Rengeteg a válás, de még több a képmutató, vagy érdekkapcsolat. Számtalan pár csupán anyagi okokból nem dönt a válás mellett, s inkább folytatja kapcsolatát, boldogtalanul. Legtöbb esetben az érdekből, vagy meggondolatlanul kötött házasságok érnek véget. Az emberek folyamatosan változnak, jó vagy rossz irányba - ezt már mindenkinek saját felelőssége eldönteni. A beszélgetések, az őszinteség hiánya, a meghittség elkerülése könnyen romba dönthet egy kapcsolatot. Több országban - éppen a válások magas száma miatt - már feltételhez kötik a házasságkötés. A párok csupán meghatározott számú évnyi együttélés után mondhatják ki az igent. A mivel lakva ismerni meg az embert, legtöbbször már a házasság megkötése előtt kiderül, vajon képes-e együtt élni két ember.

A válások egy része a felelősség elhárításából adódik. Könnyebb elmenekülni egy probléma elől, mint megoldani azt, s mivel napjainkban a válással kapcsolatos erkölcsi teher már nem terheli a párokat, nem egyszer ezt az egyszerűbb utat választják. A válások okainak listájában élen áll a partner szenvedélybetegsége (játékszenvedély vagy alkoholizmus), illetve egy harmadik fél megjelenése. Napjainkban a házasság intézményét egyre kevésbé tisztelik, így nem egyszer meggondolatlanul kötnek házasságot. Ma már egy eskü nem szól kötelezően egy életre, a válást már -sajnos- nem kezelik tragikus eseményként.

A párok egy része azonban másként dönt. Hogy vajon melyik a jobb megoldás - együtt élni boldogtalanul, vagy külön, de boldogan - nem dönthető el. Ha azonban már egy harmadik, tőlünk függő ember is bekerül a képbe, mindkét fél felelőssé válik annak életéért. Legyen szó érdekházasságról, kihűlt kapcsolatról, vagy bármi másról, a párok felelősek az egymás iránti, és más, tőlük függő emberek irányába történő cselekedeteikért. Sajnos előfordul, hogy egy kapcsolatot csak a gyermek tart össze. Az esetben, ha a gyermek a kapcsolat boldog éveiben született, a szülők erkölcsi terhe kisebb, amennyiben válás mellett döntenek. Ha azonban azért vállalnak gyermeket, hogy kapcsolatuk ne szakadjon meg, esetleg egyik fél dönt csupán a kérdésben, a szülők sorsa „kevésbé” hangsúlyos mint a megszületett gyermeké.

Minden szülő tudja, milyen hatalmas felelősséggel jár egy gyermek. Ez nem nagy teher, és nem is megterhelő, ha a szülők szeretik gyermeküket, boldogságukra, szerelmükre emlékezteti őket, nem pedig arra, hogy ő csupán egy eszköz mellyel kapcsolatukat megmenthetik. A „nem kívánt” gyermekek sokszor nem részesülnek olyan gondoskodásban, melyet várva várt társaik kapnak. A szülő talán ráébred, hogy mennyi mindenben akadályozza gyermeke, s így kevesebb időt fordít rá, saját szorongása miatt gyermeke sem nevelkedhet nyugodt légkörben.

Egy hasonló eset már nem csupán arról szól, hogy egy szülő mennyire képes egészséges felnőttet nevelni gyermekéből, hanem arról is, hogy utódja vajon milyen családod alapít? Ha rossz példát lát maga előtt, s ugyanezt követi, talán soha nem szűnik meg az ördögi kör. S a gyermek előbb-utóbb felnőtté válik, és a szülők ismét egyedül maradnak a megoldatlan problémákkal. Vajon nevezhető-e felnőtt embernek az, aki képes ilyen felelőtlenül bánni egy emberi élettel? Ezt mindenki döntse el saját lelkiismerete szerint.