SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

9 ötlet őszi kézműveskedéshez

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-15
Lassan lehullanak a színes levelek, a parkokban még mindig sok a gesztenye, és kapható a hatalmas Halloween-tök is - csupa nagyszerű eszköz arra, hogy a hűvösödő őszi estéken se unatkozzatok.

1.    Levélborítású hangulatmécses

A színes levelek szárát vágjuk le és áztassuk vízbe, hogy felpuhuljanak. Ezután papírtörlőn szárítsuk meg őket, és ragasszuk befőttes üvegekre. Az üvegbe tegyünk egy pici gyertyát, és az egészet kötözzük át madzaggal vagy szalaggal.

Hangulatmécses

Kép: Anna Ok / shutterstock
 

2.    Hajó dióhéjból

Egy kirándulás alkalmával gyűjtsetek össze néhány szép diót, makkot, tobozt és apró gallyakat - ilyen szép kis hajót tudtok készíteni belőle.

Hajó dióhéjból

Kép: phBodrova / shutterstock
 

3.    Dióhéjállatkák

A szép, egyben maradt fél dióhéjból festék segítségével még a picik is aranyos kis állatokat készíthetnek.

Dióhéjállatkák

Kép: dzmitry / shutterstock


4.    Őszi levélkép készítése

Az összegyűjtött színes falevelekből egy-két napos préselés után gyönyörű képek készíthetők. Ha formára szeretnétek vágni őket, fontos, hogy ezt még a préselés előtt tegyétek meg, mert szárazon már nem vághatóak jól.

Állatk levélkép

Kép: Tomisickova Tatyana / shuterstock

 

5.    Gesztenyebáb-készítés

Aranyos emberkék és állatok – például süni, bagoly – készíthetők gesztenyéből. Szükségünk lesz hústűre vagy furdancsra a lyukfúráshoz, néhány szál gyufára, filctollra az arcok megrajzolásához, és esetleg felragasztható szemekre.

Gesztenyebáb

Kép: Robert Kneschke / shutterstock


6.    Halloween-szörnyek wc-papír gurigából

Ha szereted a Halloweent, félelmetes wc-papír guriga szörnyeket készíthettek. A szemek készülhetnek plüss vagy hungarocell golyókból is.

WC-papír guriga szörny

Kép: Stefan Rotter / shutterstock


7.    Préselt levélkép a falra

Akár faliképet is készíthettek a legszebb levelekből. Ehhez szükségetek lesz két olyan plexilapra, amilyet a hagyományos képkeretekhez szoktak árulni. Közé tegyétek az előtte egy-két napig préselt levelet. Úgy a legszebb, ha hátulról is kapja a fényt, ezért érdemes az ablakba tenni.


 


8.    Őszi mező manókkal és sünikkel

Ehhez szükségetek lesz egy kis kosárra, valamilyen zöld anyagra (pl. fonal), valamint néhány makkra és tobozra. A makkokból készülnek a manók, akiknek arcot festetek, a tobozból pedig a süni, aki arca kis papírtölcsérből készül.

Mező sünivel

Kép: rainbow33 / shutterstock


9.    Tobozfestés

Gyengébb kézügyességgel megáldott szülők is vidám díszeket készíthetnek a tobozok egyszerű kifestésével. Az ezüstszínű darabok akár karácsonyfadíszként is funkcionálhatnak hamarosan, a többivel pedig a becsomagolt ajándékokat dobhatjuk fel.

Tobozfestés

Kép: Animaflora PicsStock / shutterstock

Kapcsolódó cikkeink:

Indexép: Maria Evseyeva / shutterstock

 

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja