SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ez a férfi úgy élte le az egész életét, hogy soha nem látott nőt

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-10-19
Mihailo Tolotos. Így hívják azt a férfit, aki soha életében, azaz 82 éven keresztül nem látott nőt. Hogy hogyan lehetséges mindez?
Ez a férfi úgy élte le az egész életét, hogy soha nem látott nőt

A félsziget területére nem léphet be nő

Az Athosz-hegyen húsz ortodox kolostor van, amelyek saját köztársaságként működnek Görögországon belül - a neve Athosz-hegyi Köztársaság. Ezen a hegyen csak olyan férfiak élhetnek, akik a 21. életévüket betöltötték, és a Görög Keleti Egyház hívei kell hogy legyenek.

Az első kolostort 963-ban Athoszi Szent Atanáz alapította meg. A félsziget területére nő egyáltalán nem léphetett be, mivel ez Mária szent helye. Akadtak persze olyanok, akik nem tartották be ezt a szabályt, például  IV. István Uroš szerb cár azért vitte oda a feleségét, mert úgy vélte, ő majd megvédi a pestistől. A nőt természetesen bújtatni kellett, ahogy egy francia írónő, Maryse Choisy is beszökött a félszigetre, matróznak öltözve. Ő egyébként az ott eltöltött időről könyvet is írt. 


 

Csak társai elbeszéléséből tudta elképzelni, hogyan is néz ki egy nő

Mihailo Tolotos 1856-ban született. A férfi 82 éven keresztül soha, egyetlen egyszer sem találkozott nővel, még álmában sem. Édesanyja a szülés után pár órával meghalt, a csöppséget pedig a kolostor szerzetesei befogadták. Ők adtak neki nevet is. A gyerek úgy nőtt fel, hogy sosem hagyta el a félszigetet, az egész életét ott élte le. Így csak társai elbeszéléséből tudta elképzelni, hogy hogyan is néz ki egy nő. 

A helyiek szerint ő volt az egyetlen olyan szerzetes, aki soha életében nem látott nőt, ahogy repülőt, autót és mozit sem, pedig ezek már léteztek az életében. 

Az Athosz-hegy egyébként még ma is el van zárva a hölgyektől, női turisták sem léphetnek a területre, csak férfiak. Sőt: még nőstény állatokat sem engednek be a félszigetre.

A helyi szerzetesekre pedig szigorú szabályok vonatkoznak, többek között az, hogy nem borotválkozhatnak, fürödhetnek vagy verekedhetnek egymással. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja