Ezeknek a gyermekeknek a Magyarországon élő nagyszülei még nem ebben a „nagyvilági” kultúrában nőttek fel. Amikor még ők voltak fiatal édesanyák, édesapák, vasfüggöny zárta le az országot Nyugat felé, nem sok lehetőség adódott nyelveket tanulni, sőt, olyan nagyon talán érdemesnek sem tűnt. Ebből a generációból sokan gyári munkások voltak, vagy irodai adminisztrátorok, trolibuszt vezettek, és csak turistaként, ritkán jutottak az országhatáron túlra, akkor is inkább Kelet felé. Nem készültek fel az angolul beszélő, tabletet nyomogató, repülővel érkező unokákra, akik olyan simán birkóznak meg a repülés élményével, és biztonságban mozognak a számukra egyre bejárhatóbb világban.

Nehéz megtalálni az utat egy Magyarországi kis városban, vagy falun élő nagymama és angol, német, vagy francia állampolgárságú kisunokája között. A nagymama esetleg alig beszéli a nyelvet, vagy ott tart vele, mint a kétéves unokája. Szerencsére a konyhanyelv mindkettőjük számára jó kezdés… A nagyszülő esetleg nem tudja zsigerből kezelni a videochat-et, alig ismeri az okostelefon lehetőségeit. Az édes anyanyelv fogalma ezen a ponton elhomályosodik, hiszen ott a messzi idegenben – ami a gyerek hazája - valószínűleg nem a magyar nyelvű altatódal fogja a kicsi pihenését kísérni.

Ha mégis idelátogatnak, nincs „Egy, megérett a meggy…”, nincs „Ecc, pecc, kimehetsz…” Az ezzel próbálkozó nagymama jó eséllyel csak egy fészkelődő, lekéredzkedő gyermekkel találkozik majd, akit azután leeresztett kézzel néz a fotelból, szomorúan. A gyermek inkább azt választja, hogy lecsúszva a nagyanyai ölből, odaballag a LEGO-polcához. Nincs ugyanis nagymamanyelv, és aki ebben a nehéz helyzetben teljesíteni szeretné nagymamai küldetését, annak bizony fel kell készülnie a feladatra.

És nem csak a nyelvi nehézségekre. A kulturális különbségek szintén meghatározók lehetnek. A nagymama halottak napján megemlékezik elvesztett szeretteiről, míg az unoka csontvázjelmezben csokoládét kéreget a szomszédoktól. A nagymama nem mesélheti el a Piroska és a farkas-t, mert a külföldön élő család ezt túl ijesztőnek tartja. A nagymama a chippendale-re azt hiszi, hogy az egy lakberendezési stílus. A nagymama nem fogja tudni elmesélni, milyen volt úttörőnek lenni…

A nagyszülőnél rengeteg tudás és szeretet gyűlik össze, amit nem tud átadni, és szenved ettől. Lehet, hogy évente egyszer van pénze arra, hogy átrepüljön a tenger, vagy az óceán felett, az alig látott gyermek pedig nem tud mit kezdeni a plüss Süsü sárkánnyal, és a nagymama végül úgy látja jónak, hogy próbál a fia, vagy lánya háztartásába besegíteni, hogy ottléte ne múljon el haszontalanul. Itthon kicsit szégyenlősen próbálja kiejteni unokája idegenesen hangzó nevét, és mesélni élményeiről a szomszédnak.

Van lehetőség arra, hogy felkészüljünk erre. Vannak tanfolyamok idősek számára, melyek az okostelefon használatát tanítják meg, és vannak nyelvi csoportok idősek számára is. Válhat ez a helyzet az idős ember életének legnagyobb kalandjává is, melyben új lehetőségeket találhat.

Nem érdemes veszni hagyni azt a különleges kapcsolatot, ami a nagymamát unokájához fűzi. Ne adjuk fel! Az igazi nagyanyanyelv utat talál az unokához, leleményes, és nagy túlélő. Ne felejtsük el, hogy a magyar nyelv és kultúra olyan érték, amit érdemes átadni! Sose lehet tudni, hogy unokánk a távoli jövőben nem pont abból fog-e megélni, hogy maga is ezt a hagyományt tanítja, vagy nem ő lesz-e az, aki a gyermekeit majd itt, ezen a tájon akarja nevelni. Mert okkal kötődik ide.

Fotó: Andrea Piacquido-tól a pexels.com