SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Együtt az életért IV.

Verzár Éva [cikkei] - 2009-03-10
"Köszönöm jól vagyok! Kezdem érezni, ahogy növögetnek a petesejtek. Remélem, minden jól halad a testemben!" - fejeztük be a beszélgetést, s azóta csak tyúkanyóra tudok gondolni, aki épp ilyenkor melengeti tojásait a kényelmes fészekben.

A tavasz itt jár a nyomunkban, s mikor, ha nem most reménykedhetünk bizalommal együtt Katával, hogy végül megnőnek, megtermékenyülnek, fejlődésnek indulnak azok a petesejtek. De maradjunk mégis tárgyilagosak, legyünk következetesek a kérdezz-felelek sorozatban.

Csaladinet: Ha jól emlékszem ott hagytuk abba, hogy orvost kell keresnünk, ha egy év után sem érkezik a várva-várt baba. Mi következik azután, ha már megállapításra került, hogy orvosi beavatkozásra van szükség? Kerestünk klinikát; tudjuk, mennyibe kerül, hány beültetést finanszíroz a társadalombiztosítás; az előzetes vizsgálatokat már elvégeztük?

együtt az életértKata: Ekkor következik a petefészek stimulációja, amit természetesen a menstruációs ciklushoz igazítanak. Erre azért van szükség, hogy minél több petesejt érjen meg. Esetemben először egy olyan injekciót kellett hasfalba a bőr alá juttatni, ami megszünteti a kapcsolatot a hipotalamusz és a petefészek között, tehát lehetővé teszi a tényleges stimulációt. Ezután következik a stimuláló injekció adása, aminek eredményességét folyamatosan ellenőrzik vérből vett hormonszint vizsgálatával és ultrahanggal. Én most ebben az időszakban járok. Feszítenek a petefészkek a sok-sok tüsző miatt. Tyúkanyónak érzem magam, aki a tojásokat melengeti…
Ezt követően kerül majd sor a punkcióra, vagyis a megérett petesejtek leszívására. Ezt a folyamatot altatásban végzik, körülbelül 15-30 percet vesz ez igénybe. A leszívás után, amíg a váróban pihengetünk, a biológusok megvizsgálják a sejtek formáját, alakját, méretét. A legtökéletesebbeket választják ki közülük. Az orvos közli velünk, hogy hányan vannak a sejtecskék. A punkció alatt a férfiak is „bevetésen” vannak, bár nekik lényegesen könnyebb a hímivarsejtek nyerése. Ezt követően „eresztik össze” a petesejteket a hímivarsejtekkel. Másnap érdeklődhetünk, hogy hány indult fejlődésnek. Vannak gyorsabbak és vannak lusták is. Az előző alkalommal a punkciót követő nap csak egy, míg másnapra még két sejtecske indult esetünkben fejlődésnek. A punkció után pár nap pihenő javasolt. Kímélni kell ilyenkor magunkat és rengeteg folyadékot fogyasztani.

A punkció után pár nappal kerül sor a preembriók visszahelyezésére. Előtte mi megnézhettük őket. Hárman voltak, olyanok, mint a pici virágok. Közülük kettőt ültettek be, a szebbeket. Ezt a folyamatot már nem altatásban végzik. Fontos az orvos számára a visszajelzés. Ez a művelet is körülbelül 15 percet vesz igénybe, utána jön a megérdemelt pihenés. A „mi” intézetünkben ehhez nagy, puha bőrfotelok állnak rendelkezésre. Ekkor már a kezünkben szorongatjuk a beültetett embriócskák ultrahangos képét. Ez egy nagyon-nagyon boldog állapot!
A beültetés után is javasolt a sok folyadék, illetve a magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása. Kímélni kell magunkat, sokat pihenni. Én ekkor szinte csak feküdtem. Aztán izgulhatunk a terhességi teszt miatt, amit a beültetés után a 14. napon javasolt megcsinálni. Sajnos, ez esetünkben negatív lett.

Csaladinet: Hogyan lehet az, hogy beültették az embriókat, mégis negatív lett a teszt?együtt az életért

Kata: Sajnos, az embriócskák nem tapadtak meg. Normál esetben, ezt egy nő észre sem veszi, vagy csak annyit észlel, hogy késett néhány napot a menstruációja. Esetünkben (és még megannyi család helyzetében) ez hatalmas testi és főként lelki megterhelés.

Csaladinet: Az egész folyamat, a stimulációtól a beültetésig mennyi időt vesz igénybe?

Kata: Ez emberenként és stimulációnként változik. Én ma a 20. napon tartok és a punkcióig 3 nap van hátra.



Csaladinet: Szabadságra van szükséged?

Kata: Én táppénzre mentem. Pedagógus vagyok, nem szerettem volna valamilyen betegséget, fertőzést összeszedni a gyerekektől, illetve nagyon fáradékony vagyok, sokat pihenek, és a hasam is nagyon feszít már.

Csaladinet: Engedd meg, kedves Kata, hogy együtt izguljunk veled bízva a „sikerben”: A Csaladinet munkatársai és az olvasók.


Együtt az életért I.
Együtt az életért II.
Együtt az életért III.
Együtt az életért V.
Együtt az életért VI.
Együtt az életért VII.
Együtt az életért VIII.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja