal, idén március 18-i kezdettel indult a Felsőoktatási Véradó Hetek programsorozat. Ennek keretében a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös kampányt indít, hogy minél több fiatalt buzdítson önkéntes véradásra. A Felsőoktatási Véradó Hetek keretében a szervezetek a felsőoktatási hallgatóknak és dolgozóknak külön lehetőséget biztosítanak az oktatási intézmények campusain és könyvtáraiban történő önkéntes véradásra a szorgalmi időszak végéig.

A kéthónapos kampány az egész éven át tartó Felsőoktatási Véradóverseny egy kiemelt programja. Célja, hogy a 18 életévüket betöltött, egészséges fiatalok figyelmét felhívja az önkéntes véradásra, valamint az önkéntes véradás általi társadalmi felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozása. A Felsőoktatási Véradó Hetek keretében a hallgatóknak lehetőségük lesz arra, hogy saját intézményükben tapasztalják meg a segítségnyújtás ezen formáját. A szervezők szándéka szerint országszerte több mint 30 felsőoktatási helyszínen lesz biztosított az intézményi dolgozóknak és hallgatóknak véradási lehetőség.

A kampány Adj vért, legyen ez a flow-d! szlogenjével szólítja meg a fiatalokat, akik ha március 18. és május 17. közötti önkéntes véradásukkor jelzik intézményi hovatartozásukat, automatikusan részt vesznek egy nyereményjátékon. Az ifjú donorok értékes ajándékokat, köztük a nyár számos fesztiváljára nyerhetnek jegyeket és bérleteket.

A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ- és lakcímkártya szükséges. A kampányról, a felsőoktatási véradási helyszínekről, valamint a véradás menetéről bővebben a www.ovsz.hu/felsooktatas, valamint a https://veradas.hu/felsooktatasi-veradoverseny oldalakon tájékozódhatnak.

Ahhoz, hogy az egészségügy számára megfelelő mennyiségű és minőségű vérkészlet álljon rendelkezésre, naponta 1600-1800 önkéntes véradóra van szükség. Ennek biztosítására a Magyar Vöröskereszt országszerte toborozza az önkéntes véradókat, az Országos Vérellátó Szolgálat pedig az önként adott vérből vérkészítményeket állít elő. Egyetlen egység vérből háromféle vérkészítmény állítható elő, így egyetlen véradással a donor három ember életét is megmentheti.


Háttérinformáció:

Magyar Vöröskereszt
Az ország legnagyobb humanitárius szervezete a Magyar Vöröskereszt. Nemzetközi szervezet tagjaként 1881 óta tevékenykedik hazánkban, meghatározó szereplő többek között a magyar szociális ellátásban, katasztrófahelyzetek kezelésében és helyreállításban, a menekültek ellátásában. Mindezek mellett Magyarországon a Magyar Vöröskereszt együttműködik az önkéntes véradók toborzásában és véradóalkalmak szervezésében több mint 80 éve.
www.voroskereszt.hu

Országos Vérellátó Szolgálat
Az Országos Vérellátó Szolgálat jelenlegi szervezeti formájában 2000. július 1-jén jött létre. Állami szervezetként fő feladatai közé tartozik, hogy az ország egész területén biztosítsa a vérellátás tervezését, szervezését és az egészségügyi intézmények vérkészítményekkel való ellátását, a szervfelajánlások központi szervezését és a kapcsolódó mentési feladatokat. Emellett működteti a Központi Várólistát, a Magyar Őssejtdonor Regisztert, továbbá szűrővizsgálatokat és transzplantációs immungenetikai vizsgálatokat végez.
www.ovsz.hu

Nyitókép: Facebook / Magyar Vöröskereszt

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja