Mikor férfiak közti társalgásban a női egyenjogúságra terelődik a szó, alig két-három mondat után általában elérkezünk ahhoz, hogy szóba kerülnek a feminizmus élharcosai, nem éppen pozitív kontextusban. Ha valaki árnyalná a képet, ne adj’ Isten megjegyezné, hogy az egyenjogúságnak van alapja, akkor hamar elég furcsán néznek rá. Ha esetleg kiderül, hogy férfi létére otthon a házimunkában is besegít, akkor pedig ember legyen a talpán, aki le tudja magáról mosni a papucsférj „megtisztelő” jelzőt.

A legnagyobb hiba a fogalmak összekeverése. A feminizmus eredeti célkitűzése nem az egyenlőség, hanem az egyenjogúság volt. Óriási tévedés, hogy nincsen különbség férfi és nő között. Már hogyne lenne. Ezt mindenki, aki használja az eszét, az tudja. De ezek a különbségek nem jogokban és kötelességekben keresendők.

Egy nőt ugyanannyira megilleti a választáshoz, pihenéshez, szabadsághoz való jog, mint egy férfit. Manapság az a szokás, hogy a szülés és gyereknevelés körüli feladatokat női dolognak tekintjük. Egy olyan sajátos és átláthatatlan, kicsit talán komikus feladatkörnek, amit az otthonülő, sokszor kicsit butácskának tartott asszony pont el tud látni. A legjobb, ha máshoz kedve sincs, az otthoni feladatokat pedig illik hibátlanul elvégeznie, mert, hogy néz már ki, ha rendetlen a lakás, vagy éppen nincs meleg vacsora szegény fáradt urának? Magyarán a nő kötelessége ezeket a feladatokat zokszó nélkül végezni. Szerencsére egyre több helyen látjuk, hogy változik a tendencia, és a férfiak is kezdenek nyitni a sok helyen már elterjedt közös felelősségvállalás és munkamegosztás felé.

Az egyik leglátványosabb élethelyzet, ahol még mindig nagyon nagyok a különbségek férfi és nő között, az a szülővé válás időszaka. A magyar társadalom még mindig furcsán néz azokra a férfiakra, akik akár csak elméleti síkon is támogatják az apagyes-t, az apák hosszabb szülési szabadságát stb. Férfiatlannak, puhánynak, töketlennek titulálnak minket, akik aktívan kivesszük a részünket a házimunkából és a gyereknevelésből. A legszomorúbb az, hogy még néhány nő is úgy tartja, hogy nem igazi férfi, aki hasonlóan gondolkodik. És ez nagy hiba. Csak néhány komment a hasonló témájú cikkek alól: „Nem biztos, hogy erőltetni kellene ezt a nőies apaszerepet...” ; „Ezt biztos, hogy egy sértett nő írta…” „Nem értem miért kell reklámozni az ilyen férfiatlan viselkedést. Csak zavart kelt…”

Pedig erről szó sincs.

A hasonló hozzáállás újszerű, de a nők nagy része értékelni fogja és hosszú távon boldog családokat eredményez.

Ehhez csak pár dolog szükséges:

Fontos, hogy mi, férfiak férfiasnak azt a feladatot tartsuk, ami nehéz. Márpedig jó, segítő partnernek lenni az. Gondos apának lenni az.

Fontos, hogy fontosnak érezzük magunkat, ehhez nagy szükség van a feleségre, aki ránk meri bízni a feladatok egy részét és a gyerekünket is.

Fontos, hogy intellektuálisan is kihívásokat keressünk. Érdemes beleásni magunkat a gyereknevelés tudományába és kiművelni magunkat belőle.

Fontos, hogy képesek legyünk meglátni ebben az egészben a nagyszerűséget. Ez egy olyan sport, amiben csak önmagunkkal versenyzünk, hogy minél jobbak legyünk. Minél jobb férjek, minél jobb apák.

Fontos, hogy megtaláljuk az örömet ebben az egészben. Tudnunk kell, hogy egy elégedett és boldog feleség, és egy kiegyensúlyozott kisbaba mellett a mi életünk is sokkal, de sokkal könnyebb lesz.

És ez megéri az áldozatot.

Fotó: Lies Thru a Lens / Foter / CC BY