SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bábos játékok-játékos bábok

Becska Zsóka [cikkei] - 2016-11-10
Mondókázók-dúdolók
"Mondókákkal lehet a gyermekeket mesehallgatóvá szeretni." (Bajzáth Mária)

A mondókák, dalocskák segítik a gyermeket megérkezni saját testébe, játékosan megfigyelheti, megismerheti önmagát:

„Keze, lába van neki,
Szeme, füle van neki,
Orra szája van neki,
És hol fut a kis nyuszi?”

Megismerheti környezetét, kapcsolatot teremthet a világgal, és ezek a dajkarímek, mondókák, dalocskák segítségére vannak az abban való eligazodásban, a beilleszkedésben, még nagyobb korában is.

„Kerek egy ég alatt, kerek egy istenfa,
Kerek istenfának szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágán ötvenkét virágja,
Ötvenkét virágján három aranyalma.”

A mondókákat a megszokott alkalmazásokon kívül – ölbeli játékok, lovagoltatók, ringatók, vonulgatások, vigasztalók stb. – egy gondolatra, egy hangulatra gyöngyszemenként felfűzöm, összeillesztem, esetleg kiegészítem egy keretjátékkal. Így lesz a bábjáték, vagy akár dramatikus játék alapját képező ”forgatókönyv”, a folyamatdramaturgia szabályait követő bábos játék. Természetesen a mondókák önállóan is alkalmasak lehetnek, hogy bábot alkalmazva eljátsszuk őket. Hintáztatónál hintáztassuk, lovagoltatónál lovagoltassuk, táncoltatónál táncoltassuk. Van egy pörgő szoknyás kicsi botbábunk, amit gyakran táncoltatunk zeneszóra, énekre, és táncolunk vele mi magunk is. A szoknya libbenése, a ritmus lüktetése, - amit még  az asztalon a botocska koppanása is erősíthet - a pörgés, varázslatos. A népköltészet eme gyöngyszemei vezetnek, utat mutatnak, megadják a megfelelő dinamikát, nem kell hozzá tenni, kitalálni, csak hagyni kell magunkat vezetni. Fűzni kell a láncot, fűzni e gyöngyszemeket! Molnár V. József gondolatával: Nem kitalálni kell, hanem megtalálni! 
 

Adventi játék

„Giling-galang,Giling-galang,
Karácsonyra szól a harang.”

Kétszereplős bábjáték az Adventi időszakra, az Ünnepvárásról, szívünk ünneplőbe öltöztetéséről. 

A gyermekek megtanulhatják e mondókákat, dalokat, és eljátszhatják maguk is, úgy is élvezetes, jó játék. Karácsonyi „műsornak” is kiváló! Zárásaként a szülőket is megénekeltetve, gyertyát gyújtva, igazi ünnepet varázsolhatunk a gyerekeknek, a családoknak, és magunknak is, példát, értéket mutatva, nevelve. Pedig „csak” játszottunk!

Eszközök, bábok: 
Fehér lepedővel és csipkével letakart asztal. Nagy, fehér vánkos. Nagy csipketerítő, három gyapjúbaba (kisleányok), kettő nagyobb, egy kisebb. A babáknak nagykendők.

A bábjáték szövege:

Első bábos:
/Kezével a hulló pihéket utánozva,, „puhán”,ritmikusan, szinte énekelve, lassan mondja/

"Hó, hó, hó,
Pihe, puha takaró.
Hó, hó, hó,
Pihe, puha takaró."

/Felteszi az asztalra a párnát, ami dombot mintáz/

Második bábos:
/Mozdulatai az első báboséval azonosak/

"Hull a hó, hull a hó,
Lesz belőle takaró.
Hull a hó, hull a hó,
Lesz belőle takaró."

/Letakarják a csipketerítővel a párnát,és az egész asztalt/

"Hó, hó, hó,
Pihe, puha takaró.
Hó, hó, hó,
Pihe, puha takaró."

Első bábos:
/A vánkosra felszalad egy báb, örül a csodálatos hónak, és örömmel kiáltja vissza társainak/

"Lányok, gyertek, esett a hó!"

Második bábos:
/Egy nagyobb lánybáb, kézen fogva vezet egy kisebbet, aki küszködik a domb megmászásával/

"Gyere már, no!
Hiszen jövök már!"

A két bábos együtt:
/A gyerekek együtt játszanak, ugrálnak, hógolyóznak, hemperegnek, visongva mondják/

"Ha, ha, ha havazik,
He, he, he hetekig,
Hu, hu, hu hull a hó,
Hi, hi, hi jaj de jó."

Első bábos:
/Topog a báb, csujjogatva mondja, mászik fel a dombon/

"Jaj de nagyon hideg van, ropog a hó alattam. Csússzunk le lányok!!"

/Visongva szánkózik le. A bábok ritmikus lépegetéssel másznak felfelé, és sikongatva csúsznak lefelé/

"Jaj, de nagyon hideg van,
Ropog a hó alattam,
Vígan csúszik a kis szán,
Most örülünk igazán."

/A kisebb báb meghuzigálja a nagyobbik szoknyáját/

"Fázom, menjünk haza!"

/A két nagyobb báb közre fogja a kicsit, topognak egyre gyorsabban, és hangosabban, karikázó mozdulatokkal/

A két bábos együtt:

"Aki fázik vacogjon,
Fújja körmét, topogjon,
Földig érő kucsmában,
Nyakig érő csizmában,
Bújjon be a dunyhába,
Üljön rá a kályhára.
Uj-ju-ju-ju-ju-ju-juj!!!!!!!"

Első bábos:
/Odahajolva a kicsihez/

"-Na, jobb-e már?
-Neem!"

/Megismétlik/

Együtt:
/A mondóka végén harang hangjára a bábosok ünnepi kendőbe öltöztetik a lányokat./

"Bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm..."
/A bábosok ráadják a nagy fekete kendőket a bábokra, mint egy szertartás, olyan legyen. Az egyik báb elindul a dombon felfelé, a bábos maga elé emeli, a két másik bábot is felemelik./

"Harangoznak a toronyba,
Megy a király a templomba,
Aranycsákó a fejébe,
Magyarország a szívébe."

/Két bábos külön, külön hintáztatják énekelve a bábokat, karjaiknál fogva./

"Giling-galang,
Giling-galang,
Karácsonyra szól a harang."

/Leereszkednek a földre, ill. lesétál a dombon a báb, és a nézők felé fordulva mondják./

"Eljött már karácsony,
Borzas szakállával,
Szegény rossz bakancsom
Nem győzöm szalmával.
Jöttünk köszönteni e ház minden népét,
Adjon az isten szép Karácsony estét.
Szabad-e kántálni?
/A nézőktől várjuk a választ./ Szabad!
Énekelve, együtt.
Betlehem kis falucskában,
Karácsonykor éjféltájban,
Fiú Isten ember lett,
Mint kisgyermek született.
Őt nevezték Jézuskának,
Édesanyját Máriának,
Ki pólyába takarta,
Befektette jászolba."

A dal közben elindulnak felfelé, és eltűnnek a domb mögött.

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja