SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan vegyük rá a párunkat az együttlétre, ha már sokkal ritkábban van kedve összebújni?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-27
Amikor kisbaba érkezik a családba, teljesen új időszámítás veszi kezdetét, ami hatással van a párkapcsolatra is. Előfordulhat, hogy az egyik vagy a másik félnek sokáig nincs kedve az intimitáshoz. Ilyen esetben fontos a türelem, néhány praktikát azonban érdemes bevetni.
Hogyan vegyük rá a párunkat az együttlétre, ha már sokkal ritkábban van kedve összebújni?

Egy együttlét nemcsak az éj leple alatt és nem kizárólag az ágyban kivitelezhető

Vitathatatlan, hogy a baba születésével egy teljesen új időszámítás kezdődik, ami hatással van a párkapcsolatra is. Sok anya arról számol be, hogy teljesen megváltozott az együttlétek hossza és a minősége is, mióta gyerekük van.

Hevesi Krisztina szexuálpszichológus szerint azonban a baba érkezése nem azt jelenti, hogy teljesen le kell mondanunk az intimitásról. Első lépésként azt javasolja, hogy a kicsi a saját ágyában aludjon. 

”Nem praktikus, ha a gyereket betesszük magunk mellé az ágyba, és arra szoktatjuk rá, hogy ott alszik közöttünk. Persze előfordulhat, hogy valamilyen probléma miatt ez indokolt, de nem szerencsés a gyereket élő fogamzásgátlóként a szülői ágyban altatni.”

Természetes, hogy az addigi nyugodt éjszakák felborulnak, a szülők kevesebbet alszanak, gyakrabban kelnek fel a kicsihez és emiatt fáradtabbak is. Azt azonban ne felejtsük el, hogy egy együttlét nemcsak az éj leple alatt és nemcsak az ágyban kivitelezhető. A szakértő azt ajánlja, hogy ha eddig még nem tettük, próbálkozzunk egy másik, olyan napszakkal, ami mindkét fél számára kényelmes.

”Amikor nagyon kicsi a baba és még sokat alszik, akkor a szülők együttlétei könnyebben kivitelezhetőek. Jó szervezéssel később is megoldható ez, akár akkor, amikor a gyerek bölcsödében vagy óvodában van.”
 

Praktikák, melyeket érdemes bevetni - de ne felejtsük el, hogy az őszinte kommunikáció legalább ennyire fontos!

Fontos, hogy szem előtt tartsuk: nem bennünk van a hiba, hanem természetes reakció lehet ebben az időszakban, ha a párunk nem érez kedvet az összebújáshoz.

Mindkét oldalt meg lehet érteni: anya egész nap otthon volt, elfáradt a gyerek körüli teendőkben, apa pedig egész nap dolgozott, és amikor hazaér, még besegít a kicsivel kapcsolatban. Kevés alvás, több stressz, minimális énidő...

Néhány praktika azonban segíthet: 

  • ha reggel lepjük meg a másikat az ágyban, mielőtt még a gyerekek felébrednének
  • feldobjuk az együttléteket szerepjátékkal,
  • megkérdezzük a párunktól, hogy mire vágyik, és megpróbáljuk egy kicsit feszegetni a határainkat,
  • szexisen öltözünk fel, vacsorával készülünk (idő hiányában a rendelés is tökéletes lehet, a lényeg, hogy lássa a másik, hogy törődünk vele),
  • ha megoldható, menjünk el rendszeresen kettesben randizni, amennyiben tud valaki vigyázni a picire,
  • egy közös fürdés, zuhanyzás, masszázs mindkét fél számára izgalmas lehet,
  • fontos, hogy érezze: attól, hogy apa lett, te még mindig férfiként tekintesz rá és vonzónak találod - mutasd ki az érzelmeid!
  • kipróbálhatunk valamilyen erotikus társasjátékot vagy kártyajátékot is,
  • próbálkozzunk az ágyon kívüli szexszel!

Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy a tiszta, nyílt, őszinte kommunikációval tehetünk a legtöbbet azért, hogy jól működjön a párkapcsolatunk ezen része is. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja