SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sérült gyermek - Halláskárosodás

[cikkei] - 2004-03-15
Az érzékszervi fogyatékosságok közül igen gyakori a halláskárosodás, vagy a hallás hiánya. A család élete drámaian megváltozhat, ha a gyermekükről kiderül, hogy nem vagy rosszul hall.
Sérült gyermek - Halláskárosodás

 A halláscsökkenés lehet genetikailag meghatározott, kialakulhat a méhen belüli életben vagy szülés közben, keletkezhet kisgyermekkorban is. Ha egy-másfél éves korig rejtve marad, megkésett beszédfejlődés, beszédhiba lesz a következmény. Súlyosabb esetben akár süketnémasághoz vezethet, és okozhat akár kisebb-nagyobb szellemi visszamaradottságot is.

 Ezért fontos, hogy az orvosok , a védőnő, a szülő minél korábban felismerjék a hallássérülést, mert csak így lehet időben megfelelô segítséget nyújtani. Ez fülbetegség esetén a szükséges műtétet, idegi halláscsökkenésnél pedig a hallókészülék lehető legkorábbi rendelését és a gondozás megkezdését jelenti. Tegyük hozzá, hogy a hallókészülék használatának szinte nincs alsó korhatára: "minél elôbb, annál jobb".

 Lényeges, hogy a hallássérült gyermek megtanuljon és tudjon kommunikálni normális hallású pajtásaival. Ne érezze magát "másnak", kirekesztettnek, ezért ha lehet, ne speciális iskolába járjon, mert így betegsége nem állít szigorú korlátot közé és jól halló társai közé. Fontosnak tartjuk a hallás bármilyen fokú javítását és a hangos beszéd megtanulását, hiszen közismert, milyen sajnálkozó csodálkozással szemléli a környezet a jelnyelv segítségével társalgó siketnémákat. Bár a tudomány fejlődésének eredményeként érvényét veszti ez a fogalom. A korai és gondos hallásnevelésen kívül gyakorlattá válhat például a kochleáris beültetés, amelynek segítségével ma már a régi értelemben vett teljesen süket ember is hallóvá lehet - persze, ez ma még nem általános.

 A legfontosabb a nagyothalló gyermek korai kiszűrése. Ezért a fejlődési folyamat legkisebb rendellenességére is figyelni kell: mikor kezd gügyögni a gyermek, hangra és zajra hogyan reagál, mikor kezd szavakat formálni? Ha valami szokatlant észlelünk a gyermek viselkedésében, azonnal gondoljunk a hallásra is, és haladéktalanul kérjük megfelelő szakember segítségét.

 Melyek ezek a "szokatlan" dolgok?

  • a sírás halk, gyenge, remegős / ugyanis a baba nem vagy csak alig hallja a saját hangját/
  • nem figyelhető meg hirtelen, erős hangra a megriadási-reflex
  • nem fordul arccal, szemmel a hangforrás felé
  • 3-4 hónapos baba felismeri az anyja hangját, mosolyog- a rosszul halló nem
  • nem ébred fel zajra
  • nem kezd el sírni erős hanghatásra, s nem is hallgat el, ha éppen sírt a hanghatás idején

Minden gyermek fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy a szülők pici korától kezdve beszélgessenek vele. Ha felmerül a halláscsökkenés lehetősége, vagy ha már bizonyos is, hogy a gyermek nem, vagy rosszul hall - akkor is beszéljünk hozzá! Egyenletes hangon, értehtően, jól artikulált beszéddel még így is sokat segíthetünk a későbbi beszédértés kialakulásában!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja