És ilyenkor lép fel az a kellemetlen effektus, hogy speciel azzal az üggyel megbízott unokakorú munkatárs, - ha egyáltalán az orrpiszkálás közben van ideje foglalkozni velünk - kioktat úgy, hogy szégyenkezve kullog el az ember, hogy is kérdezhet ilyet, hiszen a Magyar Köztársaság Alkotmányától a „Nagy Brehm”- ig mindennek a fejében kéne lennie és különben is munkaidőben, hogy merem zaklatni!

Akkor lepődtem meg kellemesen, amikor az orvos által ajánlott egészségügyi sétáim egyikén felfedeztem, hogy támaszpontomtól nem messze a Baross utcában nyílt egy picike számítástechnikai szaküzlet (akkora, hogy két embernek ki kell jönni, hogy egy beférjen). Mindig tele van, akár a déli busz. Műszaki érdekeltségű lévén (62 évesen) tanultam meg használni a számítógépet.
Be is dugtam az orrom az üzletbe, egy kis „nyálcsorgatásra”, - ahol lássanak csodát, előre köszöntek!
A hozzám képest fiatalokból álló csapat (Csaba úr vezényletével) gyógyítgatta a beteg masinákat. Számukra valószínűleg hülye kérdéseimre készségesen válaszoltak, még akkor is hogyha tudták, hogy nem vásárolok épp semmit.
Mikor vásárlási szándékkal mentem be az üzletbe, nem beszélték rám feltétlenül a legdrágább kütyüt, hanem azt ami céljaimnak - no meg a zsebemnek - a legmegfelelőbb.
A mai napig is bejárok az üzletbe, hol vásárolni a nyugdíj adta korlátok miatt módjával valamit, vagy csak egy kis szájtépésre. Ha látom, hogy túl sok a dolguk, akkor elhúzok ,és nem egyszer volt, hogy utánam szóltak, hogy x vagy y nap jobban ráérnek és akkor kölcsönös mesedélutánt  tudunk tartani.
Úgy érzem, hogy ezekkel a „mesterekkel” koruk ellenére szót tudtam érteni, jól érezzük magunkat egymás társaságában a nagy korkülönbség ellenére.

betöltés...