Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Ez a király addig-addig, hogy eladta minden vagyonát, s elitta.
Na, gondolta, most már se ruhája, se semmi, kimegy az erdőbe, felköti magát.
Ahogy megy az erdőben, nézeget felfelé, egy varjút lát lábánál fogva lógni madzagon. Annyira károgott, hogy a király felmászott a fára, s valami nehezen leoldotta onnan. A varjú meg a fején átbucskázott, s azt mondta emberi beszéddel:
- Na, te király, jótett helyébe jót várj!
- Ugyan, te varjú, mi jót várhatnék tőled?
- Ne félj semmit, hozok neked ruhát!

A varjú átbucskázott a fején, berepült a városba, ide-oda csattogott a szemétdombon, összehordta mindenünnen a rongyot, lett belőle egy öltözet ruha, fót hátán fót. Így lett a királyból Fótonfót király.
Mennek aztán, mendegélnek a varjúval, beérnek egy másik városba. Ahogy megint keresgél a varjú, talál egy aranykrajcárt.
- Várj csak! - mondta Fótonfót királynak. - Egy kis dolgom akadt.
Berepült a királyhoz, hogy adjon kölcsön egy vékát Fótonfót királynak, szeretné megmérni a pénzét. Elvitte a vékát, az aranykrajcárt beleragasztotta, úgy repült vissza vele.
- Ó, szent isten, micsoda gazdag egy király ez, hogy vékával méri az aranyat! - hüledeztek a várban. A varjú meg csak erre várt.
- Itt a gazdám, de nem akar bejönni, úgy sietett, hogy rendesen fel sem öltözött.
- Ha csak ez a baj, a legszebb ruhámat vigyétek ki Fótonfót királynak! Mondjátok neki, hogy várom vacsorára! - adta ki a parancsot a király, s Fótonfót király már azon kapta magát, hogy ott ül az asztalnál a királykisasszonnyal szemben.
- Ne törődj semmivel, kérd meg a lányt! - biztatta a varjú.
- Nem lehet, nincs hová vigyük!
- Te csak kérd meg, elintézem én azt is!

Megesküdtek, de a király, a bárók, grófok, hercegek szerették volna látni, hová viszi a feleségét. Befogattak máris, robogtak a hintóval, de hogy hová, azt csak a varjú tudta.
- Arra gyertek, amerre én repülök! - hagyta meg Fótonfót királynak.
Repült a varjú át egy aranyréten. Ott egy aranyménes legelt, a varjú mindjárt megkérdezte:
- Ki ménese vagytok?
- Potrompotrom nagysága ménese.
- Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mind agyonrugdalnak!
- Mondjuk mi, csak agyon ne rúgjanak!
Repül tovább a varjú, arrébb gyönyörű szép aranygulya legelt.
- Ki gulyája vagytok? - azt kérdi.
- Potrompotrom nagysága gulyája.
- Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mindenkit felfalnak!
- Mondjuk mi, csak életben maradjunk!

Hátravoltak még az aranybárányok. Aztán a varjú berepült az aranyerdőbe, Potrompotrom nagysága kastélyába.
De jönnek közben a lakodalmas népek, megállítják a lakodalmas hintót.
- Kié ez a gyönyörű ménes?
- Hát a felséges Fótonfót királyé!
Fótonfót király meg majd kővé meredt, hogy őneki hogy lenne ménese?!
"Jó gazda ez!" - gondolta az apósa.
Mennek tovább, meglátják a gulyát.
- Kié ez a rengeteg fényes marha?
- Hát a felséges Fótonfót királyé!
- Nahát, milyen gazdag emberhez adtam a lányom! - ámult az apósa.

Odaérkeztek az aranybárányokhoz is.
- Kié ez a temérdek drága bárány?
- Hát a felséges Fótonfót királyé!
"Na - gondolta az apósa -, ez valóban mérheti vékával az aranyat!"

A varjú meg az erdőben, Potrompotrom nagysága kastélyában lármázni kezdett:
- Bújj el, nagysága! Baj van, jönnek a táltosok!
- Miféle táltosok?
- Már itt dobolnak!

Hát csakugyan erősen verték a dobot Fótonfót királyék, muzsikáltak, nagy zenebona volt, a nagysága megijedt, s hirtelen belebújt a szénakazalba. Gyufát dugott a kazalba a varjú, bennégett Potrompotrom nagysága. A királyi násznép meg visszafordult a kastélytól, hiszen már mindent láttak, lesz miről mesélni odahaza, Fótonfót király meg a felesége éljenek boldogan!

Egy ideig nem is volt semmi baj.
Később is csak a varjú miatt.

Mert azt úgy szerette Fótonfót király, hogy külön szobája volt neki. Hazament, s máris a varjúját kereste, több időt töltött nála, mint a feleségénél. Aztán mikor megsokallta az asszony, ráparancsolt a szolgálóra, hogy étessék meg. Hát megdöglött a varjú. Fogta az asszony, és a ganéba elásta.

Fótonfót király hazajött, és máris kereste a kedves varjúját. Kiásatta azonnal a ganéból, megsiratta, aranyládikót csináltatott neki, abba tette. De mikor el akarta temetni, a varjú átbucskázott a fején, ahogy szokta.
- Nem döglöttem meg, épp csak próbára tettelek! Álltad a próbát. Én most elmegyek, éljetek boldogul!
Ha a varjú Fótonfót királytól el nem szállott volna, az én mesém is tovább tartott volna.