SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Joghurtos sóskafőzelék kolbász chips-szel, pirított kenyérkockákkal

Szoboszlai Beáta [cikkei] - 2011-05-11
Itt a sóska szezon! Tudom nem mindenki szereti, pedig rengeteg vas és c-vitamin található benne. Többek közt. Igazi erőt adó táplálék a tavaszi fáradtság leküzdésére. Talán így szívesebben megennétek.

Hozzávalók 5-6 személyre:

  • egy nagy zacskó sóska,
  • 2dl natúr joghurt,
  • 5-6 evőkanál liszt,
  • kb. 1 dl olaj,
  • só, delikát, cukor, szerecsendió,
  • fél fej hagyma,
  • 3-4 l víz,
  • 2- 3 tojás,
  • kolbász, vaj, kenyér.

Én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a sóska egyenesen az édesanyám kertjéből érkezik. Így mindig friss és bionak is nevezhető alapanyagból dolgozhatom.

soskafozelekAz elkészítése nagyon egyszerű. Elsőként pucoljuk meg a sóska levelet, ezt úgy tehetjük meg, hogy egyetlen mozdulattal kihúzzuk a félbehajtott levélből a szárát. A zsenge leveleket egészben is főzhetjük, mert elég csak a vastagabb szárrészt leszednünk róla. Ezután mossuk meg alaposan. (Használhatunk fagyasztott terméket is, ha nem sikerül frisset kapnunk. Ilyenkor csak ki kell olvasztanunk főzés előtt.)

Tegyünk fel egy fazékban kevés olajat (1-2 evőkanál) forrósodni, ezalatt a hagymát vágjuk fel apró kockákra, vagy akár le is reszelhetjük, hogy még jobban eltűnjön az ételben. A forró olajban pirítsuk meg 2 evőkanál cukorral, majd öntsük rá a megtisztított sóska leveleket. Kavargatás mellett, fonnyasszuk meg a sóskát ( míg össze nem esik és be nem barnul). Szükség szerint önthetünk rá kevés vizet, ha esetleg le akarna ragadni. Amint összeestek a levelek öntsük fel a fazekunkat vízzel és ízesítsük a fűszerekkel ,ízlés szerint. Én legalább 5 evőkanál cukrot biztos tettem bele, mert nagyon savanyú példányok voltak. Kicsit hagyjuk főni, ezalatt készítsük el a rántást.

A lisztet keverjük el az olajjal, míg szép barna masszát nem kapunk és pirítsuk meg kicsit közepes lángon. Ebbe keverjük bele a joghurtot és tegyünk hozzá a főzőléből is, majd keverjük el csomómentesre.


A sóskánkba csorgassunk bele 2-3 tojást (előre is kikeverhetjük, egy csipet delikáttal) és miután ez megfőtt benne, öntsük rá a rántást. Állandó kavargatás mellett várjuk meg míg besűrűsödik, majd lehúzhatjuk a tűzről. A helyén készítsük el a kolbász chipseket.

Ehhez a kolbászt vékony karikákra vágjuk fel és egy serpenyőben, zsiradék hozzáadása sultkolbasznélkül, addig süssük alacsony hőfokon, míg ropogós nem lesz. Óvatosan vegyük ki a kisült zsírjából. Jól csurgassuk le őket, mert a zsírja kell még nekünk másra. Méghozzá a kenyérkockákhoz.

Néhány szelet kenyeret (erre a célra legjobb a szikkadt) vágjunk fel csinos kockákra. A kolbászzsírhoz keverjünk 2-3 evőkanál vajat és forrósítsuk fel, majd süssük benne ropogósra a kenyérkockákat.

Miután ezzel is megvagyunk már csak tálalnunk kell. A forró főzelékbe dugjunk néhány szelet sajtot ( camambert, trapistát), majd dobjunk a tetejére néhány pirított kenyér kockát és kolbász chipset is. Főzhetünk mellé tojást is, vagy készíthetünk tükörtojást a tetejére. Aki szereti a hagymát, az piríthat hagymakarikákat is tehet rá (az olajba tegyünk 1-2 evőkanál cukrot és ebben pirítsuk a hagymákat). A végeredmény, egy savanykás ízű, erőt adó étel, amire nagy szüksége van a szervezetünknek is. Kismamáknak különösen ajánlott, hiszen a terhesség alatt a vasszükséglet is alaposan megnő.

2011. áprilisi pályázatra beküldött recept.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja