SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hóember készítése pókszövéssel

Mecznerné Kovács Ágnes [cikkei] - 2016-11-25
Sző, fon, nem takács. Nem is pók. Ki az? A Kispesti MESE-VÁR Óvoda óvodásai!

Az óvodai nevelő – fejlesztő tevékenység egyik fő területe a rajzolás, festés, mintázás, kézimunka. A gyerekek természetes kíváncsiságukból adódóan örömmel ismerkednek a különböző alapanyagokkal, az ábrázoló eszközökkel, a különböző technikákkal. Vonzó számukra a tevékenykedés lehetősége, a közvetlen tapasztalatszerzés, az önkifejezés lehetősége (ez kezdetben természetesen nem tudatos, az ábrázolást játékként élik meg a gyerekek).

Az alkotótevékenység a mi óvodánkban 2004-től új lehetőséggel bővült, kézműves foglalkozásokat indítottam heti rendszerességgel, előzetes jelentkezés alapján, folyamatos bekapcsolódási lehetőséggel. A foglalkozások célja az, hogy a gyerekek sokféle technikát, eszközt, alapanyagot kipróbáljanak, (agyagozunk, plaketteket, gipszformákat készítünk, szalvétatechnikával dolgozunk, bájos figurákat hozunk létre a háztartásban fellelhető anyagokból) és megismerkedjenek a népi kismesterségek alapfogásaival is. Fontosnak tartom a régi népi kultúra átörökítését: nemezelünk, fonalbabát, rongybabát készítünk, gyöngyöt fűzünk, fonunk, szövünk.

Célul tűztem azt is, hogy a gyermekek vegyék észre a közvetlen környezetükben fellelhető, szinte felkínálkozó alapanyagokat. Tapasztalják meg azok tulajdonságait és alkossanak kreatívan, fantáziadúsan az újrahasznosítható anyagok felhasználásával. Igyekszem rávezetni a gyerekeket arra, hogy az elmélyült, lelkes alkotásnak nem feltétele a drága alapanyag és eszköz. Szárnyaló fantáziával, apró trükkökkel, technikai fogásokkal bármilyen feleslegessé vált anyag felhasználható. Örömmel tapasztalom, hogy a szülők is partnerek ezen elképzelésem megvalósításában és rendszeresen hoznak dobozokat, fonalmaradékokat, textil darabokat. Az elkészült remekműnek együtt örülnek a gyermekükkel.

Az általam bemutatott kreatív alkotási folyamat során a hagyományos pókszövést továbbgondoltam és több technika összekapcsolásával látványos végeredményt kaptunk. Nagycsoportos korosztálynak ajánlott, a nehézségi foka alapján.

A hóember elkészítése lépésről - lépésre:

Óvodában nagyon fontos az alkotás egyes fázisainak, munkafogásainak többszöri bemutatása, ismertetése.  A haladási tempó minden gyermek esetében más. Néhányan hamar elkészülnek az adott lépéssel, mások pedig lassan, aprólékosan dolgoznak.

A téma megfogalmazása előtt az érzelmi ráhangolódást zenével, vagy verssel, népi kismesterség alapfogása esetén a kapcsolódó hagyomány ismertetésével segítem elő. A hóemberhez jól illeszkedik a "Hóembernek se keze, se lába..." kezdetű ének.

A szükséges alapanyagok:

  • fehér fonal,
  • 2 db. hurkapálca,
  • piros, narancssárga dekorgumi,
  • bordó filcanyag,
  • 2 db. fekete gomb,
  • fekete napraforgómag
  • erős ragasztó
  • olló

 

Az alapanyagok természetesen az egyéni ízlés szerint változtathatóak, a dekorgumi papírra cserélhető, a kiegészítők színei is cserélhetőek.

1. A hurkapálcákat egymásra merőlegesen összekötjük. Felnőtt segítséget igényelhet ez a lépés.
 






Elkészül a fej (2 x 15cm) és a test (2 x 22cm) alapja.

2. A hurkapálcához rögzített fonalat a pókszövéssel körbefuttatjuk, a fonal végét leragasztjuk.
 

3. A testre ráragasztjuk a fejet.

4. Kivágjuk a kalapot, az orrot, rögzítjük ragasztással.

5. Felragasztjuk a szemeket.

6. Bevagdossuk a sál végét, felkötjük vagy ragasztjuk.

7. Felragasztjuk a napraforgómag szájat és a gombokat.

8. Kivágjuk és felragasztjuk a kezeket.

Az elkészült alkotásokat minden alkalommal megnézzük együtt, és rácsodálkozunk arra, hogy a közös téma milyen sokszínűen valósul meg, felfedezhetőek az egyedi megoldások. A gyermekek arcáról pedig sugárzik az „Ezt én csináltam!” boldog érzése.


 

 

 

 

 

 

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

 

 

 

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja