SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szélvész mami világa

Rindt Kata [cikkei] - 2010-09-20
Kállay Andival aznap ismerkedtem meg, amikor második kisfiam született. Szobatársak lettünk, a kapcsolat, ha lazán is, de megmaradt. A napokban végre összehoztunk egy igazi csacsogós délelőttöt. Andival az elmúlt három évben annyi minden történt, annyira ügyesen állt helyt. Érdemes őt megismerni.

Kétszer maradtál egyedül a gyerekekkel. Mi a különbség most és előzőleg munka, magánélet, tervek tekintetében?
 

Egyetlen egy pontban hasonlít a két eset egymásra: mindkétszer GYES-en voltam. Nem volt keresetem, otthon voltam a gyerekeimmel. Elvállaltam mindent: ételt szállítottam, takarítottam, angolt tanítottam, fotóztam luxushajókon, gyerekekre vigyáztam, sofőrködtem egy sofőrszolgálatnál. Dolgoztam reggeltől estig. Sokszor csak pár órát aludtam. De szeptemberig kihúztuk.
 
Elindult az óvoda, és nekem is lett állásom: egy katolikus általános iskolában lettem angoltanár. Rengeteg magántanítvány, fotós munkák segítettek még abban, hogy anyagilag rendbe jöjjünk. 
 
Akkor még hittem abban, hogy találok magamnak egy párt, aki elfogad a két gyerekemmel, elfogadja azt, hogy én „három az egyben” vagyok. Hittem abban, hogy babalehet még szereteten alapuló párkapcsolatom, élhetünk a gyerekekkel normál családban. Történetesen lett is egy párom. Később összeköltöztünk, és született egy közös gyermekünk. De sajnos ez sem sikerült, másodszor is belebuktam. Az okokat firtatni felesleges. Egy biztos:  nem volt szabad úgy élnünk, ahogy a másodikkal éltünk. 
Először is, másodszor is, én léptem, csak most már három gyerekkel. Egyre nehezebb volt minden, a pici még csak másfél éves volt. Én semmiképpen nem akartam bölcsödébe adni. Magántanár lettem, és amikor dolgozni mentem egy tündéri dadus vigyázott a kisfiamra. Kihúztuk oviig.
 
Most már a nagyok iskolában, a kicsi oviban, én pedig tudok több munkát  vállalni – saját vállalkozásba kezdeni.
 
A magánéletem most?
Nagyot változott. Újragondolt életünkbe már nem fér bele újabb férfi, gyerekeimet újabb apajelöltekkel nem akarom abajgatni. Ők fontosabbak, mint egy-egy múló szerelem. Szeretem a függetlenségem, szeretem a szabadságom, imádom a gyerekeim. Nem is szeretnék ezen most változtatni. Most nekem így  kerek minden. Az a lényeg, hogy a gyerekeim boldog emberként nőjenek fel – erre koncentrálok ezerrel.
 
Egyedül nevelsz három gyereket, dolgozol, élsz, hogy lehet ezt mosolyogva?
 
Már kamaszként megtanultam: fogaimat összeszorítva kell haladni előre. Nincsenek kifogások, csak magamra számíthatok. Az évek folyamán megedződtem.
Túlélési technikáim?
Harminc éve kézilabdázom – a szigorú csapatjátéknak hála megtanultam beosztani az időmet, fontossági sorrendet állítani, alkalmazkodni másokhoz, megtanultam odafigyelni és lemondani, kitartani, küzdeni és nem feladni. A megoldásokat keresni.
 
Hogy telik egy átlag hétköznap?
 
Mint mindenki másnak. Gyerekek óvodában, iskolában, sportolnak, szakkörökre járnak, játszanak a barátokkal, barátnőkkel.  Én dolgozom. Majd ebéd után összeszedem a legkisebbet, délután az iskolásokat. Függően a feladatoktól, vagy hazamegyünk, vagy viszem magammal őket dolgozni. Este a szokásos rutin: evés, leckeellenőrzés, csacsogás az aznapi eseményekről, mese, fogmosás, alvás. Este 10 után van időm magamra. De rendszerint én még akkor dolgozom: javítok, órára készülök, rendet rakok, mosok, levelekre válaszolok, és még sorolhatnám... Hajnali egy-kettő körül megyek aludni, hétkor kelek.
 
Mit tanácsolsz az anyáknak? Hogyan maradjanak meg önmaguk?
 
Nem szeretnék a nagy titkok tudója szerepben tetszelegni. Persze nekem is van véleményem a témáról. Ez nem is tanács, inkább szemléletmód. Azért, mert a nőknek egy újabb szerepkörrel bővült az életük, nem azt jelenti, hogy az eddigieket sutba kell dobni. Csak egyszerűen helyet kell szorítani  a következőnek. Nem szabad semmit sem feláldozni, hiszen senki sem kéri tőlünk. Főleg nem a gyerekünk.  Ami addig is fontos volt, nem szabad abbahagyni, letenni, mint egy feleslegessé vált tárgyat. Ne akarjunk megváltozni, maradjunk önmagunk. Olyanok, amilyennek a párunk is megszeretett. Amilyennek mi is elfogadtuk magunkat. 
A múltunkat mindig meg kell őriznünk, hiszen csakis azzal építhetjük a jövendőt.
 
Kállay Andi, nem más, mint Szélvész mami. Rengeteget tanulhatunk tőle. Írásaiból (mumONboard babaváró magazin) az anyává válás fergeteges kalandjaival ismerkedhetünk meg!
MumOnBoard babaváró magazin
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja