SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fessünk, fessünk valamit! Elmondjuk, hogyan és mivel

Családinet [cikkei] - 2019-09-30
Ahogy beköszöntenek az esős, hűvös őszi délutánok és hétvégék, egyre több benti játékötletre van szükségünk, hogy a csemetéket legyen mivel lefoglalni. A festés remek időtöltés lehet, ha figyelünk arra, hogy a gyermek életkorának megfelelő eszközöket válasszunk az alkotáshoz. Ebben segít Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője.


Már az egyévesek is festenek

Ki ne látott volna már kisgyermeket, aki a nagy gonddal elkészített főzeléket apró ujjaival maszatolja az etetőszék tálcáján vagy az étkező asztalon? Az első születésnapra készített torta is gyakran válik kreatív foglalkozás eszközévé, így érdemes már ettől az életkortól kezdődően bátorítani az alkotásra.

„Kisebb gyerekeknél is fontos, hogy kezdjék el gyakorolni a festést. Náluk az eszközhasználat még nem fejlődött ki, így számukra a legjobb választás az ujjfesték. Segítségével szabadon rajzolhat, nincs kontroll, nem szab határt neki semmilyen eszközhasználat. Nincs kudarcélmény, hogy nem tudja jól fogni az ecsetet, csak belemártja a kezét a festékbe, és már tapogathat is a papíron a lágy, krémes ujjfestékkel.”

A festés szenzoros élmény. Segítségével a gyermek megtapasztalja, hogy milyen érzés megérinteni a papírt ujjfestéssel, vagy milyen érzés mozgatni az ujjait a papíron. Az ilyen érzékszervi tapasztalatok fontosak, mert segítenek a gyermeknek felfedezni és megérteni a körülötte lévő világot.
 

Hagyjuk kibontakozni

A festéshez sokszor nekünk szülőként nincs igazán kedvünk, mert maszatos lesz a gyerek, az asztal, a padló és nagyjából minden, amihez a gyerek hozzáér. A kreatív foglalkozások levezénylése valóban odafigyelést és türelmet igényel – szeretnénk, ha csemeténk is jól szórakozna, és a lakást sem kellene hosszasan takarítani egy-egy festős foglalkozás után.

Jó, ha van egy erre a célra kialakított kis asztal, amit a kreatív foglalkozásokra tartunk fenn. Ideális esetben könnyen takarítható, nincs alatta szőnyeg és nincs a falhoz tolva. Ha nincs helyünk egy ilyen külön kis sarkot kialakítani a lakásban, akkor a legjobb, ha hagyjuk a földön kibontakozni a gyereket. Egy nagyobb méretű, akár használt viaszosvászon terítő, vagy csomagolópapírokkal borított terület is tökéletesen megfelel az alkotáshoz. Sőt, a gyerekek rendszerint méginkább élvezik, mert nagyobb papíron tudnak alkotni, hatalmas a felület, nincsenek korlátok. Mi pedig a festés végeztével csak összeszedjük a terítőt vagy a papírokat és kész.

„Fontos, hogy jó minőségű, bőrgyógyászok által tesztelt – így nem kell félni a bőrkiütésektől sem – ujjfestéket válasszunk, ezek már egyéves kortól használhatók. Érdemes még arra figyelni, hogy olyan festéket válasszunk, ami a ruhákból kimosható. Így, ha a festék mégis véletlenül a ruhára vagy a kanapéra kerülne, könnyen el tudjuk távolítani a foltot.”
 

Ecsetet a kézbe!

3-4 éves kor körül már fejlett annyira a gyermekek kézkontrollja, hogy ügyesebben tudják használni az ecsetet. Az ujjfestékek mellett próbálkozhatunk már vízfestékkel, temperával is.

„Az ecsettel való aprólékos munka remek gyakorlás a kézizmok számára, így nagy szerepe van az íráshoz is nélkülözhetetlen finommotorikus képességek fejlesztésében. A festés során fejlődik a szem-kéz koordináció is. A nagy papírlapokon vagy a festőállványon végzett munka pedig elősegíti a motoros készségek fejlődését is.”

Mit fessünk?

  • Kisebbekkel közösen, kézlenyomatokkal akár az egész család készíthet egy szuper fát, falevelekkel, talplenyomattal pillangókat varázsolhatunk elő a lapra, vagy egy teljes vízalatti világot is festhetünk kéz - és láblenyomatokkal.
  • A nagy őszi kedvenc a falevelek megfestése, aminek szintén csak a képzeletünk szabhat határt! Akár koszorút is készíthetünk az ajtóra vagy az ablakba, de lehet az asztalra egy szép asztali dísz is. Felfűzhetjük és girlandot is készíthetünk gyermekünkkel a festett színes levelekből.


Oldja a stresszt és szóra bír

„Mi volt ma az oviban? Semmi.” Ha ismerős a helyzet, akkor jó, ha tudjuk, hogy nem reménytelen. A festés lehet az eszköz, ami szóra bírja a gyermeket, ami segíteni fog nekünk abban, hogy megtudjuk, mi történt vele az óvodában. Ha hazaérkeztünk, kérdezés helyett, kérjük meg, hogy fesse le nekünk a mai napját. Mi volt ma a legjobb dolog, ami történ veled, amire emlékszel, a játék, amivel játszottál, az ebéd, stb. Ha elkészült, hagyjuk, hogy meséljen a rajzról, vagy kérjük meg, hogy mondja el, mit látunk. Innen rendszerint már maguktól is sokat mesélnek.

„A gyerekek a festés segítségével sok mindent el tudnak mesélni, ki tudják fejezni az érzelmeiket is. Így nem csak mi tudjuk könnyebben megismerni és megérteni őket, de ők is saját magukat. A festés ugyanis segít enyhíteni a stresszt is. Segítségével ki tudják adni magukból a napközbeni eseményeket, amik akár azért mert nagyon jók, vagy épp nagyon kellemetlenek voltak, de mindenképp felfokozott érzelmeket váltottak ki belőlük.”

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: www.jatekliget.hu
Kép: Iwona_Olczyk / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja