SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elindult az ELTE „Érettségi Felkészítő” könyvsorozata

Családinet [cikkei] - 2024-02-29
A könyvpiacon hiánypótló, az ELTE egyetemi oktatói által szerkesztett sorozat most megjelent négy kötete a kötelező érettségi tantárgyak (magyar nyelv- és irodalom, matematika, történelem) mellett a digitális kultúra érettségihez szükséges ismeretanyagot mutatja be kompakt és könnyen feldolgozható formában.

A kötetek a 2024-től érvényes vizsgakövetelmények figyelembevételével készültek és mintafeladatsorokkal, valamint megoldókulcsokkal is segítik a diákok és felkészítő tanáraik munkáját a közép- és emeltszintű érettségik előtt. A sorozat első könyveinek bemutatóját 2024. február 29-én tartották az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

„A most érettségiző generáció számára kiemelten fontos, hogy minél alaposabban felkészülhessenek életük egyik legnagyobb megmérettetésére. Gimnazistaként a legfontosabb kérdés, amivel szembesülnek, hogy merre tanuljanak tovább. Az ELTE ezt a döntést szeretné könnyebbé tenni azáltal, hogy egy színvonalas kiadványsorozattal nyújt biztos tudásalapot az átalakult érettségi és felvételi eljáráshoz.” - emelte ki Borhy László akadémikus, az ELTE rektora a könyvbemutatón.

Borhy László az ELTE rektora és a tankönyvek szerzői

„A kiadó életében újdonság, hogy nem egyetemi tankönyveket és tudományos műveket adnak ki, hanem azokat a diákokat segítik, akik az ELTE leendő hallgatóivá válhatnak. A most megjelent tankönyvek a diákok mellett módszertani útmutatókkal segítik az érettségi felkészítést végző tanárokat is. Jelenleg nem létezik még egy ilyen tankönyv, amely mögött ennyire szerteágazó egyetemi háttér állna. Ennek köszönhetően a tankönyvekben minden olyan feleadat szerepel, amely az érettségin felmerülhet.”  - foglalta össze Tóth Tibor József, az ELTE Eötvös Kiadó ügyvezetője.

Tóth Tibor József, az ELTE Eötvös Kiadó ügyvezetője

Magyar nyelv és irodalom

A kötet ismerteti a vizsga felépítését és értékelési szempontjait, feladattípusait, magyar nyelvből 23, irodalomból 35 közép- és emelt szintű szóbeli vizsgafeladatot kínál. A középszintű szövegértési és nyelvi feladatsorhoz szövegalapú leíró nyelvtani gyakorlófeladatokat és grammatikai táblázatokat tartalmaz, az esszéíráshoz bemutatja a szövegalkotás lépéseit és a műelemzés szempontjait. Hasznos tanácsokat ad minden szövegalkotási feladattípushoz az ötletgyűjtés, a rendszerezés, a bevezetés és a befejezés példáin keresztül, végül ismerteti a szóbeli vizsga menetét, követelményeit és értékelését.

Matematika

A kiadvány mintafeladatokkal szemléltetett értékelési útmutató kíséretében bemutatja a középszintű írásbeli vizsga feladattípusait. Tartalmaz több mint 400 részletesen kidolgozott középszintű feladatot, a tudományági besorolás szerint tematikusan rendszerezve. A feladatgyűjteményt két érettségi mintafeladatsor teszi teljessé, ezekhez – a részletes megoldás mellett – pontozási útmutató is tartozik.

Történelem

Ebben a kötetben a történelem írásbeli érettségi vizsga felépítését és értékelési szempontjait, feladattípusait mutatjuk be. Az emelt szintű feladatsorok teljesek, vagyis mindhárom esszétípus gyakorolható velük. A feladatokban azok a témák is megjelennek, amelyek részben vagy egészben újak a hatályos érettségi követelményeiben (pl. Hun Birodalom, III. Béla uralkodása, Magyarország Alaptörvénye). A kötet végén a feladatok téma alapján is visszakereshetők, így a kiadvány azoknak is hasznos lehet, akik egy-egy korszak, jelenség tanórai vagy otthoni gyakorlásához keresnek feladatot.

Digitális kultúra

A kiadvány ismerteti a digitális kultúra érettségi vizsga felépítését és értékelési szempontjait, az emelt szintű vizsga minden feladattípusát. Szerepelnek benne begyakorló jellegű feladatok is, azonban a legtöbb feladat megoldása összetettebb gondolkodást igényel. A feladatsorok lefedik az emeltszintű digitális kultúra (informatika) érettségi gyakorlati elvárásait. A feladatgyűjteménynek külön megoldókulcsa van, amelyet digitális formában lehet elérni.

Előkészületben: angol nyelv

A Path to Success című kötet főleg egyéni gyakorláshoz készült, de jól használható intenzív felkészítő kurzusokon és különórákon is. A kiadvány az olvasott és hallott szöveg értése, nyelvhelyesség, íráskészség, beszédkészség vizsgarészekhez egyaránt kínál feladatokat a hozzájuk tartozó megoldókulcsokkal együtt. Különlegessége, hogy az érettségiző korosztály számára releváns és motiváló témákkal, szövegekkel támogatja a tanulást, illetve kivágható kommunikációs kártyákat is tartalmaz, amelyek segítenek felkészülni a vizsgán várható szituációkra. A könyv tippeket és stratégiákat is mutat a diákoknak ahhoz, hogy éles vizsgahelyzetben a lehető legjobb formájukat hozhassák, fejezeteit pedig áthatja a fenntarthatóság és környezettudatosság gondolata.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja