SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nyolc gyereke született eddig méhátültetésen átesett nőknek

Családinet [cikkei] - 2017-09-19
Nyolc gyereke született eddig olyan nőknek, akik méhátültetésen estek át 2014-től napjainkig a svéd Göterborgi Egyetemen 1999 óta folyó kutatások keretében.

A legnagyobb érdeklődés az első újszülöttet övezte, a hetedik és a nyolcadik idén nyáron jött a világra egy hét különbséggel, ám sokkal kisebb felhajtás közepette - számolt be róla a medicalxpress.com portál.

Olyan édesanya is volt, akinek két gyereke született, miután a donor méhét beültették a szervezetébe.

Becslések szerint a világon több mint 200 ezer nő a méh rendellenessége vagy hiánya miatt terméketlen. Az első élő donoros átültetést Szaúd-Arábiában végezték 2000-ben, a szervet nem sokkal később eltávolították.

Törökországban 2011-ben egy agyhalott donor méhét transzplantálták, ezután számos embriót ültettek be. Két terhességről is beszámoltak a híradások, mindkettő vetéléssel végződött a korai szakaszban.

A további kilenc méhtranszplantációt a Göteborgi Egyetemen végezték a világ első szisztematikus, tudományos alapokon nyugvó kutatása keretében, amely azt vizsgálta, lehetséges-e átültetett méhben gyereket kihordani.

A kutatás "első babája" 2014-ben született.

A kutatócsoport egyik új projektje a robotokkal végzett műtét, tíz ilyen operációt terveznek, közülük ötöt még idén.

A göteborgi egyetemen kedden kezdődött a mindössze egyéves Nemzetközi Társaság a Méhátültetésért (International Society for Uterus Transplantation, ISUTx) első kongresszusa, ahol Mats Brännström, a kutatások vezetője olyan adatbázis szükségességére hívta fel a figyelmet, ahol minden eljárás adatait rögzítik.

Becslése szerint az elmúlt években az ismertnél akár hússzal is több méhátültetést végezhettek a világon. A nemzetközi adatbázissal teljesebb áttekintést kaphatnak a tudósok, hogy a műtétet biztonságosabbá, a kezelést hatékonyabbá tehessék.

Forrás: MTI
Fotó: Max Pixel

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja