SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ájultra itta magát egy kamaszlány fényes nappal Pécsett

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-11-14
Egy tizenéves lány feküdt a fűben pár napja Pécsett a Kossuth téren. Barátnője először még nevetgélt mellette, majd ő is nagyon megijedt, amikor a lány már semmire sem reagált, és valószínűleg az eszméletét is elvesztette.
Ájultra itta magát egy kamaszlány fényes nappal Pécsett

/Képünk illusztráció/

Egy közeli üzletben vásárolták az alkoholt

Több járókelő is megijedt, amikor meglátta a fűben fekvő fiatal lányt Pécsett a Kossuth téren. A jelenet igencsak ijesztő volt: a barátnője vagy iskolatársa mellette nevetgélt, miközben a lány szemmel láthatóan nagyon rosszul volt - írja a Pécsi Újság.

A másik lány azt felelte a járókelők kérdésére, hogy a társának semmi baja, csak egy kicsit sokat ivott. Ezután pedig paskolgatni kezdte őt. A barátnője azonban semmire sem reagált, mozdulatlanul feküdt és az is lehet, hogy elvesztette az eszméletét. 

Ekkor már a társa is megijedt. Pont akkor értek oda a közterület-felügyelők, akik riasztották a mentőket.

A mentők kiérkezéséig a lány megpróbálta eltüntetni az alkoholos üvegeket, és arról faggatta a köztereseket, hogy lehet-e bajuk ebből az ügyből. 

Amikor kiértek a mentők, a lány még mindig öntudatlan állapotban feküdt, és egyre nagyobb tömeg gyűjt köréjük. Hordágyra fektették és kórházba vitték. 

A Pécsi Újság úgy tudja, hogy a fiatalok az alkoholt egy közeli üzletben vették. Azt azonban nem tudni, hogy fordulhatott elő, hogy kiskorúakat szolgáltak ki.


Így akadályozhatjuk meg gyerekünk alkoholfogyasztását

A szülőknek és a pedagógusoknak is nagy felelősségük van abban, hogy vigyázzanak a fiatalokra és észrevegyék, ha alkoholhoz akarnak nyúlni. A legfontosabb a megelőzés. Ennek érdekében a következőket tehetjük: 

  • Mutassunk jó példát! Ha a gyerekünkkel veszünk részt egy társasági eseményen, fogyasszunk alkoholmentes italokat és mutassuk meg, hogy így is jól érezheti magát az ember!
  • Beszélgessünk gyermekünkkel arról, milyen hatással lehet az alkohol a szervezetünkre!
  • Tanítsuk meg neki, hogy milyen más egyéb módokon lehet levezetni a feszültséget (például sport, meditáció, stb.)
  • Figyeljünk arra, hogy milyen társasággal és hova megy a gyerekünk! A barátok szüleivel legyünk kapcsolatban!
     

Így ismerhető fel, ha valaki sokat ivott

Ha a fiatal

  • elkezd bizonytalanul járni, vagy el is esik
  • a beszéde akadozik, 
  • esetleg már a lábán sem tud megállni, lefekszik

Ilyenkor az a legfontosabb, hogy megakadályozzuk, hogy további alkoholhoz jusson!

A részeg emberek gyakran nem akarják abbahagyni az ivást, mégis fontos, hogy ezt megakadályozzuk, és ha kell, akkor trükköket is bevethetünk ennek érdekében. Kínáljuk alkoholmentes itallal, például narancslével, és mondjuk azt neki, hogy vodka is van benne. Vagy egyszerűen próbáljuk meg elterelni a figyelmét! 

Ha pedig már lábra sem tud állni a fiatal, akkor mindenképp oldalra fektessük! Hanyatt fekve ugyanis a hányás visszafolyhat a tüdejébe. Ilyenkor sose hagyjuk magára a gyereket és folyamatosan figyeljük az állapotát!
 

Innen ismerhető fel az alkoholmérgezés

Ha alkoholmérgezésről van szó, akkor a fiatal már az ébresztgetésre sem reagál, a légzése pedig lelassul, és leesik a vércukorszintje is. Ilyenkor azonnal hívjuk a mentőket!

A kávé, az evés erőltetése és a hideg vizes fröcskölés sem segít a kijózanításban, ezek mind tévhitek. Sőt, a  fröcskölés még veszélyes is lehet, a lassabb reakciók miatt ugyanis könnyen félrenyelheti a vizet.

Olvasd el ezt is:

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja