SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem csökkentek a diákok terhei, akár tíz órájuk is lehet egy nap a középiskolásoknak

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-09-09
Heti 32 óra negyedik osztályban, három testnevelés egy nap a középiskolában - ehhez hasonló tapasztalatokról számoltak be azok, akik feltöltötték idei órarendjüket a Független Diákparlament Facebook-oldalára.
Nem csökkentek a diákok terhei, akár tíz órájuk is lehet egy nap a középiskolásoknak

A tapasztalatok szerint középiskolában teljesen általánosnak számít a napi nyolc tanóra, de előfordul, hogy nulladik és kilencedik órája is van egy napon a diáknak – akár úgy is, hogy abból három testnevelés. Ez derül ki azokból az órarendekből, amelyeket a tanulók töltöttek fel a Független Diákparlament Facebook-oldalára.

Mészöly Marcell, az FDP elnöke az RTL Híradónak úgy nyilatkozott: úgy tűnik, hiába minden tiltakozásuk, nem csökkentek a diákok terhei az idei tanévben sem. Ő maga tud olyan negyedikes gyermekről, akinek heti 32 tanórája van, középiskolában pedig ez napi 8-9 órára nő. Ha pedig hozzászámítjuk azt, hogy még otthon is szükség van 2-3 óra tanulásra minden délután, azt látjuk, hogy a tizenéves korosztálynak semmi szabadideje nem marad.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is egyetértett azzal, hogy változásra van szükség. Véleménye szerint naponta legfeljebb hat óra volna kívánatos az iskolákban, alsó tagozatban pedig még ennél is kevesebb, négy-öt naponta. Hozzátette azonban azt is, hogy a jelenleg érvényben lévő alaptanterv követelményrendszere miatt az iskoláknak egyelőre nincs lehetőségük arra, hogy könnyítsenek a diákok terhein.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a felvetésre úgy reagált: az ellenzék a saját politikai céljaira használja fel a diákszervezetet. Ők, ahogy eddig is, most is nyitottak a párbeszédre, ezért is hívták életre a Köznevelési Kerekasztalt.
 

Kapcsolódó cikkeink

Kép: Oleksandr Pidvalnyi / pexels

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja