Igazándiból elmesélném és bemutatnám egy közös tevékenység történetét, amit a kis alkotókkal elégedetten szemléltünk (persze a végeredményt látva mindenkinek akadt volna még jobb ötlete, de ez már csak így szokott lenni), mindenesetre mi büszkék és elégedettek voltunk a végeredménnyel. Ami miatt elmesélem, az nem a „helyezésre való törekvés”, hanem az ötlet adás, mert én is sokat merítek a tapasztalatait szívesen megosztó óvodapedagógusok ötleteiből.

Szóval úgy kezdődött, hogy történetesen volt az első udvarunkon egy üres fal. A többit már mind elfoglaltuk mindenféle gyerek csodával, ez pedig tényleg arra várt, hogy tegyünk már rá végre valamit.

Annyi kérésem volt, hogy találjunk ki együtt valami közösen készítendő dolgot, amiben mindenki választhat, mit szeretne alkotni, és olyan technikával, ami neki a legjobban tetszik, vagy amiben a legügyesebb. Így született meg, hogy örökítsük meg az ovink élőlényeit – amikből azért van bőven és szeretjük figyelgetni őket, gondoskodni róluk. (Végül is... Szív óvoda vagyunk, és mint tudnivaló, a név kötelez.:) )

Számba vettük, mi mindennel élünk együtt. Vannak csodaszép fáink, bokraink, vannak madaraink, kerti tavunk halakkal és persze rengeteg „nemszeretem” állatunk is, amiket persze igazándiból nem is utálunk, mert ahogy megismerkedtünk életmódjukkal, elkezdtük figyelemmel kísérni szokásaikat, valahogy észrevétlenül közelebb kerültek hozzánk. (Amikor elmeséltem, hogy volt már a kezemben egy igazi mexikói vöröstérdű tarantula, bezsebelhettem az őszinte, tiszteletteljes pillantásokat a tenyeremet illetően.  Az ember lánya gyarló. :) )

A célom az volt, hogy, közösen, együttműködve alkossunk, hiszen egész életünkben fontos dolog, hogy milyen az együttműködési készségünk, hogyan fogadjuk el mások ötleteit, s hogyan valósítsuk meg a sajátjainkat. Az alkotás örömén túl alapvetően azt szerettem volna megéreztetni és megtapasztaltatni a gyerekekkel, hogy a közös munkának milyen nagy jelentősége van nem csupán a tevékenykedés örömét illetően, hanem a végeredményt illetően is. Együtt mennyire többre vagyunk képesek, mint külön, egyedül.  Elhatároztuk, hogy megörökítjük az ovi legszebb fáját, a kerti tavunkat és persze a talajt is, mint élőhelyet, és benépesítjük őket az itt lakókkal.

Azért én is besegítettem egy kicsit, vállaltam elképzelésük alapján a fa, a talaj és a kerti tó kivágását hungarocellből. (Annyira nem voltam bátor, hogy szikét is adjak a kezükbe.)                                   

Amire szükségünk volt, igazándiból nem költséges dolgok.

Falfestékkel, temperával, kevés akril festékkel dolgoztunk, használtunk só-liszt gyurmát, fonalat, s szinte mindent, ami csak fellelhető volt az oviban. A fa törzsét fakéreggel vontuk be.

A leveleket buborék technikával festettük, jó móka volt. A katicabogarak dióhéjból készültek, a pókokat, gilisztákat, hangyákat és halakat só-liszt gyurmából készítettük, a pókhálót fonalból és hurkapálcából. A feketerigók hungarocell golyókból születtek, és persze megörökítettük a kicsinyeiket is, nem megfeledkezve a madáretetőről. A talajunkat is jól megfigyeltük, megörökítéséhez használtunk kavicsot, barna- és feketeföldet és homokot is.

Az ötleteik és fantáziájuk csodálatra méltó megjelenésén túl a legjobban az tetszett, hogy lelkesen és tényleg együttműködve dolgoztak, dicsérték és elismerték egymást, segítettek egymásnak, ha szükség volt rá. Annyira jó kedvvel és örömmel dolgoztak, hogy végig fotóztam az egészet, mert számomra is nagy élmény volt. Ezért tudom megosztani veletek.

Ezek a gyerekeink már iskolásak. Remélem emlékszenek még erre, hiszen több napon keresztül, örömmel, lépésről, lépésre tevékenykedtünk, s figyeltük, hogyan öltenek testet az elképzelések. (Azért el kell mesélnem, hogy a pókok testfelépítését egy életre és alaposan megtanultuk, hiszen kénytelenek voltunk kétszer is megformázni őket. Rájöttünk, hogy azért sikeredett olyan furcsára az első csapat, mert csupán hat lábbal rendelkeztek. És ugye a pókoknak nyolc van bizony. Javítottuk azonnal.)

Leírhatnám, hogy mennyi minden fejlesztési lehetőség valósult meg a munka során, de ami igazán fontos volt számunkra, hogy vidáman, örömmel tevékenykedtünk és megtapasztalhattuk a közös munka értékét. Jelenleg kicsikkel bíbelődünk, tanuljuk, próbálgatjuk, hogy mit tud az olló, a ragasztó, a gyurma és a többi eszköz. Biztos vagyok benne, hogy a közösen végzett munka értékét is meg fogjuk tapasztalni.    

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

betöltés...