Főleg az Amerikai Egyesült Államokból terjedt el az a szokás a világ más országaiban, hogy sok fiatal az egyetem befejezte után, úgymond szabadságot vesz ki az életből, és lelép egy évre utazgatni. A kérdés, miért érez késztetést a mai generáció arra, hogy elodázza az elodázhatatlan nagybetűs életet? Sokan ezt a jelenséget kapunyitási pániknak nevezik a jól ismert és jóval elfogadottabb kapuzárási pánik kifejezésre utalva. Az utóbbi egy eléggé megszokott jelenség a 40-50-es korosztály felnőttjeinél, akik hirtelen döbbennek rá, életútjuk valahol letért az eredetileg tervezett irányról. S bár senki nem kíván ilyen felismeréseket magának, mégse csodálkozunk annyira rajta, ha valaki ezzel az indokkal esetleg hirtelen pályát módosít, elválik, vagy csak új frizurát vágat magának. Mert nem könnyű szembenézni azzal, ha egyik napról a másikra feltűnik, nem azok vagyunk, akinek magunkat gondoltuk.

Ez az életérzés az, amivel a mai fiatalok nem akarnak szembesülni harminc év múlva, és ezért határoznak úgy, hogy a nagy döntések meghozatala előtt eltűnnek egy évre a jól megszokott életük keretei közül. Úgy vélem, az idősebb generáció ellenérzése főleg abból fakad, hogy ők ezt anno nem tehették/tették meg, és valahol mélyen igenis irigyelik a fiatalok végtelen szabadságát, ami lehetővé tesz egy ilyen döntést. Pár indokot szeretnék bemutatni, hogy miért is érdemes elengedni gyermekünket egy ilyen utazásra!

     1. Saját döntés

Ha őszinték akarunk lenni magunkkal, be kell látnunk, hogy gyermekünkből felnőtt vált az évek folyamán, így igazából megtiltani igen nehezen lehet már bármit is. Hiszen (jóesetben) önmagáért felelős egyénné neveltük, aki képes ellátni és felelősséget vállalni magáért. Így egy ilyen döntés meghozatala esetén a végső igent vagy nemet már nem mi fogjuk kimondani. De higgyék el, a fiataloknak igenis számítani fog, hogy támogatjuk-e őket, vagy sem.

     2. Felelősség

Ha mégis azt látjuk (vagy legalábbis mi azt hisszük), hogy csemeténk életképtelen, és még egy zacskós leves elkészítése is nehézségekbe ütközik, az csak még egy nyomós indok az utazás mellett. Mert semmi, ismétlem, semmi sem olyan jó tanító, mint az élet maga. És mindenki csak a saját tapasztalatai alapján képes fejlődni. Tehát ha mindig ínycsiklandozó húslevessel várjuk őket haza, soha nem tanul meg főzni. De lehet, hogy egy önkéntes táborba szegődik el segítőnek, ahol 50 gyerekre kell majd főznie, így gyorsan megtanulja az ételkészítés csínját-bínját. Hagyjuk, hagy tanuljon a saját életéből, és ne a mi példáink alapján.

     3. Szabadság

Egy ilyen utazás minden elképzelhető szempontból nehéz dolog. Az ember kikerül a komfortzónájából, minden megszokott közegéből, és egy teljesen idegen élet felé veszi az irányt. De amikor felfedezi, hogy képes életben maradni, és funkcionálni egy számára új közegben, és nem csak a régi, ismerős kis fészekben, hihetetlen módon felszabadul. Rájön, hogy azok a korlátok, amiket addig fix határnak érzett, könnyen módosíthatók és kiterjeszthetők. A tudat, hogy az addig ismert valóság csak egy kicsi szelete a világnak, felszabadítja saját maga alól, és megtapasztalhatja, milyen szabadnak lenni. És ez egy életre elegendő önbizalommal ruházza majd fel.

     4. Nyelvtanulás

Mindenki, aki valaha tanult idegennyelvet, tudja, hogy a „mélyvíz” technikánál nincsen jobb és gyorsabb módszer. És bár brutális és ijesztő tud lenni, mégis az ember félelmetes gyorsasággal tud fejlődni, ha rá van kényszerítve. Azok a fiatalok, akik huzamosabb időt töltenek el külföldön, képesek szinte anyanyelvi szinten elsajátítani egy-egy nyelvet, ami a későbbi élet szempontjából nem egy elhanyagolható dolog. Egyrészt a mentális képességeik is fejlődnek, de a munka terén is fontos lehet, hogy milyen minőségben beszéli valaki a kívánt idegennyelvet.

Összességében egy életre szóló kalandot és tapasztalatokat szerezhet az, aki kihasználja ezt a „gap year” lehetőséget, így mindenkinek ajánlom, hogy fedezze fel, milyen is a világ az országhatárokon túl.

Kép: Lorri Lang képe a Pixabay -en.