SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A sztereotípiák is távol tartják a nőket a tudománytól

Családinet [cikkei] - 2022-02-11
Február 11-e a Nők és Lányok a Tudományban Világnapja, amely immár 2015 óta hivatott felhívni a figyelmet a hölgyek fontos szerepére a kutatói, mérnöki vagy épp informatikai pályákon. A statisztikák szerint ezek az Európai Unióban is jellemzően a férfiak terepének számítanak, Magyarországon pedig az átlagnál is nagyobb az egyenlőtlenség. A változást sok más szereplő mellett a tudományos területen érdekelt nagyvállalatok is előremozdíthatják, ahogy azt a hazánkban is jelen lévő 3M-nél is szorgalmazzák.
A sztereotípiák is távol tartják a nőket a tudománytól

Az Eurostat közelmúltbeli vonatkozó felmérése alapján az EU lakosságának 51%-át kitevő nők a 41%-át adták a tudományos és mérnöki pályák mintegy 15 millió dolgozójának. Magyarország a tagállamok közt utolsó előtti helyen állt mindössze 30%-kal, ami régiós összevetésben is rendkívül alacsony arány, figyelembe véve az 52%-os bolgár, a 49%-os lengyel, a 41%-os román vagy a 39%-os szlovák adatot.

Tekintve, hogy mértékadó kutatások is igazolták, hogy nincs olyan biológiai tényező, ami miatt a nők kevésbé lehetnének sikeresek a reáltantárgyakban, a globális, de idehaza különösen szembetűnő jelenség mögött más okokat kell keresnünk. „Nagyon mélyen gyökerező sztereotípiák élnek azzal kapcsolatban, melyek a tipikus fiús vagy lányos szakmák. Éppen ezért sok, a tudomány iránt érdeklődő lány megkapja a szüleitől vagy a tanáraitól, hogy az nem neki való, ami elveszi a sokszor egyébként is törékeny önbizalmukat” – fejtegette Balázsi Katalin, anyagtudós-kutató, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyrétegfizika Laboratórium vezetője, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöke.

A világ egyik legnagyobb gyártóvállalata, a 3M által készített legfrissebb State of Science Index nemzetközi kutatásban a válaszadók 88%-a nevezte fontosnak a sokszínűséget a tudományos és mérnöki területeken. A cég felismerve a nők előtti akadályokat nagy hangsúlyt helyez a kérdésre, a 3M Női Vezetői Fórumát például azért hozták létre, hogy támogassák a nőket az iparág fontos szakmai és vezetői pozícióiba való eljutásban.

Nők és Lányok a Tudományban Világnap - Női Vezetői Fórum

„A lányok gyakran azért sem választanak műszaki pályát, mert nem feltétlenül állítják eléjük példaként azokat a nőket, akik nagy sikereket érnek el ezen területen. A 3M-nél erőt adunk a nőknek, és projekteket indítunk a lányok önbizalmának növelésére az oktatás különböző területein” – mondta Bereznyák György, a 3M magyarországi képviseletének cégvezetője.

Balázsi Katalin szintén kiemelte a női tudományos sikertörténetek fontosságát, majd hozzáfűzte: „ebből a szempontból lényeges az is, hogy a karrierjük alatt gyereket vállaló nők zökkenőmentesen térhessenek vissza a tudományos pályára. A NaTE-nál azon dolgozunk, hogy a döntéshozók megteremtsék annak feltételeit, hogy senkinek se kelljen választani a család és a kutatói munka között.”

5 tipp, hogy megszerettesd a lányoddal a tudományt!

A február 11-i Nők és Lányok a Tudományban Világnap jó alkalom arra is, hogy eltűnődj azon: mit tehetsz annak érdekében, hogy a lányod számára ugyanolyan természetes választás legyen egy mérnöki vagy informatikai pálya, mint például a bölcsészet?

„A lányok 11-15 éves korukban kezdik el tervezni karrierjüket. Ebben az időszakban szükségük van a biztatásra ahhoz, hogy tudományos vagy mérnöki szakmát is merjenek választani, ellenkező esetben nagy valószínűséggel más mellett teszik le a voksukat” – hangsúlyozta Karolina Zychiewicz, a 3M Női Vezetői Fórumának vezetője. A Magyarországon is jelen lévő, a tudományos életben is aktív gyártóvállalat ennek apropóján össze is gyűjtötte, hogyan ösztönözhetjük a lányokat arra, hogy kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket, és már kiskorukban kibontakoztassák a tudomány iránti szeretetüket! Íme, az 5 tipp!

 

1. Biztosíts támogató környezetet!

A világ felfedezése iránti vágyat már otthon felébresztheted a gyerekekben – nagyszerű, ha valami kreatív dolgot csináltok együtt! Az is fontos, hogy a lányod találkozzon a hozzá hasonló érdeklődésű kortársaival. Bátorítsd, hogy csatlakozzon iskolán kívüli tudományos klubokhoz vagy szervezetekhez. Elvégre nemcsak zeneiskola vagy balettóra létezik – egy modellező klub vagy a Skool informatikai foglalkozásai ugyanolyan érdekesek lehetnek!

 

2. Harcolj a sztereotípiák ellen!

Kerüld az olyan kijelentéseket, mint például: „Ez a lányoknak nem való”, ezek az ártatlannak tűnő szavak ugyanis komoly önbizalom-problémákat okozhatnak. Ehelyett ösztönözd, hogy próbáljon ki olyan tevékenységeket, amelyeket általában „fiúsnak” gondolnak. Az is fontos, hogy biztosíts teret a lányodnak arra, hogy részt vegyen a felnőttek beszélgetésében. Ez segít abban, hogy felismerje, ő is fontos, az ő hangja is számít.

 

3. Hívd fel a figyelmét a jó példákra!

Segítsd a lányodat abban, hogy női példaképeket találjon! Ezt kezdhetitek az iskolában, hisz sok oktatási intézménynek vannak izgalmas kezdeményezései, amelyek túlmutatnak a szokásos órákon. De a lehetőségek széles skáláját kínálják a fiatal lányoknak a vállalatok és civil szervezetek együttműködésében megvalósuló különféle mentorprogramok. A 3M világszerte élen jár a fiatal, tehetséges lányok felkarolásában és támogatásában az oktatás terén.

 

4. Tanuljatok szórakoztatóan!

A tanulás igenis lehet szórakoztató. Nagyítóval vagy távcsővel felszerelve sétáljatok egyet a természetben, hogy megfigyelhesse, milyen különleges növények nőnek a közeli parkban, erdőben vagy milyen érdekes rovarokat fedezhet fel ott. Játsszatok az "otthoni laboratóriumban", és végezzetek „kísérleteket” a konyhában található termékekkel.

Szintén jó inspiráció lehet, ha követi a népszerű tudományos csatornákat a közösségi médiában, például a YouTube-on. A magyar nyelvű tartalmak közül a Szertár és a Hogyan működik? csatornák is népszerűek a témában, de mivel a portálon most már magyar feliratot, fordítást is beállíthatunk, az angol nyelvű ismeretterjesztő videókról sem kell lemondani. Az Amy Poehler’s Smart Girls kifejezetten lányoknak készül, de a teljesség igénye nélkül ott vannak az olyan fiataloknak szóló klasszikusok is, mint a Nat Geo Kids vagy épp a TED-Ed.

 

5. Mutasd meg, hogy a tudomány mindenütt ott van!

Miért zöldek a levelek? Hogyan készül a lisztből tészta? Próbálj meg az ilyen kérdésekre a tudományos tények alapján válaszolni, ne próbálj meg meseszerű történeteket kitalálni! Ily módon a lányod ráébred, hogy a matematika vagy biológia nemcsak iskolai tantárgyak, hanem olyas valamik, amik minden lépésnél körülvesznek bennünket.

Minden kérdésére tudnod kell a választ? Egyáltalán nem! Mutasd meg a lányodnak, hogy te is szeretnél nap mint nap tanulni valamit, és vele együtt keressétek a válaszokat! Fedezzétek fel a budapesti Csodák Palotáját vagy látogassatok el a Futuramoson nevű tudományos játszóházba vagy akár a Bakonyban található Pannon Csillagdába! A közös élmények elősegítik a lányod önbizalmának és tudomány iránti szeretetének kialakulását, így a jövőben sem fél majd „bevallani”, ha valamit nem tud, egyúttal megtanulja, hogyan kell utánajárni a válaszoknak.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Vannak olyan szülők, akik elvárják a gyereküktől, hogy legyenek hálásak a felnevelésükért - és ezt a kártyát általában vitás helyzetekben húzzák elő. De vajon tényleg tartozunk a szüleinknek?
Terjed a lepkehimlő - egyre több óvodás betegszik meg

Terjed a lepkehimlő - egyre több óvodás betegszik meg

A lepkehimlő leggyakoribb tünetei a láz, orrfolyás, vörösség az arcon és a csipkeszerű kiütés, ami a törzs felől a végtagok felé terjed. Felnőttként a hosszan tartó ízületi fájdalom hívhatja fel a figyelmet a betegségre.
A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

Olyan nincs, hogy egy csecsemő ne kötődjön a gondozójához. Az azonban nem mindegy, hogy milyen minőségű ez a kötődés, hiszen ez a későbbiekben a további kapcsolataira is hatással lesz.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
A szerkesztő ajánlja