SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy kis gyógynövénytan 13. - Közönséges cickafark

Családinet [cikkei] - 2010-07-28
Homérosz írta, hogy egy kentaur tanította a félisten Achillést a gyógyfüvek használatára, aki ezek után a trójai harcokban katonáinak vérző sebeit a cickafarkfűvel gyógyította, de állítólag a híres kínai tanítómester és filozófus, Konfúciusz sírja körül is ez a növény virágzik.

Isteni gyógyír egyenesen Achilléstől: közönséges cickafark

A közönséges cickafark tehát igazi nemzetközi gyógynövény. Nemcsak a kínai kultúra szerves része, de a görög-római eredetű keresztény hagyaték, ezáltal az európai Achillea Millefolium (Közönséges Cickafark)hagyományok gyakori szereplője is. A modern orvostudomány kutatásai pedig csak alátámasztani tudták népszerűségét.

Széleskörű ismertsége nem csak sokoldalú gyógyhatását bizonyítja, de azt is, hogy a cickafark talaj szempontjából sem válogatós. Mi több, a legrosszabb talajon is képes megélni, és gátolja a talajeróziót. Keverhetjük komposztba is, hiszen elősegíti a komposztálási folyamatot.

A fészkesvirágzatúak családjába tartozó közönséges cickafark nem csak kertészeti és gyógyászati célokra alkalmazható, a konyhában is nagy hasznát vehetjük, és számos kozmetikai készítmény összetevői között szerepel.

Ezer levél – ezer bajra gyógyír

A virág latin nevét (Achillea millefollium) a következőképpen értelmezhetjük: az „Achillea” természetesen Achillésre utal, a második a levelek kinézetére: „millefollium” azt jelenti ezerlevél. A cickafarkfű lándzsás leveleinek csupán egyik oldalán akár 50 levélke is Achillea Millefolium (Közönséges Cickafark)kialakulhat, ezért valóban úgy tűnik, mintha ezer levele volna. Az angolszász hagyomány már kissé reálisabban látta a dolgot, hiszen népi szóhasználattal százlevelűfűnek is nevezték a cickafarkot.

Azonban számok ide vagy oda, e növény gyógyereje valóban felér szinte száz másikéval. Csak a népi gyógyászat ajánlja többek között emésztési problémákra: epe, máj-rendellenességekre, étvágyjavítónak*, a vese működésének szabályzására, emésztőtraktus gyulladására és görcseire*, felfúvódásra, valamint tüdő-, végbél-, méh-, hólyag-, és orrvérzésre.

A friss növény préselt leve külsőleg a vérző sebet csillapítja, a fájdalmat csökkenti. Teája borogatásként a rosszindulatú sebek, és a felrepedezett bőr kitűnő ellenszere, belsőleg pedig a TBC és a tüdőrák bevált népi gyógyszere. Vértisztító tulajdonsága által (közvetlenül a csontvelőre hat) minden betegségre hathat következetes alkalmazás esetén. Még a szemészek is ezt ajánlják kötőhártyagyulladás kezelésére borogatás formájában.

Egyik legfontosabb alkalmazási területe azonban mégiscsak a női bajok
kúrálása. Az ismert német füvesasszony, Maria Treben egyenesen Achillea Millefolium (Közönséges Cickafark)istenítette ezt a kis növényt, mint a gyengébbik nem legnagyobb segítőjét. "Minden szempontból a lehető legkedvezőbben befolyásolja a női medence szerveit, úgyhogy lányok, asszonyok az egészségük érdekében nem is tehetnek hasznosabb dolgot, mint azt, hogy az erdőn-mezőn jártukban egy nyaláb cickafarkfüvet szednek".

Ha nem járunk erdőn-mezőn, akkor a herbáriából is beszerezhetjük cickafark adagunkat, mégiscsak jobb azonban, ha szép időben magunk gyűjtjük be a csodaszert.

Mivel Magyarországon is elég gyakori mezei, útmenti növény, gyűjtési időben (június-augusztus) léleképítő kikapcsolódás lehet egy gyógynövénytúra, ahol magunk szedhetjük össze a télire való teafüvet (gyogynovenyturak.hu).



Nemcsak a mentsruációs panaszokat csökkenti (pl. erős vérzés, görcsök, PMS szindróma), de pontosan „be is lövi” annak idejét, szabályozza a ciklust (épp ezért fogamzásgátlók alkalmazása mellett nem javallott fogyasztása). Treben hozzáteszi, hogy petefészek-gyulladás esetén már az első ülőfürdő* enyhítheti a fájdalmakat, továbbá szülés utáni fájdalmak, méhben előforduló ciszta/mióma, méhelőreesés és minden Achillea Millefolium (Közönséges Cickafark)egyéb női bajra kitűnő orvosság a cickafark. Ezt japán tudósok is alátámasztották: a cickafark összetevői között találtak egy új vegyületet, melyet a növényről achillicinnek neveztek el, s kiderült róla, hogy daganatellenes hatású.

A női gondok kezelése mellett a cickafark még sok egyéb bajon segít: például prosztataduzzanatnál lehet igen hatékony gyógyszer. Magyarország egyre népszerűbb herbalistája, Gyuri bácsi szerint 65 éven túl minden hónapban egyszer vagy kétszer, két csésze cickafarkteát kellene fogyasztanunk a hirtelen szívhalál elkerülése végett. Emellett külsőleg használva szeszes kivonata számos izomlazító és a belső szerveket gyógyító hidratáló krém alkotórésze, de készíthetünk belőle házi arckrémet is*.

Akit nem nyűgözne le ennek az egyszerű növénynek a hihetetlen sokszínűsége, annak azt is eláruljuk, hogy friss hajtásaiból még ízletes főzelék, vagy leves is készülhet a tavaszi vértisztító kúra jegyében. A spenóthoz hasonlóan kell elkészíteni a leveleit. Édeskés, mégis fanyar ízvilággal bír, szárítva pedig fűszernövényként is bevethető.

*Étvágygerjesztő tea: 2 teáskanálnyit virágot leforrázunk egy csésze vízzel. 10 percig lefedve tarjuk, majd leszűrve fogyasztjuk két étkezés között.

*Tea gyomor és bélpanaszokra: 3 rész cickafarkvirágból, 5 rész borsmentából és 5 rész
kamillából keveréket készítünk. Ebből 2 teáskanálnyit adunk egy csésze teához. Az étvágygerjesztő teával megegyező módon készítjük és fogyasztjuk.

*Ülőfürdő: 100 g szárított növényt tegyünk 20 liter meleg vízbe.

*Ülőfürdő egy 1938-as recept szerint: „Tölgykérget veszünk és azt legalább félóráig főzzük, aztán kamillát teszünkmég hozzá és zsurlót meg cickafarkfüvet. Az egészet pedig tovább főzzük még negyed-félóráig, mire kész a fürdővíz.”

*Ápoló arckrém házilag: 100 gramm vajat, vagy szagtalan zsírt felmelegítünk, és beledobunk 15 gramm apróra vágott cickafarkot, ugyanennyi málnalevelet, picit pirítjuk, majd egy éjen át pihentetjük hideg helyen, lefedve. Másnap felmelegítjük és vásznon átszűrjük kis üvegtégelybe. Hideg helyen tároljuk. Hatását fokozhatjuk különböző ápoló gyógynövények bevetésével, mint körömvirág, kamilla, búzavirág, stb.

Tudtad, hogy...

  • ...teája a vizeletet nagyobb dózisban barnára festi, ettől azonban nem kell megijedni?
  • ...szárított cickafark-szárakat is használnak a kínai jóslásban, a I Chingben?
  • ...az észak-amerikai indiánok a cickafarkot szent növényként tisztelik?
  • ...az angolszász hagyományban viszont vészjósló jel is lehet: ha cickafarkot visznek egy házba, abban a családban hárman meg fognak halni?
  • ...emellett a britek mégis viselték e növényt amuletben pl. vakság vagy kutyaharapás ellen?
  • ...a nyugat-európai tradícióban pedig a démonok elűzésére is használták?
  • ...a parlagfűre allergiás embereknek nem javallott fogyasztása, mert kiütéseket okozhat?

Forrás: Gyógynövénytúrák.hu

A cikksorozat további részei: Egy kis gyógynövénytan

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja