SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Családfakutatás

Családinet [cikkei] - 2015-06-03
 [X]
Bizonyára emlékszik rá, hogy valamikor régebben látott a nagypapa vagy nagymama levendula illatú fiókjában régen elsárgult papírokat, melyeken cirkalmasan vagy éppen gyöngybetűkkel írt nevek, dátumok szerepeltek.

Talán Ön is lapozgatta a megörökölt Bibliát, melybe gondos kezek feljegyezték a születések, házasságok és a szomorú halálozások dátumait.
Emlékszik még arra, mikor gyerekfejjel hallgatta a történeteket olyan emberekről, akiknek csak a keresztnevét és tulajdonságát értette? Ugye ismerősek az efféle történetek, melyek úgy kezdődnek, hogy: „A sánta Pista bácsi, aki mindig leesett a lóról…” Szeretné megtudni, hogy kik voltak ezen történetek szereplői?
Kik azok a családtagok, akik elsárgult fotókról tekintenek Önre?

Génjeink már évezredek óta öröklődnek egyik nemzedékről a másikra.
A nemzedékek – más szóval generációk – egymás közötti kapcsolatának kutatása, felderítése maga a genealógia, azaz családfakutatás.
Sokan gondolkodnak úgy, hogy felesleges azzal foglalkozni, hogy honnan jövünk, inkább arra figyeljünk, hogy hová tartunk. Anélkül azonban, hogy ismernénk személyes jelenünk előzményeit, elődeink kilétét, életüket és cselekedeteiket, nehezebb felkészülni az előttünk álló jövőre.
Múltunk megismerése erőt adhat a mában és segítséget jelenthet utódaink számára az elmúlt korok jobb megismeréséhez, megértéséhez.

A genealógia tudománya sokáig csak a nemesi származású családokkal foglalkozott. Ezen családok számon tartották és utódaiknak jól dokumentálva átadták felmenőik családfáját, őseik történetét.

Mára ismét reneszánszát éli azok körében, akik felismerték annak fontosságát, hogy megismerjék régmúlt korok generációit.

Az elmúlt, közel 60 év alatt két generáció nőtt fel. A mai harmincasok-negyvenesek nagyszülei valamikor a XX. század legelején születtek. Most tegye a szívére a kezét és próbálja felsorolni négy nagyszülőjének nevét és pontos születési idejét! Amennyiben sikerült, úgy gratulálok, és kérem, hogy most próbálja felidézni nyolc dédszülőjének adatait!
Ha ez is sikerült, akkor Ön ahhoz az 1%-hoz tartozik aki tisztában van felmenőivel.
A ma élők túlnyomó többsége - önhibáján kívül - még nagyszülei adataira sem emlékszik, nemhogy tovább tudna haladni visszafelé az időben.

Amennyiben kérdéseire választ szeretne kapni, úgy Önnek nincs más teendője, mint konzultálni szakértőnkkel, aki az Ön igényeinek és pénztárcájának legjobban megfelelő családtörténeti kutatás módszerét fogja ajánlani.

Gyermekei, unokái hálásak lesznek Önnek azért, hogy készen kapják azt a tudást, melyet a múltból Ön nyújt át számukra!

"Hasznos szolgálatot tesz a hazának ki családja múltját feltárja,
hiszen egy-egy család múltja, a haza történelmének egy-egy lapja."

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja