SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megemelt keretösszeggel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram

Családinet [cikkei] - 2023-08-21
Megemelt keretösszeggel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram, amelyre az idén több mint 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Fülöp Attila elmondta, a 300 millió forinttal megemelt keretösszegű ösztöndíjprogram alapvetően a hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak nyújt támogatást a tanuláshoz.

A kormány álláspontja szerint a felzárkózás lényege, hogy a tehetséget, a képességet, az aktivitást támogassuk és ne a passzivitást - mutatott rá.

Az államtitkár közölte, a 2023/2024-es tanévre vonatkozó ösztöndíj-pályázatokat hétfőn hirdették meg, és a pályázatok benyújtására egy hónap áll rendelkezésre.

Az ösztöndíjprogramnak négy célja van, ezért az négy alprogramra tagolódik, és így a gyerekeket, a fiatalokat a továbbtanulásban, a szakmaszerzésben, az érettségi, valamint a diploma megszerzésében segíti - mondta el Fülöp Attila. Hozzátette: jelenleg körülbelül 10 ezer diák vesz részt a programban.

Közölte, a programba való bekerülés feltétele alapvetően rászorultsági alapú, az ösztöndíj összegét viszont a teljesítmény határozza meg.

Kategóriák szerint havonta 9 és 20 ezer forint között van az ösztöndíjak összege, kivéve a diplomaszerzést segítő ösztöndíjat, amelynél ez az összeg félévente 250 ezer forint.

Fülöp Attila kiemelte, a programban résztvevő tanulók és hallgatók mellett fontos szerep jut még a mentoroknak is, akiknek pályázatát szintén várják.

A program részletei a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság honlapján, a tef.gov.hu oldalon megtalálhatók.

Forrás: MTI

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja