SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Empátia erősítése gyerekkorban

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-11-13
A gyermekeink életének szerves részét képezi az online tér. Azon keresztül beszélgetnek, tanulnak és léteznek a nap nagy részében. A személyes találkozások, a személyes kommunikáció, vele pedig az empátia háttérbe szorul - ha hagyjuk.

Az empátia az életünk minden területén jelen van, kezdve attól, hogy hogyan kommunikálunk másokkal és hogyan hozzuk meg a mindennapjainkat érintő döntéseket. Senki nem születik úgy, hogy tudatában van ennek a képességnek. Kisgyerekkortól kezdődően alakul ki, fejleszthető, de ebben nagy szerepe van a szülők hozzáállásának is.

Az empátia tanulható, tanítható

Figyelem a mai tizenéveseket. Közösségi média felületeken keresztül tartják a kapcsolatot a barátaikkal, napi több száz üzenetet is váltanak. Az üzenetek nem csupán karakterek. Az egyes mondatok végére kitett kis arcoknak, különböző grafikáknak óriási szerepe van. Azokkal próbálják kifejezni, érzelmekkel megtölteni a mondandójukat. Fontos számukra, hogy a másik fél megértse a szándékukat. Az empátia alapvetően erről szól – megérteni a másik érzelmeit, képesnek lenni az ő szemszögéből is nézni a dolgokat, érdeklődni és aggódni a másik iránt.

Az empátiával először otthon találkozik a gyermek

Itt is, mint oly sok más területen a példamutatás az első. A gyermekek abból tanulnak, amit otthon látnak. A felnőttek, a szüleik példáját másolják. Neked, mint szülőnek ennek tudatában kell cselekedned nap mint nap. A gyermek figyeli, hogy hogyan viszonyulsz otthon hozzá, a párodhoz, de azt is észreveszi, hogy szólsz a szomszéd nénihez, a postáshoz vagy a bolti eladóhoz. Ha tőled azt látja, hogy empátiával fordulsz ezekhez az emberekhez, akkor benne is kialakul egyfajta bizalom a másik iránt, megtanulják értékelni mindazt, amit a másik tesz.

A mostani világhelyzetben talán még fontosabb, hogy erre odafigyeljünk. Piros cetlit láttok a szomszéd ház kapuján? Készítsetek egy sütit közösen és akasszátok a kapura. Közben beszélgessetek róla, hogy miért csináljátok ezt, és miért fog jól esni a szomszéd házban lakóknak.

Az empátiát tehát példamutatással tudod megtanítani a gyermekednek. Amikor úgy látod, hogy készen áll rá, akkor bíztasd, bátorítsd őt is, hogy fejezze ki az érzelmeit, mutasson hálát a kedves kiszolgálásért, a barátok kedvességéért, vagy akár az ismeretlen bolti eladó mosolygós kiszolgálásáért. Vegye észre ezeket a jeleket önmaga körül. Szakértők szerint a képesség, hogy hálásak vagyunk valamiért, jelentősen befolyásolja az életünk alakulását, akár még a boldogságunk is múlhat rajta.

Tanítsd meg neki, hogy beszéljen az érzelmeiről

Évtizedekkel ezelőtt nem igazán foglalkoztak a gyermekek lelkével. Legalábbis nem annyit, amennyit kellett volna. Sok családban nem voltak nagy beszélgetések, nem tanulták meg kezelni a konfliktusokat, és nem igazán fordítottak nagy hangsúlyt annak, ha a gyermeket valaki vagy valami bántotta.

Ma azonban más a helyzet. Ma már számos kutatás foglalkozik azzal, hogy abból a gyermekből lesz boldog, kiegyensúlyozott felnőtt, akinek megtanítják kezelni az érzelmeit. Az a gyermek fog boldogulni, aki nem elnyomja magában a rossz érzéseket, hanem képes kezelni és leküzdeni a stresszhelyzeteket. Tanítsd meg önmagával szemben is empatikusnak lenni, hogy elfogadja, hogy ezek az érzelmek az élete részét képezik, és nem elnyomni kell őket, hanem kezelni. Magyarázd el neki, hogy csak akkor tud majd mások felé is szeretettel fordulni, másoknak is segíteni feldolgozni az érzelmeit, ha ő maga tisztában van a saját érzéseivel.

Kép forrása: Gustavo Fring fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

A szérum irizinszint és pajzsmirigyfunkció kapcsolata - újonnan felfedezett összefüggés?

Korábban már írtam arról, hogy az irizin egy sajátos hormon, amelyet az izomszövet állít elő és lényeges szerepe van a testsúly szabályozásában. Az ülő életmód ugyanis összefüggésben áll a különféle egészségügyi rendellenességekkel, mint például az elhízás, a cukorbetegség, a szívbetegségek, bizonyos rákos megbetegedések. A legújabb kutatások kiemelték az irizin számos jótékony hatását, beleértve a zsírsejtek barnulását, az anyagcsere-folyamatok modulálását és a csontanyagcsere szabályozását.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja