SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jó döntés volt a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése

Családinet [cikkei] - 2014-01-31
Soltész Miklós szerint fontos és jó eredményeket hozó kormányzati döntés volt a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése 2010-ben, hiszen az eltelt években jelentősen csökkent az igazolatlan hiányzások száma az oktatási intézményekben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára ezt csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón mondta.

Az elmúlt három tanévben csökkent a diákok igazolatlan hiányzásainak száma
   
A legutóbbi három tanévben 22, 15, illetve 30 százalékkal csökkent az iskolai igazolatlan hiányzások száma az előző esztendők mutatóihoz képest.
    
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az intézkedés különösen a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szempontjából fontos, hiszen  felzárkózásuk alapja az iskolai tanulás.
 
Fokozatosan vezették be a családi pótlék fizetésének iskolalátogatáshoz kötését

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-KDNP-kormány 2010-ben az első intézkedései között hozta meg a családi pótlék fizetésének iskolalátogatáshoz kötését, melyet lépcsőzetesen vezettek be.
    
Az első évben felfüggesztették az 50 órától igazolatlanul többet hiányzó gyermekek utáni családi pótlék kifizetését, de természetben megkapták a juttatást az érintett családok. A második évben a 16. életévüket betöltöttek esetében viszont teljesen megszüntették a pótlékot, ha 50 órától nagyobb volt a hiányzás, míg a harmadik évtől kezdődően már életévtől függetlenül minden gyermekre vonatkozik az előírás.

Nem vol igazuk az ellenbírálóknak

Az államtitkár szerint az intézkedést bírálóknak nem volt igazuk akkor, amikor szegénységellenességet emlegettek. A döntés éppen a nehéz sorsú családokat és a gyermekeket szolgálta: olyan kötelezettséget állított fel számukra, ami a hátrányaikat leküzdő tanulás fontosságát erősítette és erősíti - mutatott rá.
 
Ingyenes óvodai és iskolai étkeztetés növekedése
 
A sajtótájékoztatón az államtitkár kitért a rászorulókat segítő ingyenes óvodai, iskola és kollégiumi étkeztetésre is. "Hatalmas előrelépésnek" nevezte, hogy a rendelkezésre álló központi forrást 83 százalékkal, 24 milliárd forinttal növelték eddig.
    
Ugyanakkor bírálta az előző MSZP-SZDSZ-es kormányokat, amiért a gyermekétkeztetést segítő adományokra általános forgalmi adót vetettek ki, s ezzel - mint fogalmazott - "tönkre tették a karitatív szervezetek" tevékenységét.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Nyíregyházán is csökkent az igazolatlanul hiányzó tanulók száma
    
Petneházy Attila színész, akit a Fidesz-KDNP képviselőjelöltként kíván indítani az áprilisi országgyűlési választáson, a sajtótájékoztatón elmondta: a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése Nyíregyházán 47 százalékkal csökkentette eddig az igazolatlan hiányzások számát, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei átlag 31 százalékos mértékű.    
Megemlítette, hogy a nyíregyházi önkormányzat az oktatási intézmények, óvodák, általános és középiskolák fejlesztésére az elmúlt három évben több mint 1,5 milliárd forintot fordított, hogy javíthassa a tanítás feltételeit.
    
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) Nyíregyháza polgármestere hozzátette: a fejlesztésekhez a helyhatóság 10-15 százalékos mértékű saját forrást biztosított, illetve a támogatott beruházások mellett költségvetéséből, mintegy 50 millió forintot költött önerős korszerűsítésekre.

Forrás: MTI
Fotó:
Ambro - FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja