SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Életünk (látszólag) apró akadályai 3.

Sütő Mária [cikkei] - 2018-11-27
Kicsi vagy nagyobb történetek, amelyek - úgy tűnnek - nem is fontosak. Apró zökkenők csak az életünkben! - gondoljuk. Annak azonban, aki mögé lát, érzi az esetek mögötti feszültségből, hogy itt bizony megélt, elszenvedett konfliktus húzódik meg, annak könnyebb rálátnia, sőt, segítenie is. És több ilyen esetet látok ismerőseim körében. Hogy megértsék a saját történetemet, elmesélem az övékét.

10 milliószoros nap közeledett. Mivel szeretem az Erőmerítő Teremtő Meditációt is ilyen erőkkel segíteni, beterveztem a megfelelő időpontra.

Aznap jógát is tartok, s óra előtt-alatt nem tudok már sms-ezni, így pontosan kellett előkészítenem a programot. Mindenkinek, aki jelzett előre s még nem járt a helyszínen megírva, mi a cím, a kód, a belépés menete. Hogy az órát zavartalanul tudjam befejezni.

Alanyunk jó előre, már több mint egy héttel korábban jelezte ottlétét. Sőt, nem csak ottlétét, de valamennyi gyermekét szerette volna ismét elhozni. Egyik lánya már ismeri a módszert. A másiknak is oda akarja adni. De a legkisebb, a fia, talán még fiatal ehhez... - írja.

Megnyugtatom, a 14 év már pontosan jó kor a megismeréshez. Nem kell rábeszélni. Ha elhozza, pontosan fogja tudni, mit tegyen menet közben. Ebben maradunk.

Közeledik az időpont. Mivel ők előre jeleztek, bizakodva várom a napot. Aztán egy héttel korábban még rákérdez: - Jönnek, hányan is leszünk? – megnyugtatom, nem lesz nagy létszám, családias várható. Egy nappal korábban aztán menetrendszerűen megérkezik az üzenet: A fia lebetegedett. Ő nem jön. De a lányokkal ők jönnek.

Aztán a jóga óra előtt megérkezik az aktuális értesítés: A fiú belázasodott. Senki nem jön tőlük!

Ha ügyes és figyelmes vagyok, fogadást köthettem volna rá, hogy ez így lesz. Talán még jót nyertem is volna vele!

Alanyom élete eléggé fel van borulva, meséli. Már amikor megismerkedtünk is ingott rendesen. Az oldások, másoké és az enyém is, olyan irányba vitték, hogy a megszokott - bár egyáltalán nem jó - rutin felborult, megváltozott. Így aztán jó eséllyel lehet „jósolni”, hogy tart a következő erősebb változástól.

De leginkább a mélytudatban lévő, nyugalmat vágyó részünk az, azaz a változatlant szerető részünk az, amelyik igen nagymértékben belejátszik cselekedeteinkbe.

Előző cikkemben említettem az önszabotázs fogalmát.

Nos, ebben az esetben szinte előre látható volt ennek beindulása, működése.

Hiszen jól körvonalazható volt, hogy a meditáció, a neve is az: Erőmerítő Teremtő Meditáció - vagy bármilyen más módszer is - generálja a jó, az új, az eddig szokatlan beindulását. Azaz a régi, megszokott, ’langyos víz’, vagy éppen ’álló víz’ felkavarodása várható. Ilyenkor indul be ez a részünk, amelyik tart ettől. Hiszen biztos a változás!

Egyik tanítóm kiváló történetekkel látott el, amikor erről mesélt nekem: valakinek éppen közbejön valamilyen esemény, ahol sürgős-fontos részt vennünk; vagy egyszerűen megbetegszik, vagy csak el kell valahova kísérni az anyukánkat; orvoshoz kell vinni a gyereket; éppen közgyűlést tettek arra az időpontra, amikor meg kell/kellene jelennünk; olyan dugó lesz, hogy képtelenség a célhoz elérni; koccanunk az autóval és helyszínelés stb. történik; elvágjuk az ujjunkat, így a sebészetre kell menni… sorolhatnám még.

Az egyik leglátványosabb példa akkor történt, amikor egy ilyen módszer, azaz oldással foglalkozó tréningen vettem részt. A tréner előre mesélt ezekről az esetekről, a lehetőségükről. Felkészítve minket arra, hogy saját belső, rejtett részünk is okozhat számunkra meglepetést.

A gyakorlat után sokan beszámoltak tapasztalataikról. Az egyik hölgy a hátsó sorokban magasra nyújtotta a kezét. Megdöbbenve hallottuk, ahogy mesélte, neki bizony az ájulás érkezett meg… úgy, ahogy volt, lecsúszott a székről. A segítők emelték fel. Időt és levegőt adva neki, magához tért és mintha mi sem történt volna, folytatta a gyakorlatot. Mert pontosan tudta, érezte, ez csak a belső félős része, ami ilyen helyzet elé állította! A gyakorlatot befejezte, s az abban megbúvó dolgot sikerrel kioldotta – a gyakorlat után pedig remekül érezte magát, szinte vidáman mesélte el esetét az önszabotázsáról!

Nem sorolom tovább.

Ezek mind valós, megtörtént esetek. Nem nagyítom fel a történeteket. Nem jósolok. Csak figyelek, meg- és néha lejegyzem. Az élet hozza, nyújtja a történeteket!

Ne csodálkozzunk hát, ha ez a hölgy sem érkezett meg első ígérete ellenére.

Az érdekes ebben az, hogy amennyiben őszinték vagyunk magunkhoz, minden esetben megérkezik az a tudás, a bizonyosság érzése, hogy bizony itt magunkkal toltunk ki rendesen: elhalasztva a változás lehetőségét.

Pontosan tudjuk, - természetesen: utólag, - magunknak bevallhatjuk, hogy el lehetett volna hárítani a közbejövő akadályt, hogy oda lehetett volna érni, meg lehetetett volna oldani minden egyes problémát!

Csak ennyire van szükség: őszinteségre - magunkkal szemben.

Így a legközelebbi alkalommal méltán élhetünk a gyanúperrel, önszabotázs fenyegetettségem van?

Kontroll kérdések:

  • El akartam menni, ott akartam lenni, az eseményen részt venni, bejelentkeztem?
  • Van/vannak fájó konfliktusaim, amit már örömmel elengednék?
  • Esetleg épp egy ilyen hasonló (konfliktus) történet ösztökélt az elindulásra?

Segítő akció:

  • listát írok mindarról, ami arra vett rá, hogy ezt a változási lépést megtegyem.
  • Írjam le az indokaimat, és
  • a negatív érzelmi kötődésemet is a témához.

Ezek segítségével könnyedén elérjük eredeti célunkat.

Ilyen listát szoktam kérni az Erőmerítő Transzformáció előadásokra és élménybemutatókra is a résztvevőktől. Pont olyan arcokat szoktam látni az előadás végeztével, amelyek azt tükrözik: - Nekem semmi bajom! Nincs is konfliktusom!

Ilyenkor jó elővenni a saját listánkat! Így tudjuk saját magunk változástól félő részünket kicselezni. Saját magunktól bátorítást kapni. Sokszor azt is mondják-mondjuk, ez az ego munkája.

Ezekkel az egyszerű rafinériákkal, trükkökkel kikerülhetjük ’a saját magunknak ásott gödröket’, elkerülhetjük az indokolatlan akadályokat.

S így könnyedén tudunk az eldöntött változás útjára bátran rálépni!

A cikksorozat 3 része:

Indexkép:  it's me neosiam / Pexels

Sütő Mária


Sütő Mária
ERŐmerítő tréner, tanácsadó

ERŐmerítő® tréningek, programok
- Iyengar jóga
- Shiatsu masszázs

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.eromerito.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja