SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Indul a Szenior Akadémia ötödik szemesztere

Családinet [cikkei] - 2021-09-27
Már lehet regisztrálni az október 4-től kezdődő Szenior Akadémia ingyenesen látogatható, online programsorozatának újabb, őszi szemeszterére. A Semmelweis Egyetem - alapításának 250 éves jubileumára emlékezve - 2019-ben indította el a lakosságnak, főként az idősebb korosztálynak és hozzátartozóinak szóló ingyenes sorozatát. A mostani, immár ötödik szemeszter 10 online előadásában olyan témákkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a jövő radiológiája, a konduktív nevelés alapelvei és gyakorlatai, a poszt-COVID tünetegyüttes gyermek- és felnőtt korban, a vese és a hasnyálmirigy fontossága, de szó lesz a betegközpontú gyógyszeradagolási formákról, a szívtranszplantációról, valamint a mesterséges intelligencia szerepéről is az egészségügyben.

Felvállalva az oktatás, a betegellátás és kutatás mellett a tudományos ismeretterjesztés feladatát is, a szervezők 2021 őszen ismét várják az érdeklődőket a prevenciós célú szabadelőadás-sorozatra, mely témáit úgy állították össze, hogy az orvosi kutatások, új technológiák mellett helyet kapnak a népbetegségek is – emelte ki a dr. Nagy Zoltán professor emeritus, a kurzus szakmai vezetője. Mint elmondta, az érdeklődők az online programsorozat keretében az egyetem vezető professzorainak tolmácsolásában nyerhetnek bepillantást az orvostudomány legújabb eredményeibe, és kaphatnak hasznos ismereteket a leggyakoribb betegségekről, azok megelőzésétől a felismerésen át a terápiáig. A mostani szemeszter újdonsága, hogy ezúttal a Gyógyszerésztudományi Kar és a Pető András Kar is bemutatkozik az előadók között.

Az őszi szemeszter nyitó alkalmát dr. Maurovich-Horvat Pál, az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója  tartja „Mesterséges intelligencia és a jövő radiológiája” címmel. A sorozat ezt követő előadásain szó lesz egyebek mellett a konduktív nevelés alapelveiről és gyakorlatairól, a poszt-COVID tünetegyüttesről gyermek- és felnőtt korban, a veséről, a hasnyálmirigy fontosságáról, továbbá a betegközpontú gyógyszeradagolási formákról, a szívtranszplantációról, valamint a mesterséges intelligencia szerepéről az egészségügyben.

A Szenior Akadémia rendszeres látogatói az elmúlt években emléklapot is kaptak, amelyet idén ismét kiosztanak elektronikus formában. A résztvevők visszajelzései alapján nagy szükség van a programsorozatra, ezt jól mutatja, hogy az eredetileg egy félévesre tervezett előadás ötödik szemesztere kezdődik október 4-én – mutatott rá dr. Nagy Zoltán. A jövőbeli tervekről szólva elmondta, egy nagyobb, tematikus blokkokra bontott tanfolyamszerű folytatásban is gondolkodnak, ahol részletesebben járnának körül egy-egy fontos témakört.

Az előadássorozat ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak egyszer kell a Szenior Akadémia honlapján, a sorozat megkezdése előtt és az első 1000 regisztráló tud részt venni az előadásokon, tekintettel a Zoom létszámkorlátjára. A szervezők azt kérik, csak az regisztráljon, aki valóban részt is vesz az előadásokon. A program október 4 és december 13 között heti rendszerességgel látható és hallható, hétfőnként 18 órától, kivéve a november 1.-i munkaszüneti napot. A koronavírus járvány miatt továbbra is az online térben tartják meg az előadásokat a Zoom-program segítségével.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja