SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tükröm, tükröm

Tóth Éva [cikkei] - 2020-10-08
A coachingban gyakran használt eszköz a tükör.
Lehet akár egy szép metafora, mint a fodrozódó, majd szépen elsimuló víztükör.

De lehet a tükör egy szimbólum is, például egy kiismerhetetlen helyzeté, amiben akármennyire is igyekszel, nem tudsz a dolgok mögé látni, kénytelen vagy a felszínnel beérni. Még az is lehet, hogy nincs mögöttes tartalom, van, ami tényleg az, aminek látszik.

De eszedbe juthat akár Hófehérke gonosz mostohája, aki a tükörtől vár önigazolást.

És lehet ez akár egy konkrét tükör is a falon. Érdekes nézni, ki hogy viszonyul a saját tükörképéhez. Szembe mer-e nézni önmagával? Állja-e a saját tekintetét?

Van, aki látni sem bírja, rögtön hátat fordít, jaj, ne is lássam!... Még az arcát is eltakarja, így, háttal a tükörnek is. Elbújik, nincs itt. Nincs sehol.

Van, aki épp csak egy pillantást enged meg magának, majd riadtan siet tovább. Megállni, szemlélődni, pláne gyönyörködni léhaság, hiúság, semmirekellőknek való. Menni kell, tenni kell, a gyereknek enni kell, és hajszolja egyre csak tovább magát át az életen.

Van, aki rögtön a hibát veszi észre. Mit hibát, hibákat! Mert hiba az mindig van, több is mint elég. Nem egyforma a két szeme, görbe az orra, ráadásul kicsi, szeplői nincsenek, pedig azt szeretné, egy pici anyajegye van ugyan, de azt meg utálja. A füleit tulajdonképpen akár szeretni is tudná, de mindig hallja a nagyanyja hangját, olyan a füled, mint a bögrének… És csak sorolja, sorolja, kitartóan, mi hibádzik rajta.

Van, aki még abban is bizonytalan, hogy mit nem szeret saját magán: Szerinted nem túl keskeny a vállam? Talán, ha hosszabb lenne a combom… Vagy a hajam?

Van, akit annyira lefoglal önmaga látványa, hogy ha tükör is van a szobában, képtelenség vele akár csak beszélgetni is, mert a figyelme mindig a tükörképe felé kalandozik. Mint egy papagáj, egyedül a kalitkában…

Van, aki képes még a tükörben sem önmagát, hanem a feladatot látni. Jaj, nem elég tiszta, nem elég fényes, nosza, elő a rongyot, munkára fel.

Van, akinek szükséges rossz a tükör. Napi 10 perc, smink borotválkozás, fésülködés, ennyi elég, több nem is kell.

Legritkább az, aki megáll a tükör előtt, végignéz a saját tükörképén, alaposan megfigyeli magát tetőtől talpig, de nem vész el a részletekben, és csak annyit mond: Ez vagyok én. Ilyen vagyok. Rendben vagyok.

Egyik kedvenc önismereti gyakorlatom, amikor azt kérem a klienseimtől, hogy nézzenek szembe önmagukkal.

Van kedved kipróbálni?

Keress egy tükröt, legyen az bármilyen tükör. Lehet otthon a fürdőszobában, egy próbafülkében, de akár egy visszapillantó tükör is jó. Állj oda elé, vegyél egy nagy levegőt, lassan fújd ki, és … nézz szembe önmagaddal.

Milyen élmény volt? Meddig bírtad? Ki nézett vissza rád a tükörből? Mennyire találtad szimpatikusnak? Elhívnád vacsorázni? Céges csapatépítőn szívesen lennél vele egy csoportban? Elutaznál vele egy hosszú hétvégére? Építenél vele közösen házat? Jövőt?

Leélnél vele egy életet?

fotó: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja