SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Óra közben többször megcsókolta tanítványát a Vas megyei magántanár, majd a nadrágjába is benyúlt

Lakatos Dóra [cikkei] - 2021-09-17
Kiskorú tanítványát molesztálta a Vas megyei, ötvenes éveiben járó magántanár. A Szombathelyi Járási ügyészség "tizennegyedik életévét betöltött személlyel, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt" emelt vádat.
Óra közben többször megcsókolta tanítványát a Vas megyei magántanár, majd a nadrágjába is benyúlt

/Képünk illusztráció/

A férfi 15 éves kora óta tanította a kislányt a saját lakásán, akivel „bizalmi kapcsolatot alakított ki”, és beszélgetett vele „magánéleti, szexuális” témákról is. A férfi köszönéskor és óra közben többször megölelte a tanítványát, valamint „rendszeresen kicsimnek, szerelmemnek szólította”. A kislány elmondása szerint a férfi a többi tanítványát is ilyen neveken szólította.

A magántanár 2019 őszén többször is megcsókolta tanítványát óra közben, aki mindig próbált tőle elhúzódni. A kislány már csak akkor szólt a szüleinek a történtekről, amikor a férfi benyúlt a nadrágja alá a farmerja egyik szakadásán keresztül.

A Szombathelyi Járásbíróság még nem döntött a vádlott büntetőjogi felelősségéről.

Fontos, hogy szülőként megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy vannak olyan dolgok, amiket a felnőttek nem tehetnek meg velük, és olyan helyek, ahol mindenkinek tilos hozzájuk érni! Mindig biztosítanunk kell őket arról, hogy elmondhatják, ha ilyesmi történt velük, hiszen ez nem az ő hibájuk, és nem fogjuk őket hibáztatni a történtekért. A gyerekek, tinédzserek sokszor ettől tartva nem mondják el a történteket, így ha ez a beszélgetés megtörtént, csökkenthetjük az esélyét annak, hogy gyermekünk szexuális zaklatás áldozata lesz.

Indexkép: Depositphotos.com

Olvasd el ezt is: 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja