SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Vedd rá a gyermeked a kézírásra! Fontos!

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-11-13
A digitális kor előrehaladtával egyre kevesebbet írunk kézzel. Felnőttként szinte csak a billentyűzetet használjuk, és idegenkedve fogunk kezünkbe tollat, ha mégis fel kell jegyzetelni valamit. A gyerekek szinte csak az iskolában használják a kézírást, szabadidejükben egyre kevésbé. Pedig fontos lenne!

 

Miért fontos a gyerekek számára a kézírás?

Szakértők szerint, ha valamit kézzel írunk le, akkor az sokkal jobban rögződik. Ez a gyerekeknél a tanulás során különösen hasznos. Azzal, hogy leírják, könnyebben előhívják a megtanultakat. Egy norvég agykutató, Audrey Van der Meer nyilatkozata is megerősíti ezt. Szerinte, amikor kézzel írunk meg egy bevásárlólistát, vagy kézzel jegyzetelünk tanulás során, akkor sokkal jobban emlékszünk később a tartalomra.

A szakember és csapata 2020-ban egy kutatást végzett ezen a területen, melynek során 12 felnőtt és 12 gyermek agyi aktivitását vizsgálták. A vizsgálat visszaigazolta, hogy a felnőttek és a gyerekek agya is aktívabb volt kézzel írás esetén, mint amikor a billentyűzetet használták.

Van Der Meer szakértői csoportja arra a következtetésre jutott, hogy a toll és a papír egyfajta kapaszkodót jelent, melyre az agy rákötheti az emlékeket. Az említett vizsgálat során a kézírás sokkal nagyobb aktivitást eredményezett az agy szenzomotoros részeiben. Sok érzék aktiválódott a toll papírra nyomásával, a leírt betűk vizuális érzékelésével és az írás révén keletkező zaj hallgatásával. A norvég pszichológus szerint ezek az érzékszervi tapasztalatok kapcsolatot teremtenek az agy különböző részei között, és megnyitják az utat a tanulás számára.

Ezek tudatában a szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad elhanyagolni a kézírás gyakorlását gyermekkorban. Annak ellenére sem, hogy a világ a digitalizáció irányába halad. Fontos, hogy a gyerekek megismerjék a modern eszközök használatát, de mellette kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő minőségű kézírás elsajátítására és gyakorlására.

Kiveszhet a kézírás? Milyen hatással lesz ez a gyerekekre?

A gyerekek egyre több időt töltenek a képernyők előtt. Ez tény, ezzel nem lehet vitatkozni. Fontos azonban, hogy nem csupán játékra használják az elektronikai eszközöket. A mostani vírushelyzetben például rengeteg iskolában kénytelenek újabb módszereket bevezetni azért, hogy a tananyagot megfelelően továbbítsák a gyerekek felé. A gyerekek pedig használják az új felületeket, tananyagot írnak, üzenetet váltanak – digitálisan, billentyűzet segítségével.

Ha háttérbe szorul a kézírás, akkor az több problémát is felvet, például a gyerekek finommotoros képességei nem fejlődnek eléggé. Szakértők szerint a kézzel írás segíti a kisebb gyermekek helyesírási fejlődését, lehetővé teszi a szöveg jobb értelmezését, mélyebb feldolgozását.

Van előnye annak, hogy a gyerekek nem írnak kézzel?

Egyesek úgy vélik, hogy a billentyűzet használata kevésbé okoz frusztrációt a gyerekek számára. Könnyebben elsajátítják a használatát, emiatt motiváltabbak, több sikerélményt szereznek, és hajlandóak hosszabb szövegeket készíteni.

Bár a kézírás elsajátítása hosszadalmas, mégsem célszerű kihagyni. A betűk alakításának folyamata, a kézmozdulatok elsajátítása mind-mind hozzájárul a gyermek fejlődéséhez, segíti a finommotorika és az érzékszervek összehangolását.

Audrey  Van der Meer norvég kutató szerint tehát a kézírás kihívást jelent az agynak, csakúgy, mint sok más tapasztalat és tevékenység, amely hozzásegíti agyunkat, hogy elérje a teljes potenciálját. Kihívások nélkül ez lehetetlen, ami kihathat az iskolai teljesítményre is.

Kép forrása: fauxels fotója a Pexels oldaláról

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja